Így lesz napi 5 perc munkával rend a lakásban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legtöbben egy héten egyszer nemcsak rendet teszünk otthon, hanem alaposan kitakarítjuk a lakást. Nemcsak ezeket a napokat tesszük könnyebbé, hanem a közérzetünk is jobb lesz, ha egész héten ügyelünk arra, hogy rendet varázsoljunk magunk körül. Erre pedig elég napi néhány perc.

Nem kell mindennap az egész lakást kitakarítani, elég, ha a figyelmünket azokra a lényeges területekre összpontosítjuk, amelyek miatt az egész otthonunk rendetlennek tűnhet. A napi takarítási rutin segítségünkre lehet abban, hogy egész héten jól nézzen ki és rendben legyen a lakásunk.

Találj időt a takarításra

Néha kreatívnak kell lennünk ahhoz, hogy időt találjunk a mindennapi takarításra. A kisgyermekesek eloszthatják a napi folyamatot azokra az időkre, amikor a gyerekek napközben alszanak. Egyéb esetben a legegyszerűbb megoldás, ha hazaérkezés után fogunk hozzá, mielőtt leülnénk olvasni, pihenni, beszélgetni, tévézni.

A mindennapi rendrakáshoz lássunk hozzá rögtön, ahogy hazaértünk
Fotó: milan2099 / Getty Images Hungary

Ha megoldható, vonjuk be a munkába a partnerünket vagy a gyerekeket, így sokkal gyorsabban végzünk.

Minden reggel ágyazz be és rakj rendet a hálószobában!

Természetesen ezzel ne várjuk meg a hazaérkezést vagy a nap végét, amikor már egyébként is ágyba bújnánk. A vetetlen ágy még a legtisztább szobában azt a hangulatot kelti, mint ahová a bomba becsapott.

A vetetlen ágy még a legtisztább lakásban is a rendetlenség hangulatát kelti
Fotó: James Leynse / Getty Images Hungary

Ha van rá mód, használjuk nap mint nap az ágyneműtartót. Ha nincs kedvünk mindennap eltenni a takarót és a párnát, a vetett ágyat terítsük le ágytakaróval.

A levetett ruhákat ne hagyjuk szerteszét a szobában, a használatban lévőket pedig mindig hajtogassuk össze, vagy tegyük vállfára, a szennyest pedig vigyük ki a szennyeskosárba.

Az éjjeliszekrényről tegyük a fiókba, vagy rendezzük tárolódobozba az ékszereket, a kézápoló krémet és a papír zsebkendőt.

A fürdőszobát se hanyagold el!

Használat után, egy nap egyszer, legalább este töröld szárazra a mosdókagylót, töröld le a vízfoltokat a tükörről, a csapokról és a zuhanyfülke üvegfaláról.

Néhány apró takarítás, és máris kellemesebb a hangulat a fürdőszobában is
Fotó: Emanuele Cremaschi / Getty Images Hungary

Fertőtlenítő kendővel töröld le a vécéülőkét és a peremet.

Naponta cseréld ki a sminkfoltos törülközőket és a kézmosás után használt törülközőt.

Mosogass és fertőtleníts!

Ürítsd ki a mosogatógépet, ha tele van tiszta edénnyel. A koszosakat ne tárold benne napokig, mert kellemetlen szag lesz tőle a lakásban. 

Érdemes mindennap elmosogatni
Fotó: pixelfit / Getty Images Hungary

A használt edényeket, evőeszközöket, tányérokat ne hagy a mosogatóban. Ha szükséges, dörzsöld le, és tedd a mosogatógépbe, vagy mosogasd tisztára. Az elmosogatott edényeket törölgesd el, vagy ha az edénycsepegtetőben hagytad, akkor száradás után tedd a helyére.

Tegyél rendet a konyapulton és a konyhaasztalon, majd töröld át fertőtlenítő kendővel.

A csempén és a padlón lévő fröccsenéseket nedves mikroszálas kendővel töröld le. A koszos konyharuhát vidd a szennyesbe, és tegyél ki egy tisztát.

Egy rendezett, tiszta konyhában sokkal jobb érzés lesz elkészíteni a reggeli kávét.

Legyen kellemes a megérkezés

Nemcsak nem praktikus, de látványnak sem kellemes, ha az előszobába lépve rögtön a hanyagul levett cipők és az egymásra halmozott kabátok fogadnak. Ha van az előszobában beépített szekrény, alakítsunk ki abban egy részt, ahová a napi használatban lévő cipőket el tudjuk tenni, miután hazaértünk. Ha nincs erre lehetőség, szerezzünk be egy cipősszekrényt, ami jól elrejti a fölösleges lábbeliket. 

Egy fiókba vagy egy fedeles tárolódobozba, esetleg egy megpakolható puffba a sálat, sapkát és a kesztyűket is elrejthetjük, így azonnal rendezettebb lesz itt az összkép.

Szedd össze a száraz ruhát!

A kiteregetett ruhákat ne hagyjuk napokig a szárítón vagy a radiátoron lógni. Ha megszáradtak, akkor pár perc alatt összeszedhetjük és összehajtogathatjuk, majd a helyükre pakolhatjuk őket. A vasalásra váró ruhahegyeket se hagyjuk szem előtt, tegyük be a szekrénybe vagy egy komód fiókjába.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.