Jogosítványt a kutyatartóknak!

Olvasási idő kb. 5 perc

Csupán csak az, hogy a 2008. szeptember 1-jétől életbe lépett, új állatvédelmi törvény nem nálunk, hanem Svájcban szabályozza a kutyatartást.

Annyi jó hír azonban van, hogy az állatbarátok, környezet- és állatvédő szervezetek szerint ez a törvény jelentheti a példát a jövőre nézve a többi európai ország számára is. Hosszú távon gondolkodva megoldást kínál többek között a társállatok túlszaporodásának problémakörére – és más jellegű állatvédelmi gondokra is. Az Európa Kutyakiállítás csillogó felszíne mögött ugyanis jelenleg már egyre közismertebb az árnyékos tény, hogy a kutya- és macskapopuláció rendkívüli elszaporodása – egy-egy állatfaj egyedeinek értékét nagyban lecsökkentve – szinte megoldatlan feladat elé állítja az európai országok állatvédelmi szervezeteit.

A gondolat nem új

A svájci példa gondolata egyáltalán nem új. Angliában már évek óta működik a „családi kutyavizsga”, amely egyrészt önkéntesen elvégezhető, másrészt indokolt esetben a hatóságok kötelezhetik is rá a kutyatartót. Az elmúlt években a németországi Hamburgban és Berlinben, valamint legutóbb a müncheni Angolparkban pórázkötelezettséget, szájkosarat és különféle területi tiltásokat szorgalmazó, a társadalom nem kis rétegénél nagy port keverő viták során valami hasonló akarat mellett döntött több, magát illetékesnek vélő szervezet is.
A három német szervezet az azonos célt három különféle úton próbálja elérni. Az egyik, a BHV egyrészt elérte, hogy a kutyaoktató, kutyakiképző, kutyatréner tevékenység elismert szakmává vált, ezzel egyaránt biztosítva a kutyák és a gazdák irányába az egységes szakmai hozzáállást és színvonalat, s egyben ellátva a területen dolgozó, főként egyéni és kisvállalkozások szakmai művelőinek érdekvédelmét is.
A gazdik ismereteinek megkönnyítése érdekében kiadott tankönyvüket nem kisebb, nemzetközileg elismert szakemberek szerkesztették, mint Renate Jones-Bade és Celina del Amo. (Utóbbi szerző Kutyaiskola – lépésről lépésre című könyve a hazai kutyások körében is ismert, módszerei nagyon népszerűek). Az általuk összeállított 15 órás elméleti oktatást egy elméleti és egy saját kutyával végrehajtott gyakorlati vizsga zárja, amely három fő témakört foglal magában:
• vizsgálja a gazda elméleti tudásanyagát a fajnak megfelelő kutyatartásról;
• vizsgálja a gazda és a kutya viszonyát;
• vizsgálja a kutyatartó és kutyája viselkedését a köznapi helyzetekben. Az elméleti oktatás során 170, a kutyatartókat érintő kérdésre adnak részletes választ az oktatók, majd ezen kérdések egy részére kell a vizsga során tesztlap kitöltésével választ adniuk a gazdiknak. A kutyával együtt végzett vizsgagyakorlatok során a szokásos engedelmességi hang- és optikai jelzések mellett az alábbi segédeszközök megengedettek: nyakörv (fojtó- és szöges nyakörv tilos!) hám, halti, póráz, síp.
Mozgáskorlátozott kutyatartók, illetve mozgáskorlátozott vagy sérült kutyák esetében a vizsgáztatóval történt egyeztetés alapján más segédeszközök is használhatóak.
A tanfolyam 12 óra elméleti oktatás tartalmaz, és tankönyvvel, vizsgadíjjal együtt 130 euróba (31 850 forint) kerül a résztvevőnek. Jelenleg országszerte 25 különböző helyszínen kínálják fel a lehetőséget a képzésre és a vizsgára a gazdiknak és kutyáiknak.

Mi a gazdik véleménye itt és most?

Tavaly sem volt hiány az immáron 10 éves, be nem tartható és betartásában alig-alig ellenőrzött állatvédelmi törvény kapcsán felszínre kerülő, a média által nemritkán túldramatizált kutyás problémákból. Ezért a téma felvetése ismét aktuálissá vált. Úgy gondoltam, eljött az ideje, hogy a közvélemény megismerje a jelen kutyatartóinak véleményeit, ötleteit, érveléseit és esetleges ellenvetéseit a „kutyajogosítvány” ügyében. Ezért kérdőíves közvélemény-kutatást bonyolítottunk le, amelyben hat kérdésre vártunk válaszokat a kutyás gazdiktól. A több mint 3000 címre elküldött kérdőívet meglepően gyorsan és szokatlanul sokan küldték vissza. A mellékelt, kiragadott vélemények tanúsága szerint a döntő többség (83%) egyértelműen támogatná és hasznosnak tartaná, ha csak azok tarthatnának a mai Magyarországon kutyát, akik részt vettek a felelős állattartási oktatási programon, és kutyájukkal együtt eredményes vizsgát tettek.
A válaszadók 15 százalékának az volt a véleménye, hogy csak az embereket kellene egyfajta „gazdiiskola” keretén belül oktatni, és ezt fontosabbnak tartották, mint a „kutyaiskolát”.
Legtöbben (68%) úgy gondolják, hogy az ilyen jellegű oktatás akkor lenne igazán hatékony, ha a gazdiknak és a kutyájuknak is vizsgázniuk kellene. Ezzel együtt a gazdik több mint negyedrésze (26%) viszont úgy gondolja, hogy csakis az emberek számára kellene kötelezővé tenni az oktatást és a vizsgát.
A válaszoló gazdik 94 százaléka teljesen egyetért arra vonatkozólag, hogy ha minden kutyatulajdonos ismerné a kutya fajtájának megfelelő tartási módot, valamint a kutya testbeszéd-jelrendszerét, akkor kevesebb baleset lenne. Ebből egyenes következtetés, hogy a kutyák okozta balesetek főleg a gazdák kutyatartási ismereteinek hiányára, valamint a fajtának nem megfelelő tartási körülményekre vezethetők vissza. A felmérés azt is bizonyította, hogy az átlagos kutyatartók jellemzően jól ismerik a kutyatartási hozzáállást és az állathoz való viszony jelen realitását. Hiszen a kérdőívet kitöltők döntő része azzal is tisztában van, hogy egy ilyen rendelkezésre nagyon sok – jelenleg kutyát tartó – embernek az lenne a reakciója, hogy, „hát akkor nekem nem kell kutya”, ami egyértelműen és egy csapásra nagymértékben megnövelné a kóbor, gazdátlan kutyák számát.

A válaszadók csaknem fele (49%) szerint ez lehet az akadálya a kutyajogsi bevezetésének, ám a gazdik 38 százaléka mindent egybevetve, a következményekkel együtt mégis ezt tartaná az egyetlen jó, hosszú távra megoldást jelentő módszernek.
A közvélemény-kutatási akcióban önkéntesen részt vevő kutyás gazdik többsége (78%) egyébként egyáltalán nem tartotta magát tökéletesnek, és úgy ítélte meg, hogy volna mit javítania kutyatartási ismereteit illetően. Egyetlen gazdi sem volt azon a véleményen, hogy manapság ismeretek, hozzáértés és tudás nélkül is lehet a társadalom elvárásainak megfelelően kutyát tartani.

A saját kutya megítélését illetően szintén önkritikusak voltak a gazdik. Bár 67 százalék úgy gondolja, hogy kutyája megfelelően szocializált, és még kritikus helyzetekben is ellenőrzése alatt tudja tartani, ám csupán 6 százalék volt azon a véleményen, hogy a kutyája tökéletesnek mondható szinten engedelmes. Ebből arra lehet következtetni, hogy a jól szocializált eb a jelen környezetben jobban kielégíti emberi társainak és környezetének igényét, mint a klasszikus kutyaiskolák által szorgalmazott „ha törik, ha szakad, engedelmes” kutya.

Ha még több kutyás cikket szeretnél olvasni, a Dívány ajánlata: www.kutya.hu

Kapcsolódó anyagaink:
Energiagombócot vagy megfontolt kutyát válassz?
Mitől jó egy kutya?
Gyerek és kutya, avagy a tökéletes páros

Csipesz kalandjai
Csipesz a Majorka kávézóban

Csipesz a Szamos Marcipán Szépkilátás Cukrászdában
Csipesz az Avar presszóban
Csipesz a Prága kávézóban
Csipesz a Balatonon
Csipesz kalandjai a reptéren

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.