Ebből az ágyból ki sem kell szállnod, mindent elintéz helyetted

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindenki más-más szempontok alapján választja ki a számára ideális ágyat. A bútorok megálmodói ma már szinte minden igény kielégítésére felkészültek, és megalkották a legtökéletesebb fekhelyet, amit valaha is láttunk. Ebből aztán ki sem kell szállni, van benne beépített masszázsfotel, hangszóró és íróasztal is.

Vajon milyen az ideális ágy? Ami kis helyet foglal, és használaton kívül felhajtva akár szekrényként is funkcionál? Vagy inkább az, amelyik olyan óriási, hogy a család négylábú kedvencei is kényelmesen elférnek benne? Mutatunk ennél sokkal extrább fekvőhelyeket, melyek mindegyike jóval több, mint egy ágy.

Ebben a kényelemben meg sem kell mozdulni

A világ legtökéletesebb ágyában úgy érezhetjük magunkat, mint a paradicsomban, hiszen minden a kényelemről szól. A bútor tervezői mindent beépítettek a fekvőhelybe, amit csak lehetett. Van benne masszázsfotel, hangszóró, könyvespolc és még széf is annak érdekében, hogy még a legféltettebb értékeinket is magunk mellett tarthassuk alvás közben.

De ez még nem minden. A csodaágyban karnyújtásnyira van egy felugró íróasztal is arra az esetre, ha pihenés közben kedvünk szottyanna egy kis munkához. A tökéletes pihenés kényelmét szolgálja egy beépített olvasólámpa, egy töltőállomás az elektronikai eszközök töltéséhez, és tartozik az ágyhoz egy távirányító is, mellyel a masszázsfotelt vezérelhetjük. 

A tökéletes ágyat a még tökéletesebb kényelem érdekében úgy is megtervezték, hogy fekvő helyzetből csupán egy apró mozdulattal, egy gomb megnyomásával ülő pozícióba kerüljünk.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a tökéletes csodaágy nem csupán egy alvóhely, hanem egy hálószobába költöztetett nyugalomsziget, amit egyáltalán nem kellene elhagyni, ha még beépített illemhely, kávéfőző és mikrohullámú sütő is lenne hozzá. 

Ez a luxus mindenhol jól mutat

A két méter hosszú és 180 centiméter széles fekvőfelületű ágycsoda többféle színben is beszerezhető, de ennél is nagyobb előnye, hogy moduláris, vagyis több részből összeszerelhető. Így az egyes modulokat úgy mozgathatjuk és csatlakoztathatjuk, ahogy csak szeretnénk, és igényeinknek, kényelmünknek megfelelően bármikor át is alakíthatjuk. Így tulajdonképpen olyan nyugalomszigetet építhetünk magunknak, amilyet csak akarunk. 

Ennek azonban van egy veszélye is: meglehet, hogy soha nem akarjuk majd elhagyni ezt az „otthont az otthonban”.

Hiszen mi lehet kényelmesebb annál, mint hogy egy csodás masszázsfotelben pihenve, zenét hallgatva dolgozhatunk a laptopunkon, vagy olvashatjuk kedvenc könyvünket. Ez szó szerint maga a luxus.

Az már csak hab a tortán, hogy az ágyba tervezett matrac akár fel is billenthető, amely alatt extra tárhely található.

Az ágy tervezői a külcsín és a belbecs összhangjára ügyelve arra is figyelemmel voltak, hogy a világ legtökéletesebb fekhelye mind az elegáns, mind a modern stílusban berendezett otthonokkal harmonizáljon.

All-in-one a hálószobában

A mozi szerelmeseinek pedig itt a csúcstechnológiás okoságy, amiben egy beépített televízió szolgálja a legtökéletesebb kényelmet. Ha eddig azt gondoltad, hogy az ágyban csak aludni lehet, akkor itt az ideje, hogy átértékeld ezt a szokásodat.

Ez a minialkalmazásokkal felszerelt high-tech HiCan névre keresztelt ágy tulajdonképpen nem más, mint egy virtuális all-in-one szoba, amiben minden megtalálható, amire csak szükségünk lehet ahhoz, hogy nyugodt körülmények között olvassunk, pihenjünk, kényelmesen, a világ zajától elszigetelve aludjunk, vagy éppen szórakozzunk a plafonba beépített képernyőn keresztül.

Csúcstechnológiás szórakoztatóközpont a hálószobában

A HiCan okoságy feltalálói, egy milánói dizájnercsapat nem sokáig tétlenkedett, nemrég előrukkoltak a cég második termékével, a HiBeddel, amely ugyanazokat a futurisztikus intelligens ágyfunkciókat tudja, mint az első generációs okoságy, csak küllemét tekintve áramvonalasabb, és sokkal inkább tekinthető minimalista stílusúnak.

Ebből az ágyból semmi sem hiányzik, ami a pihenéshez és a luxuskörülmények között eltöltött szórakozáshoz kell.

Van benne egy lehúzható mozivászon az ágy lábánál arra az esetre, ha kedvünk támadna tévét vagy filmet nézni. A teljes mozihatás érdekében rejtett hangszórókat építettek be a keretbe, ezeket a projektorral összehangolva vagy külön zenehallgatásra is lehet használni. 

Az ágyban elhelyeztek egy számítógépes rendszert is interneteléréssel arra az esetre, ha az ágyban szeretnénk dolgozni, vagy a neten szörföznénk. De van az okoságyban beépített játékkonzol, olvasólámpa és az alváshoz használható árnyékoló is.

A HiBed egy beépített applikáció segítségével monitorozza az alvásunkat, és statisztikákat készít a hőmérsékletről, a levegő minőségéről és a testsúlyunkról. Reggelente intelligens hangjelzéssel ébreszt, ismerteti velünk az aktuális híreket és a várható időjárást is.

Mind a HiCan, mind pedig HiBed tökéletes kiegészítője lehet a kis méretű lakásoknak vagy hálószobáknak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.