Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, hova tegyelek a lakásomban, hogy a legtöbbet hozzam ki belőle?

Olvasási idő kb. 3 perc

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy tükörképünket kegyetlen pontossággal láthatjuk, amikor csak akarjuk, szemben ókori elődeinkkel, akik hamar oxidálódó drága fémlemezek csiszolt változataiban tudták csak ideig-óráig élvezni a visszatükröződő látványt. Számunkra a kérdés már csak az maradt: mikor és hol érdemes nézegetünk benne magunkat, hogy úgy dekoráljuk vele lakásunkat, hogy szép és funkcionális is legyen egyszerre?

Nem kell egy rezzenéstelen felszínű patakot varázsolnunk otthonunkba, hogy fölé hajolva ellenőrizzük sminkünket, vagy hogy a férfiak ne vágják meg magukat borotválkozás közben, hiszen kiváló méretű és egész jó árú tükröket szerezhetünk már be könnyedén. Igaz, a tükör hazájából,

Muranóból származó változat, a 13. századtól használatos üvegtükör eleinte még luxustermék volt:

az üveglapon ólom- és higanybevonattal készült tükröt a szó szoros értelmében aranyárban számították. A foncsor higanyrétegét később hártyavékony ezüstréteggel helyettesítették. Erre manapság a legkülönbözőbb formájú, vastagságú és anyagú kereteket applikálják, hogy a tükörkép visszatükrözésének funkciója mellett jelentős dekoráló hatást is elérjenek vele.

Funkciók

A tükörkép élethű visszaadása és részben a keretnek köszönhető díszítő funkció mellett a tükör jelentősen képes optikailag nagyítani a teret, és fényvisszaverő tulajdonságának hála világosabbá varázsolhat minden helyiséget, vagyis nagyon sok előnye van. Mégis talán érdemes számba venni, hogyan lehet ezeket maximálisan kiaknázni.

Így érdemes:

A bejárat mellett jól jön egy egész alakos tükör, keretben magától is megáll a földön
Fotó: Scovad / Getty Images Hungary
  • Mesterséges fényforrást is többszörözhetünk tükörrel, de ezt csak olyan esztétikai élményt nyújtó lámpa esetében engedjük meg magunknak, amiből jólesik duplát látni.
  • A változatos keretlehetőségek közül jól megválasztott, a szoba stílusával, bútorzatával harmonizáló tükör komoly dekoráló erővel bír, egész alakos változata keretben állítható földre, de kandalló vagy kanapé fölé is szinte kívánkozik.
  • A bejáratnál az előszobában is érdemes egy egész alakos tükröt elhelyezni, hogy távozáskor az utolsó simításokat könnyebb legyen elvégezni, vagy ellenőrizni, hogy minden megvan-e.
  • Sötétebb helyiségekben akár a tükröt magát is ki lehet emelni egy kis extra fényforrással. A fürdőszobai sminktükrök izzókat tartalmaznak körben, de vannak diszkréten elrejtett ledsoros tükrök is, amiknél a tükör mögül csak finoman fejthető módon szűrődik ki némi fény.
Főleg egy ablaktalan helyiségben jön jól minden extra fényforrás
Fotó: ExperienceInteriors / Getty Images Hungary
  • Fürdőszobában borotválkozáshoz és/vagy sminkeléshez célszerű a mosdó fölötti tükör mellett bevetni egy enyhén nagyítós kozmetikai tükröt, amelyben jobban láthatóvá válnak az apróbb részletek is, így precízebb hatásban bízhatunk a segítségével.
  • Egész falakat tudunk tükörrel borítani. Persze mérlegelni kell a helyiség és a berendezés stílusát, hogy illik-e hozzá a hatalmas fémes felület, de az biztos, hogy drasztikusan megnöveli a térérzetet, optikailag hozzátesz még egy helyiséget, és változatos formában elérhető. Ennek kihasználásával pedig kiváló dekorációs felületet nyerünk, amiből csodás végeredmény hozható ki.
Növeli a teret és a fényt
Fotó: Tom Merton / Getty Images Hungary
  • Egyszerűbb kivitelezési módja, de praktikusságában még a pusztán díszítő funkciójú tükörfalat is überelni tudja az elhúzható tükörajtós gardróbszekrény. Persze a dekoráló funkció korlátozottabb az elérhető kínálat függvényében, de saját tervek alapján gyártatott változattal bármilyen dizájn megvalósulhat.
Optikailag megduplázza a teret, még akkor is, ha kifejezetten az ággyal szemben nem ajánlják a tükröt
Fotó: John Keeble / Getty Images Hungary
  • Hosszú folyosón, keskeny előszobában a folyosó végére helyezve jelentősen meghosszabbítja a teret, oldalsó falra téve szélesíti, de oda érdemes keret nélkül vagy nagyon vékony keretben felhelyezni, hogy az ne legyen feltűnő, és a szoba szélességéből se vegyen el értékes centiket.

Így viszont inkább ne:

  • A bejárattal közvetlenül szembe nem jó ötlet tükröt elhelyezni, tudjuk úgyis, mikor érünk haza, akkor is, ha nem látjuk rögtön. Mondjuk, a heti bevásárlásból vagy egy jól sikerült buliból hazaérve, ha ez a látvány fogad, legszívesebben vissza is fordulnánk. Egyébként ezt az elhelyezést a feng shui is ellenzi, de ott a fő érv az, hogy a beáramló pozitív energiákat ne verje vissza és tessékelje rögtön ki a lakásból a tükör.
  • Hasonló okoknál fogva a hálószobában sem ajánlatos az ággyal szemben tükröt elhelyezni, hacsak nincs vele valami kifejezett szándék… Mindenesetre egyesek egyáltalán nem javasolják, hogy a hálószobában tükröt tartsunk. Mások, a megengedőbbek azt tanácsolják, inkább legyen az ágy mellett vagy a fejtámla fölött, mint azzal szemben.
  • Sokan megpróbálták már a plafont is kisebb-nagyobb mértékben tükörrel burkolni, értjük a szándékot, de nem ajánljuk, nem szokott igazán jól elsülni.
Ha ez nem az Elvarázsolt Kastély, akkor azt mondanám: a kevesebb több!
Fotó: Vostok / Getty Images Hungary
  • A konyhába sem praktikus tükröt tenni, mert egy igénybe vett konyhában annak tisztán tartása szinte lehetetlen, vagy annyi munkával jár, hogy a végén inkább a főzésről szokik le az ember.
Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.