9 lépés a szülőszoba felé

Olvasási idő kb. 5 perc

Ha már felmérted az egód határait, és meghoztad életre szóló döntésed, tegyél meg mindent a leendő babád egészségéért. A fogamzásra történő felkészülés célja, hogy minimálisra csökkents minden olyan veszélyt, mely a terhesség normális menetét megzavarhatja.

Az első lépés az egészségtudatosság. Ha dohányos vagy, a leendő gyereked egészsége érdekében le kell mondanod a pöfékelésről. Ha néha-néha elszívtál egy-egy spanglit a társaság kedvéért, vagy a magad örömére, vigasztalására legurítottál néhány pohárka alkoholt, esetleg naponta több kávét, kólát, fekete teát is ittál, nos ezeket az élvezeti (vagy pótszereket) – legalábbis egy időre – el kell felejtened… Egyre több kutatás igazolja ugyanis, hogy a dohányzás és a drogozás egyenes következménye lehet a vetélés, a koraszülés, illetve az, hogy a baba kis súllyal születik meg. A koffeinról kiderítették, hogy gátolja a vas felszívódását/hasznosulását a szervezetben, márpedig a vashiány hátráltatja a magzat egészséges fejlődését.

A második lépés: hagyd el a fogamzásgátló készítmények szedését, mégpedig ne egyik napról a másikra, így elkerülheted a rendszertelen vérzést. Néhány hónapba beletelhet, amíg a ciklusod visszazökken a normális kerékvágásba. Bár a nők többsége a tabletta szedésének abbahagyása után már akár egy hónappal is képes megtermékenyülni, ne siettesd a teherbeesést. A biztonság kedvéért még legalább 1–2 hónapig óvszerrel védekezzetek. Ez idő alatt áll helyre ugyanis a szervezeted hormonháztartása, és a gyógyszer hatóanyagai is maradéktalanul kiürülnek a szervezetedből.

A harmadik lépés: keresd fel a nőgyógyászod. A rutinvizsgálaton kívül – amely a laboratóriumi vér- és vizeletvizsgálatból, valamint a korábbi betegségek részletes kikérdezéséből, a hüvely tapintásos vizsgálatából, méhnyakrákszűrésből, a mell áttapintsából áll – sor kerülhet annak kiderítésére is, hogy nincs-e hüvelyi gyulladásod, fertőzésed. Amennyiben az orvos valamilyen problémára akad, várnod kell, amíg a betegséget „kikezelik”. Ha a doktor semmiféle eltérést nem tapasztal, általában javasolja valamilyen, folsav tartalmú multivitamin-készítmény, illetve magzatvédő vitamin szedését.

A negyedik lépés az élelmiszerboltokba, piacokra vezessen, mert már a családtervezés időszakában is érdemes odafigyelned arra, hogy egészségesen táplálkozz. Naponta fogyassz el legalább egy-két gyümölcsöt, főétkezéseid tartalmazzanak valamilyen zöldségfélét és fehérjét. Egyél minél több teljes kiőrlésű gabonából készült ételt (pékárut, kásákat). A folyamatos kalcium-bevitelt a különféle tejtermékekkel biztosíthatod.

Az ötödik lépést csak akkor kell megtenned, ha a családodban vagy a párod családjában volt valamilyen örökletes rendellenesség, illetve betegség (pl. férfiágon átörökölhető vérzékenység [hemofilia], illetve te magad vagy veszélyeztetett vagy érintett valamilyen krónikus betegségben (epilepszia, cukorbaj, pajzsmirigy-működési zavar, magas vérnyomás, stb). Ilyenkor az ezzel kapcsolatos, terhesség alatti teendőket (speciális vizsgálatok, az adott krónikus betegség gyógyszerezése, gondozása) is meg kell beszélned a nőgyógyászoddal, illetve egy genetikai tanácsadóval.

A hatodik lépés a fogorvosodhoz vezessen. A rossz fogak gócként viselkedhetnek, hajlamosítanak a fertőzésekre, egyes szájüreg-fertőzések pedig megbetegíthetik a fogínyt és a fogágyat, ami nem csak a fogak elvesztéséhez vezet, hanem hajlamosíthat a koraszülésre, illetve arra, hogy kis súlyú babának adj életet. Mivel a terhesség során fellépő hormonális változások fogékonyabbá tesznek az ínygyulladásra, ezért a terhességre való felkészülés fontos állomása a fogorvosi ellenőrzés, a fogak és a szájüreg rendszeres ellenőriztetése, karbantartása.

A hetedik valójában nem egy lépés, hanem egy lépés-kombináció. Nevezzük napi mozgástervnek. A rendszeres testmozgás (séta, torna, kerékpározás, nem túl megerőltető kondizás) megszabadít a szorongásaidtól, a negatív gondolataidtól, így elősegítheti a teherbeesést, illetve később a komplikációmentes szülést, sőt megelőzheted vele a gyerekágyi depressziót is.
Ha mindezeken túljutottál, kezdj el hőmérőzni. A reggeli ébredési hőmérséklet mérésével (ugyanazzal a hőmérővel, minden reggel, ugyanabban az időpontban, mindig ugyanott, tehát vagy a szájban, vagy a hüvelyben, esetleg a végbélben mérve) pontosan meghatározhatod a peteérés (ovuláció) időpontját, vagyis azt az időszakot, amikor legnagyobb az esélyed a teherbeesésre. Ugyanis amikor a petesejt kiszabadul a petefészekből (ill. kicsivel előtte), a testhőmérséklet kis mértékben megemelkedik. Amennyiben az ébredési hőmérsékleted három héten túl mérve is magas, és a következő vérzésed kimarad, nagy valószínűséggel sikerült teherbe esned. Házilag is meggyőződhetsz a projekt sikeréről, mégpedig a patikákban kapható terhességi tesztek segítségével.

A fogamzás megtörténte után, a nyolcadik lépés újra a nőgyógyászati rendelő felé vigyen. Itt nőgyógyászod elvégzi a koraterhességi ultrahang-vizsgálatot, amely egyrészt a méhen kívüli terhesség kizárása és a pontos terhességi kor megállapítása szempontjából elengedhetetlen.

A kilencedik lépés valójában nem más, mint lassítás… Fokozatosan próbálj kilépni az eddigi, pörgős, esetleg stresszes életviteledből. Tanulj meg lazítani és tudatosítsd magadban, hogy ez az utolsó olyan időszak az életedben, amikor csak önmagadra figyelhetsz. A baba világrajötte után erre kevés lehetőséged lesz… Töltekezz fel érzelmileg, szellemileg, érezd jól magad a bőrödben és gondolj szeretettel az érkezőre.

Jó, ha tudod!

• A kövérség is, meg a túlzott soványság is befolyással van a termékenységre. A túlsúlyos nőknél sokkal gyakoribb a koraszülés, illetve nagyobb a magas vérnyomás kialakulásának kockázata. Azoknak, akik gyereket szeretnének, már a fogamzás előtt sem szabad fogyókúrázniuk, ezért a súlyproblémájuk rendezését meg kell beszélniük a nőgyógyászukkal, illetve lipid-szakorvossal, mert a koplalás miatt megnő a vetélés kockázata, ugyanis az embrió, illetve a magzat nem jut hozzá bizonyos tápanyagokhoz.

• Ha még nem estél át bizonyos gyerekbetegségeken (ilyen a rubeola és a bárányhimlő), érdemes még a teherbeesés előtt erről is konzultálnod a nőgyógyászoddal. Ilyenkor a szakorvos javasolni szokta a védőoltás beadását. A fertőzésen még át nem esett nőknél, a várandósság korai időszakában ezeknek a betegségeknek a kórokozói magzati fejlődési rendellenességet okozhatnak.

• Indokolt felkeresniük a genetikai tanácsadót azoknak a gyermekre vágyó pároknak, akiknek felmenői között valamilyen örökletes betegség fordult elő. A genetikai tanácsadás nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy még az örökletes betegségek tekintetében magas kockázatúnak számító nőknek és férfiaknak se kelljen lemondaniuk az egészséges utód világra jöttének lehetőségéről.

Soron a babaprojekt - harmincon túl

Előbb az egzisztencia, aztán a baba – a szakmai sikerek magukban is fogamzásgátlók, ám a biológiai óra ketyeg, sőt le is ketyeghet, mire kellene már az a gyerek: a harmadik x fölött a teherbeesés valószínűsége csökken.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.