Tanulj a rendrakás sztárjától, és ilyen könnyen rendezett lesz a lakásod

Olvasási idő kb. 5 perc

Az év eleje kiváló alkalom arra, hogy rendet rakjunk magunk körül, az életünkben, az otthonunkban. A hatékonyság érdekében sokat tanulhatunk Marie Kondo japán tanácsadótól, aki egy nem mindennapi témában, a rendrakás műfajában lett világsztár KonMari módszerével.

Elmélete szerint annak, aki rendet akar rakni a lakásában, nem szobáról szobára kell haladnia, hanem kategóriákban kell hozzálátnia az átalakításához. A válogatást pedig azokkal a tárgyakkal kell elkezdenie, amelyekhez a legkevésbé kötődik érzelmileg.

KonMari: a rendrakás forradalma

Marie Kondo forradalmasította és művészi szintre fejlesztette a rendrakást, amely nemcsak a lakásunkat varázsolja szebbé és otthonosabbá, hanem a lelkünket is megérinti. Így az általa kifejlesztett japán módszer – minden túlzás nélkül – képes akár életeket is megváltoztatni. Még akár azokét is, akik kifogásként esetleg arra hivatkoznak, hogy a zseni mindig képes uralkodni a káoszon.

Marie Kondo a KonMari módszerrel forradalmasította és művészi szintre fejlesztette a rendrakást
Fotó: Axelle/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

A tanácsadónőről elnevezett KonMari rendrakó és rendszerező filozófia mentén még azoknak is öröm lesz rendet rakni, akik csak nehezen szánják rá magukat a változtatásra. A technika nemcsak szelektálni, dobozolni és hajtogatni tanít meg, hanem elengedni azokat a tárgyakat, melyekre már nincs szükségünk.

A KonMari rendetlenségmentesítő stratégiával nemcsak a lakásban uralkodó fejetlenséget tudjuk megszüntetni, hanem megakadályozhatjuk azt is, hogy a későbbiekben felhalmozódjon a ránk váró házimunka. Tapasztalatból mondom, nekem működik a módszer. Hogy neked beválik-e, ahhoz ki kell próbálnod. Kezdésként mutatunk néhány alapvető teendőt, hogy mit végezz el annak érdekében, hogy az otthonod a KonMari módszerrel rendezettebbé váljon.

Szüntesd meg a rendetlenséget és a zsúfoltságot

A KonMari módszerrel nemcsak a rendetlenséget, hanem a zsúfoltságot is megszüntethetjük, hiszen a japán technika segít az otthonunkat egyszerűsíteni. 

A KonMari szerint célszerű átgondolni, mi az a tárgy, ami örömet okoz, és mi az, ami nem
Fotó: Randy Holmes / Getty Images Hungary

Marie Kondo kezdésként azt ajánlja, hogy dobjuk ki azokat a tárgyakat, amelyek már nem okoznak örömet, és csak olyanokkal vegyük körül magunkat, amelyek kedvesek a számunkra.

Mindemellett nem helyiségekben gondolkodik, hanem sokkal inkább kategóriákban.

Ez azt jelenti, hogy ne szobáról szobára haladjunk, hanem külön-külön vegyük górcső alá például a könyveket, a ruhákat, a háztartási gépeket, a tárgyi emlékeket, a válogatást pedig azzal kezdjük, amelyhez a legkevésbé kötődünk. 

Marie Kondo szerint a rendrakásnak azzal az egyetlen kérdéssel kell kezdődnie és befejeződnie: mi az a tárgy, ami örömet okoz, és mi az a tétel, ami nem. Ha ezt felismerjük, nemcsak az otthonunk lesz rendezett, hanem az életünk is tudatosabb lesz.

Ennek érdekében a KonMari módszer lépései a következők:

1. Kötelezzük el magunkat a rendrakás mellett.

2. Képzeljük el, milyen életforma, otthon lenne számunkra ideális.

3. Szelektáljuk és dobjuk ki, amire nincs szükségünk.

4. A megmaradt holmit kategóriák szerint rendezzük, és nem helyiségek szerint.

5. Fontossági sorrendben helyezzük el a lakásban a kategóriákba rendezett holmikat.

6. Végül tegyük fel magunknak ismét a kérdést: „Ez így örömet okoz nekem?”

Már önmagában a zsúfoltság megszüntetése, ezzel együtt pedig a tágasság érzése örömet okozhat, amit csak tovább fokozhat a rend láttán keletkező megelégedettség és béke érzése.

Amit szabad és amit tilos megtenni a rend érdekében 

Van néhány kulcsfontosságú teendő, amit meg kell tennünk annak érdekében, hogy elérjük a KonMari filozófia által ígért örömöt.

Képzeld el a céljaidat

A Marie Kondo által kifejlesztett rendrakás első lépése, hogy konkrétan vizualizáljuk azt a végső célt, amit el szeretnénk érni. Ha nem így teszünk, a munka sikerét kockáztatjuk. Emellett az olyan célok, mint a „rendetlenség nélkül akarok élni” vagy „azt akarom, hogy el tudjam rakni a dolgokat”, túl tág meghatározások. Ennél sokkal pontosabban meg kell fogalmazni, mit is szeretnénk elérni, el kell gondolni, hogy milyen lenne egy rendetlenségtől mentes térben élni.

Már a kezdéskor látnunk kell lelki szemeink előtt a végső célt
Fotó: Ziga Plahutar / Getty Images Hungary

Ne tartson túl sokáig a rendrakás

A KonMari módszer a rendrakót leginkább egy sprinter tempójára ösztönözi, nem pedig maratoni futásra. Sokkal hatékonyabbak lehetünk, ha minél rövid idő alatt megszüntetjük a rendetlenséget, mert akkor valóban a céljainkra összpontosítunk, és képesek leszünk rendet tartani a káosz megszüntetése után is, ha rendszeresen, naponta vagy kétnaponta időt szánunk egy kis takarításra. Ha azonban mindig mindent visszateszünk a helyére, nem kell mindennap rendet tenni otthon. 

Ne változtasd meg a kategóriák sorrendjét

Rendrakás közben ne változtass az alábbi kategóriák sorrendjén, különben elakadsz a munkában. A KonMari módszer öt kategóriát különböztet meg, ami szigorú iránymutatás is pakolás közben: ruházat, könyvek, papírok, egyéb tárgyak, emlékek.

Az egyes kategóriákon belüli, nem pedig a konkrét helyiségek szerinti takarítás hoz látható sikerélményt. Ez segít a válogatás utáni rendszerezésben és tárolásban is.

Ne akard megspórolni a válogatást

Minden kategóriába tartozó minden egyes elemet, tárgyat elő kell venni, és a padlóra vagy más munkafelületre kell elhelyezni. Vagyis a ruhákat le kell venni a vállfáról és ki kell venni a fiókból, a könyveket le kell venni a polcról, ugyanígy a konyhában és a kamrában is mindent ki kell szedni a szekrényből, le kell venni a polcról, és így tovább. Erre azért van szükség, mert így kénytelenek vagyunk mindent kézbe venni, és megkérdezni magunktól, hogy valóban örömet okoz-e nekünk az a tárgy, vagy sem. Ha a válasz nem, akkor azonnal szabaduljunk meg tőle.

Minden tárgyat kézbe kell venni a rendrakás során
Fotó: Kostikova / Getty Images Hungary

Hajtogasd össze a ruhákat

A KonMari módszer sajátja, hogy a szekrényekben a ruhaneműket összehajtva és állítva tároljuk, nem pedig a szekrénybe akasztva. Ezt úgy valósíthatjuk meg, hogy a ruhákat minél kisebbre hajtogatjuk, míg végül összehajtogatott téglalapok maradnak, amelyeket egymásra téve a fiókokba lehet rakni. A tárolási szisztéma lényege a helytakarékosság.

A KonMari módszer szerint célszerű minél kisebb téglalapokra hajtogatni a ruhákat
Fotó: Boston Globe / Getty Images Hungary

Hasonlót a hasonlóval

Maria Kondo tárolásra vonatkozó tanácsa ebben a néhány szóban foglalható össze: „Törekedj a végső egyszerűségre.” A gyakorlatban az egyszerű tárolás szabályai a következőképpen valósíthatók meg: a hasonló tárgyakat tároljuk ugyanazon a helyen; tárolásra használjuk a már kéznél lévő cipős- vagy egyéb dobozokat, valamint rekeszeket, fiókrendezőket; a zacskókat gyűjtsük egyetlen zacskóba.

Mindennap ellenőrizd le a kézitáskádat

Kondo azt javasolja, hogy mindegyik nap végén nézzük át a kézitáskánkat, és ürítsük ki a tartalmát. Szerinte erre nemcsak azért van szükség, hogy tehermentesítsük a táskánkat, hanem azért is, hogy ne költekezzünk fölöslegesen csak azért, mert kézitáskát váltunk, és otthon felejtjük a tollat vagy az ajakbalzsamot.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.