Kevesen lelnek rá az eltűnt zoknira: neked sikerül?
Mai feladványunkban egy zoknit kell megtalálni egy szobában: a megoldást nehezíti, hogy a helyiségben, ahol e ruhadarab eltűnt, óriási a rendetlenség. Lássuk, hogy boldogulsz!
Mai feladványunkban egy zoknit kell megtalálni egy szobában: a megoldást nehezíti, hogy a helyiségben, ahol e ruhadarab eltűnt, óriási a rendetlenség. Lássuk, hogy boldogulsz!
Példátlanul olcsó tömegközlekedési lehetőség indul 2026 februárjától Mosonmagyaróváron. A diákok és nyugdíjasok havi bérlete mindössze 100 forintba kerül majd, míg a felnőttek 200 forintért utazhatnak a város járatain.
A náci háborús bűnösök perét 1945-ben és ’46-ban tárgyalta a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék. A foglyok előbb egy luxemburgi hotelban raboskodtak, majd a nürnbergi Igazságügyi Palota szomszédságában felhúzott börtönben töltötték utolsó hónapjaikat.
Furcsa, hogy miért vonzódnak a Z generációs fiatalok a drága főzőedényekhez és konyhai kisgépekhez: szinte úgy tűnik, mintha életüket megváltoztató erővel bírnának számukra azok az eszközök, melyekben az idősebbek csak a funkciót keresik.
Sokszor szorongunk írás közben, félünk a hibáktól, kerülgetjük a bizonytalan szavakat – miközben talán túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a helyesírásnak. De vajon tényleg romlik-e a nyelvhasználatunk az online térben? Létezik-e rossz helyesírás, és mennyire jogos, ha azt társadalmi mérceként használjuk? Minderről Mártonfi Attila nyelvész-informatikust, az Osiris Helyesírás egyik szerzőjét kérdeztük, akivel többek között a sokak számára bűnnek számító „de viszont”-ról és arról is beszélgettünk, hogy miért ártalmas az, ha a nyelvből bunkósbotot csinálunk. Interjú.
A Long Covid nem csak kellemetlen, hanem veszélyes is lehet, ráadásul napjainkban is milliókat érint. A kialakulása azonban nem csak a vírusfertőzéshez köthető.
A rák elleni küzdelem során több anyag is előtérbe kerül. Ezek közül az egyik az A-vitamin, melynek viselkedése sokáig komoly oximoron volt: rákellenes hatásokat is mutat, de segíti is a daganatok túlélését.
A káromkodás nemcsak érzelmi megkönnyebbülést hoz, hanem mérhető fizikai előnyökkel is jár. Kutatások szerint növeli az erőt, az állóképességet, sőt még a fájdalomtűrést is – de van egy bökkenő.
A testedben lezajló változások miatt 55 éves kor felett ezeket az élelmiszereket mindenképpen építsd be az étrendedbe.
Carola Cecília a századforduló fővárosának ünnepelt művésze volt, három évtizeden át szórakoztatta a publikumot, ám nemcsak kimagasló alakítása és tehetsége miatt állt a figyelem központjában, magánéleti botrányai is az újságok címlapjára kerültek, kicsapongó élete gyakran megbotránkoztatta a közönséget. Ugyanakkor vagyonát, amelyet férfi hódolóitól szerzett, sokszor jótékony célokra használta fel.