Babák a strandon

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mint szakmabeli, minden babaúszónak kötelezővé tenném a strandolást. Dagadó keblű apukák, büszke anyukák térnek vissza a foglalkozásokra egy-egy hétvégi kiruccanás után. Hiszen a víz felett és víz alatt vidáman lubickoló manónak senki nem tud ellenállni! A kicsi ügyessége ámulatba ejti a körülötte állókat, és ez nem marad hatás nélkül a szülőkre sem, de még a főszereplő csöpp önbizalmát is jelentős mértékben növeli. Nem egy esetben fordult elő, hogy az addig a foglalkozástól ódzkodó apuka aktív résztvevővé válik a siker hatására.

Higiéniás körülmények

Tehát bátran menjünk, élvezzük a nyár örömeit csemeténkkel, még akkor is, ha nem jártunk babaúszó foglalkozásokra. Azt javaslom, hogy fürdőkbe, természetes vizekbe 6 hónapos kortól menjünk.

Fiatalabb babáknak csak a szállodákat javasolnám, mert itt a higiéniás körülményeket biztosítottabbnak látom. Vannak ilyen, gyermekbarát, ideális helyszínek, ahol nyaraláskor – oktató segítségével – kipróbálható a babaúszás. Itt megtehetők az első  „lépések”.

A 32 fokos medence ideális a kezdeti próbálkozásokhoz. Nem túl meleg, de még nem túl hideg. Semmi baja nem lesz az apró emberkének, ha kicsit hűvösebb vízben lubickol. Ez intenzívebb mozgásra készteti a babát, és a hűvösebb vízben a bacik sem terjednek olyan gyorsan. Tehát a piciknek (3-4 hónaposoknak) a 32 fokos vizet, a nagyobbaknak természetesen a 30 fokos vizet ajánlom. De gyógyfürdőbe, meleg és kénes vizekbe ne vigyék be a babát, sőt még a kisgyermeket se 6 éves korig!

Speciális pelenkában

Miben úszhat a csöpp? Speciális pelenkában mehet a medencébe. Ez lehet egyszer használatos, eldobható, és lehet mosható, tehát állandó pelus. Az egyszer használatosnál fontosnak tartom, hogy ezt betartsák, és a fürdés után valóban a kukába kerüljön, ne adják rá újra, mert az eldobható pelenka (ahogy a neve is mondja) nem véletlenül egyszer használatos. Azt hiszem, most nem taglalnám a miértjét.

Félóra pancsolás

Étkezés után legalább félóráig ne menjen vízbe a baba. Ahogy mi sem szeretünk tele pocakkal úszni, úgy a babák sem. A pancsolás után pótolni kell a folyadékveszteségét, lehetőleg szoptatással – vagy rosszabb esetben vízzel, gyümölcslével.

Természetesen 6 hónapnál fiatalabb babákkal ne a délutáni csúcsban vegyük birtokba a medencét, hanem a kora délelőtti órákban, amikor még kevesen vannak. Félóra pancsolás bőven elegendő. Figyelem: ebben a korban a babák nagyon igénylik a simogatást, a testi kontaktust. Tessék cirógatni, puszilgatni és beszélni hozzá a vízben is.

A szülő hangja, érintése az új, idegen környezetben megnyugtatja a babákat. Örömmel tapasztalom, hogy egyre többen dúdolnak, mondókáznak a medencében a kicsiknek.

S a kezdeti bizonytalankodások után a szülők mozdulatai is egyre határozottabbak, ami a babák mozgásán is meglátszik. Ugyan a szülő segítségével, de bátrabban mozognak a vízben: vidáman csapkodnak kezükkel, lábukkal.

Vigyünk törülközőt!

Az apróságot a saját törülközőjébe bugyoláljuk, 6 hónapos kor alatt a fertőzésveszély nem a vízben a nagyobb, inkább a parton, a pangó vizekben terjedő baciktól kell tartani.

A szerző babaúszásoktató

Ha ez bejött, nézd meg a következőket is:

Nyakunkon a kánikula: hőség, izzadás, túlzottan magas UVB sugárzás – a tíz legfontosabb szabály hőségriadó esetén, hogy biztosan túléljétek. | Vigyázz, tarol a kánikula!

Kisvárosi strand, a gyerekmedencében talpalatnyi hely sincs, kétéves vízipelenkások kódorognak felügyelet nélkül a felnőtt lábak között. | Belefullad, ha nem nyújtom a kezem

Az a fajta, legátlagabb strandoló, illetve fürdőző vagyok, aki azt sem tudja, mi a különbség a strand és a fürdő között – mi több, azok közé tartozom, akik nem járnak strandra, hanem belebotlanak. | Barlangfürdő – vigyázat, csúszik!

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.