Hol van a környéken egy kutyafuttató?
A többnapos dobozolás, rendszerezés, majd cipekedés után végre álomra hajthattuk fejünket az új otthonunkban, ahol Csipesznek is „megágyaztunk” – a nappaliban az egyik fotelbe beterítettük a pokrócát, hogy ő is magáénak érezze az új lakást, és neki is nyugodt éjszakája legyen. Reggel gyönyörű napsütésre ébredtünk, és a kávé után az első gondolat az volt, hogy hova is menjünk sétálni. Mindehhez tudni kell, hogy eddigi életünket megkönnyítette zöldövezeti lakásunk, ahol csak lementünk, és máris fák, bokrok, kisebb füves területek és egy kis séta után óriási parkok vártak ránk, ahol Csipesz kedvére szaladgálhatott, szaglászhatott, és a dolgát is akárhol elvégezhette. Ezzel szemben átmeneti otthonunk az V. kerületbe került, ahol most minden fel van túrva, de azzal a reményteli gondolattal indultunk útnak a sétára, hogy amikor költözködtünk, akkor is rengeteg kutyást láttunk sétálni a környező utcákban, kell, hogy legyen itt a környéken egy kutyafuttató.
Elsétáltunk a Károlyi Kerthez
El is indulunk Csipesszel, és elsőre a Károlyi Kertet vesszük célba, mert az van a legközelebb, a parkot már régebbről ismerem, jártam is ott, csak akkor még nem kutyás szemmel figyeltem ezt a zöld gyöngyszemét a Belvárosnak. A feltúrt utcák között egy szép, zöld kerítéssel körbevett park gyönyörű fákkal, virágokkal, padokkal, játszótérrel, tehát mindennel, amire egy városlakó vágyhat, ha zöldre és virágillatra „éhezik”.
Ahogy közelítünk, boldogan észlelem a táblát a kerítésen, miszerint a kutyafuttató a Magyar utcai középső bejáratnál van.
Megyünk, megyünk, Csipesz már dugdossa az orrát a kerítéshez, finom illatokat érezhet, megtaláljuk a bejáratot, zárva – lakattal. Körbejártuk az egész parkot, de kutyafuttatónak se híre, se hamva.
Kezdek bosszankodni, mire egy kedves, idős hölgy – kis keverék kutyájával sétálgat éppen – felvilágosít, hogy bár volt kutyafuttató, sajnos megszüntették, gyerekjátékokat építettek a helyére. Fortyog bennem a düh. Nem értem, miért. A hölgy erre annyit mond, rengeteg kutyás járt oda, de a kutyapiszkot nem szedték össze maguk után, úgyhogy amellett, hogy a futtató 10 méteres körzetében gázálarcban lehetett csak közlekedni, a mellette lévő gyerekhomokozót sem szívesen használták a helyi családosok, mert féltek a fertőzésektől, és a virágillat helyett ők is csak fuldokoltak.
Szomorú, bosszantó, és nem tudok vele mit kezdeni. Haragszom az összes olyan kutyásra, aki nem veszi a fáradságot, hogy összeszedje kutyája után a piszkát, mert emiatt van az, hogy kutyát tartani a városban kulturált körülmények között képtelenség, nem beszélve arról, hogy így nehéz is biztosítani a kutya számára azokat a feltételeket, amelyekre szüksége van – futás, zöld, játék és pisilés nem a betonra…
Nem adjuk fel, tovább keresünk!
Azért még teszek egy próbát, és megkérdem, mégis mit javasol, hova menjünk Csipesszel, ahol szaladgálni is tud. Menjünk át a Gellért-hegyre, mondja, vagy a Tabánba. Hm, köszi! Persze ez lesz, mert ezen a reggelen felbuzdulva nem akartam hinni a fülemnek és a szememnek, amikor körbejártuk Csipesszel a terepet.
Elmentünk a Nemzeti Múzeum kertjébe, ahol az egyik bejáraton be is sétáltunk, nem volt kint tábla. Körbejártuk az egészet, gyönyörű, árnyas fák, nagyobb terecskék padokkal, kezdett örülni a szívem, hogy igen, ez az, ide fogunk járni. De miért nincs itt más kutyás?
Amint átértünk a másik bejárathoz, megértettem, mert szembejött a tábla. Szóval ide sem jöhetünk.
Szegény Csipeszkém, bár ő még nem nagyon érzi, hogy bajban vagyok, mert neki sok az újdonság, sok új illat van, sok új látványosság, rengeteg ember, ezek mind lekötik a figyelmét, és csak azért sem fogok belőle városi kutyát faragni, nem fogom rászoktatni, hogy pisiljen és kakiljon a betonra, és fusson a labda után a sétálóutcában, hanem megrázom magam, és majd felkelek korábban, és átmegyünk a Gellért-hegyre, lehet, hogy összekötöm egy kocogással, másik napon pedig bicajjal tekerünk át. Egy új életformát kell kialakítanunk, amíg itt vagyunk. Furcsa lesz, de úgy érzem, sok új és izgalmas dolgot tartogat.
Csipesz nagyon furcsán viselkedett
Bocsánat, hogy csapongok, de ha már az új életformáról és a Belvárosról mesélek, akkor azt mindenképpen meg kell említenem, hogy vannak jó részei is ennek az egésznek. A költözés utáni első este, miután lemostuk magunkról az egész nap porát, felkerekedtünk, hogy megigyunk egy sört a Ráday utcában, és persze Csipeszt is vittük magunkkal, szokja ő is, hogy itt gyakran lesznek ilyen esték. Elsétáltunk a Ráday végére egy helyre, ahol már nem volt olyan sűrű az átjáró forgalom, és leültünk. Rendeltünk sört meg egy salátát. Csipesz általában mászkálósra veszi a figurát az ilyen helyeken, körbejár, odaszagol minden asztalhoz, kuncsorog, néha tényleg kicsit ciki. De ezúttal valami nagyon furcsa dolog történt – ahogy mi leültünk, ő lefeküdt az asztalunk mellé úgy, hogy rálásson az utca eseményeire, mozgatta az orrát, hogy semmilyen szagról ne maradjon le, és csak feküdt és figyelt. Ha arra jött egy kis kutya barát, akkor felpattant, odament hozzá barátkozni, megszaglászták egymást, majd visszefeküdt mellénk. Ezt csinálta egészen addig, amíg elfogyasztottuk a sörünket és az ételünket, és legközelebb akkor állt fel, amikor indultunk haza. Meglepetten álltunk az új jelenség előtt. Lehet, hogy elfáradt ő is a költözködésben? Lehet, hogy megértette, hogy itt más, és jobb, ha egy helyben marad? Érthetetlen, de ezután minden alkalommal tesztelni fogjuk, hogy ez így marad-e, vagy csak átmeneti állapot volt.
Csipesz eddigi kalandjairól itt olvashatsz bővebben:
Csipesz a Szamos Marcipán Szépkilátás Cukrászdában
Csipesz az Avar presszóban
Csipesz a Prága kávézóban
Csipesz a Balatonon
Csipesz kalandjai a reptéren
Csipesz a Majorka kávézóban
Csipesz a Duna-parton
CSipesz kalandjai Zamárdiban
Ha még több kutyákról, kutyatartásról szóló cikkre vagy kíváncsi, a Dívány ajánlata: www.kutya.hu
