A te gyereked manipulál téged?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha nem utasítjuk vissza a manipulációt, hanem úgy teszünk, mintha elhinnénk a gyerek cselvetéseit, a dolog játszmává válik. Hogy mi az a játszma? Vannak olyan élethelyzetek, amelyek kész „forgatókönyveket” követnek, rendszeresen, változatlanul ismétlődnek. Ezeket a viselkedési sorozatokat Eric Berne amerikai pszichiáter emberi játszmáknak nevezte el. Játszma akkor alakul ki, ha minimum két szereplő „hazudik” a gyermeki játszmák sokszor rögzülnek és a felnőtt viselkedéskészlet részévé válnak. Ezért is nagyon fontos megszakítani őket. 

Anyu, fáj!

A négy és fél éves Zsuzsit túlságosan félénk, nyafizós természete miatt az óvodában kiközösítik a gyerekek. Zsuzsi nap, mint nap sírva megy haza. Elmeséli az óvodában történt dolgokat. Édesanyja megérti, édesapja azonban, aki fiút várt, nem érti, Zsuzsinak tehát, ha már nem született fiúnak, legalább fiúsan kellene viselkednie. Ezért apukája megtiltja, hogy a kislányt kivegyék az óvodából, vagy átírassák egy másikba. Zsuzsi tehát cselhez folyamodik.

Természetesen nem szándékosan, és nem rosszaságból. Fáj a hasam anyu, mondja reggel óvodába menet. Anyu megengedi, hogy ne menjen oviba. A következő hasfájásnál azonban apuka közbelép. Ha fáj a gyerek hasa, orvoshoz kell vinni, mondja. Persze az orvos nem találja a hasfájás okát. Mit tehet a kislány, súlyosabb tünetet produkál. Belázasodik. Anyuka pedig, cipeli orvostól orvosig.

Létrejön a játszma, és ha meg nem szakad, életjátszmává válik. Zsuzsi valószínűleg felnőtt korában sem lesz képes szembenézni a nehézségekkel. Valószínűleg minden fájdalmas, és kellemetlen helyzetből betegségbe menekül majd. 

Nem én voltam!

Dorka és Dini testvérek. Dini két és fél éves volt, amikor húga megszületett. A hatéves kisfiú úgy gondolja, hogy már az is éppen elég nagy baj, hogy anyja szeretetén osztoznia kell, ráadásul egy nyafogós kislánnyal, akit még a papája is kis hercegnőmnek szólít. Dini tehát, ahol csak lehet, keresztbe tesz a kislánynak, aki persze nem hagyja magát. Azonban, amíg Dini nyílt lapokkal játszik, összerombolja a homokvárat, amit Dorka épít, vagy földhöz vágja a kedvenc babáját, addig Dorka „finomabb” módszereket használ. Addig csúfolja például a bátyját, amíg az nekiront, és jól elagyabugyálja. Akkor aztán sírva szalad a mamához. Nem én kezdtem, mondja Dini dacosan. Lehet, válaszol a mama, de te vagy a nagyobb. Nem bánthatod a húgodat, aki gyenge, kicsi és lány. A jelentet szinte naponta ismétlődik. Ha a mama lelke mélyén jobban szereti törékeny, kedves, alkalmazkodó kislányát, mint problémás, verekedős fiát, akkor hagyja, hogy a játszma kialakuljon.

Ebben a játszmában, a kislány gyenge és védtelen, a fiú durva, és nem méltó anyja szeretetére. Ha ez a játszma fennmarad, szintén életjátszmává válik. A kislány felnőttként is minden kapcsolatában a védtelen, gyenge nőt, a kisfiú ellenben az erős, durva férfit fogja játszani. S maguk sem értik majd, hogy miért ragaszkodnak ehhez a viselkedéshez, akkor is, amikor belátják, máshogyan kellene életüket intézniük.

Megölöm, ha extrém sportolni kezd!

Énszerintem egy anyának a megnyugvás felé vezető út az, ha még az extrém sportolás kezdete előtt végez gyermekével, ahelyett, hogy az végezne vele. Hogy mi módon, arról halvány elképzelésem sincs...

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.