Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Hogyan jutott el az emberiség a barlanglakásoktól és a füstös-kormos falú, sötét kunyhóktól a tágas, minden igényt kielégítő rezidenciákig? És melyek azok a lakóépületek, amelyek az idők próbáját kiállva a mai napig állva maradtak?
Az emberiség múltjából számtalan lenyűgöző épület maradt fenn, amelyek a mai napig turisták millióit vonzzák – gondoljunk csak a piramisokra vagy a görög-római építészet csodáira. Nem kevésbé érdekesek azonban azok az omladozó, régi épületek, amelyeknek mindig is csak az volt a szerepe, mint hogy egy (vagy több) család otthonául szolgáljanak.
Vitruvius római építész szerint az építészet első jelei a faágakból eszkábált, majd sárral borított kunyhók voltak. (Ezek, érthető módon, nem maradhattak fenn.) A törökországi Catalhöyük környékén feltárt régészeti lelőhelyen viszont már megtekinthető, hogyan építkeztek őseink az i. e. 7. évezredben: a házak egymáshoz tapasztva épültek, gyakran közös falakkal. Sokuk emeletes volt, és a tetőn keresztül lehetett bejutni a kicsiny, nagy valószínűséggel egyetlen családnak otthont adó lakótérbe. Az iraki Tell Madhurban is feltártak egy rendkívül jó állapotban megőrzött lakóépületet az i. e. 5. évezredből.
Sassi di Matera: szégyenfoltból nemzeti büszkeség
Bár ezek közül a korai, sokszor barlangokba vájt lakóépületek közül több fennmaradt, a legritkább esetben szolgálnak a mai napig lakóházként. Vannak azonban kivételek: Dél-Olaszországban, Matera városában található a Sassi di Matera negyed, amely bizonyítottan a kőkorszak óta lakott terület. Az őskori, troglodita (barlanglakó) település egy folyó által kivájt szurdokvölgy fölött épült fel, ahol az emberek a sziklás mészkőbe vájták házaikat, amelyek végül egész várossá álltak össze.
Igaz, kicsit fura várossá: az utcák Sassi di Materában helyenként a házak tetején futnak, és még a templom is a föld alatt található.
Az 1950-es évekig Sassi di Matera Olaszország szégyenfoltjának számított. A világ 1945-ben, Carlo Levi olasz író Krisztus megállt Ebolinál című regénye után szerzett tudomást az elképesztő nyomorról, amely az ott élő olasz parasztokat sújtotta. A barlanglakásokban pedig népes családok laktak együtt állataikkal, folyó víz és áram nélkül. Megállíthatatlanul terjedtek a betegségek, például a malária, és a gyerekek az odavetődőktől nem pénzt vagy csokit, hanem gyógyszereket koldultak. A nemzetközi felháborodás végül arra sarkallta az olasz kormányt, hogy kiköltöztesse a barlanglakókat egy másik városnegyed modernebb házaiba, vegyes sikerrel.
A helyszín a hatvanas években sokszor megjelent a filmvásznon: ókorias kinézete miatt itt forgatták a Ben Hur egyes jeleneteit, de bibliai témájú filmekben is sokszor feltűnik. A terület számára végül az 1990-es évek hozták el a fordulatot: Sassi di Matera 1993-ban a délolasz helyszínek közül elsőként került fel az UNESCO világörökségi helyszíneinek listájára, ma pedig már jelentős turistacélpontnak számít. Az odaérkezők számos színvonalas tavernában múlathatják az időt, és luxusigénnyel berendezett föld alatti szállodákban hajthatják álomra fejüket.
Barlanglakások Iránban
A gazdag régészeti lelőhelynek számító Iránban szintén több barlang található, amely nagyon régóta lakott. Meymand ősi barlangfaluját az első emberi lakóhelyek egyikeként tartják számon, a falu környékén 10 000 éves kőfaragások nyomai találhatók. A környékbeliek tavasszal és ősszel nomád életet élnek, a hegyekben pásztorkodnak, a fagyos telek és a perzselő, száraz nyarak ellen azonban a 350, kézzel faragott barlanglakás valamelyikébe húzódnak, amelyek közül néhány már 3000 év óta folyamatosan lakott. Egy másik iráni település, Kandovan jellegzetes, kúp alakú hegyeibe szintén lakásokat vájtak mintegy 800 évvel ezelőtt. A kandovan jelentése „méhkas”: azok az utazók, akik végigjárják a barlangfalu kanyargós ösvényeit, meggyőződhetnek arról, miért kapta ezt a nevet. Ma Kandovan a világ legnépesebb, sziklába vájt települése, körülbelül 170 családnak ad otthont.
Maison de Jeanne, az egyik legrégebbi ház Európában
Ami a legrégebbi, nem sziklába vájt épületeket illeti, talán a franciaországi Aveyronban található Maison de Jeanne a legismertebb közülük. A 14. században épült házon először is különös alaprajza tűnik fel: a háromemeletes ház emeletei egyre nagyobb területűek. Ennek nem feltétlenül a hiányos építkezési szaktudás az oka, hanem a leleményesség:
a házért fizetendő adót ugyanis a földszint területe alapján számolták ki.
Az épület a Trónok harca és a Harry Potter-filmek jeleneteiben is feltűnik, nevét utolsó tulajdonosáról, egy festőnőről kapta. A ház egyébként júliusban és augusztusban megnyitja kapuit, ekkor a látogatók megcsodálhatják épségben maradt konyháját, boltíves pincéjét, amely egyúttal istállóként is szolgált, amint arról a megmaradt etetővályúk tanúskodnak.
A legrégebbi faház
Tévednénk azonban, ha azt gondolnánk, hogy csak a kőből készült épületek állhatnak ellen az idő vasfogának. A Feröer-szigeteken található Kirkjubøargarður, azaz a kirkjubøuri királyi gazdaság a világ legrégebbi, ma is lakott faházát is magába foglalja, amelynek története egészen a 11. századig nyúlik vissza. A legenda szerint, mivel Feröeren nincsenek erdők, az építéshez használt uszadék fa Norvégiából származik. A házikó legrégebbi szobája az úgynevezett füstös szoba, de padlásszobája is megvan a 13. század óta. Ma ugyan múzeum, de az 1550 óta ott élő Patursson család 17. generációja ma is benne lakik.
A Vörös Sün-ház Budapesten
Ami a magyar vonatkozásokat illeti, a Várnegyedben álló Vörös Sün-ház bizonyítottan állt már 1260-ban, így ezt tartják az ország és Budapest legrégebbi épületének. A sokáig a vár egyetlen vendégfogadójaként számontartott ház azóta többszörös felújításon és átépítésen esett át, homlokzata már a 19. századból való. Nevét a homlokzaton ma is látható vörös sünről kapta, amely az itt működő fogadó címerállata volt. A 20. század elején kabaré és nyilvánosház is működött az épületben.
