Hiába felelsz meg a feltételeknek, ezen elbukhatod a népszerű támogatást

Olvasási idő kb. 2 perc

A múlt héten bejelentett Otthon Start feltételei már ismertek, mindenki tudja, milyen esetekben lehet hozzájutni a támogatáshoz. Azzal azonban már nincs mindenki tisztában, hogy a bankok hitelbírálatán is sikeresen át kell esni.

Miután bejelentették, hogy szeptemberben elindul az Otthon Start, az is hamarosan kiderült, hogy ki milyen feltételekkel veheti igénybe az első ingatlanhoz jutást elősegítő támogatást. A jogszabályban rögzített személyi feltételeknek azonban nem elegendő megfelelni – hívta föl a figyelmet a BiztosDöntés.hu

Az ismert feltételek mellett a bankok hitelbírálatán is át kell esni, amelyek során egészen más feltételeknek kell megfelelni. Ráadásul pénzintézetenként változhat, hogy mik a bírálati szempontok, így előfordulhat az is, hogy az egyik banknál valaki nem kap hitelt, ám a másik intézetnél gond nélkül átmegy az elbírálási folyamaton.

A bank feltételeinek is meg kell felelni a támogatás elnyeréséhez
Fotó: AaronAmat / Getty Images Hungary

Ilyen feltételei is lehetnek a támogatásnak

Egy bizonyos minimális jövedelem ugyanakkor minden pénzintézetnél elvárt. Ez általában az aktuális nettó minimálbér, amelynek összege 2025-ben 193 382 forint, jövőre pedig 218 519 forint lesz. Egyes bankoknál azonban ennél magasabb is lehet az elvárt minimum.

Fontos azt is tudni, hogy hitelbírálatnál sok bank nem fogadja el a készpénzben kapott jövedelmet – márpedig több százezer magyar így jut fizetéséhez.

Pénzintézetenként változhat a külföldi jövedelem elbírálása – a Központi Statisztika Hivatal adatai szerint 110 ezer magyar vállal munkát az országhatárokon kívül, miközben rendelkezik magyarországi lakcímmel. A legtöbb bank például az EU-n belül szerzett bevételt elfogadja, ám akad olyan hitelező is, amely kizárólag magyarországi jövedelmet fogad el.

Noha a CSOK Pluszhoz hasonlóan az Otthon Start is engedi az igénylést negatív KHR-státusszal (KHR: Központi Hitelinformációs Rendszer), az egyes bankok általában nem ilyen megengedőek. A legtöbb helyen van elvárás a folyamatos munkaviszonnyal kapcsolatban is: általában 3 és 6 hónap közötti időszakot írnak elő.

 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.