Így mutatják meg a Z generáció tagjai, mennyit érnek valójában

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Furcsa, hogy miért vonzódnak a Z generációs fiatalok a drága főzőedényekhez és konyhai kisgépekhez: szinte úgy tűnik, mintha életüket megváltoztató erővel bírnának számukra azok az eszközök, melyekben az idősebbek csak a funkciót keresik.

A konyhai trófeadaraboknak pszichológiája és szociológiája van, az, hogy az irányukban táplált rajongás múló trend lesz vagy egy sajátságos korlenyomat, az azonban még a jövő zenéje.

Októberben a Porsche és a Smeg közös kollekciót mutatott be: a neves luxus autógyártó logójával ellátott és márkajegyeire hajazó hűtőszekrény, kávéfőző, vízforraló, turmixgép és kenyérpirító is elérhető a jellegzetes, vintage stílusáról híres, konyhagépeket gyártó brand kínálatában. 

Eddig a legnagyobb attrakció a Smegtől a Dolce&Gabbana divatházzal közösen megálmodott, szicíliai mintás kollekció volt, most azonban emelték a tétet.

A Smeg-termékek kategóriájuk luxusának számítanak, a trendérzékeny húszas-harmincasok közt pont olyan vágyott és must-have darabok (árfekvésükből adódóan elsősorban a kisgépek), mint mondjuk a negyveneseknél Philippe Starck unásig hype-olt citromfacsarója, amit az Alessinek tervezett, netán a KitchenAid konyhai robotgépei.

A Z generáció tagjai már nem ettől a citromfacsarótól esnek hanyatt
Fotó: Horacio Villalobos / Getty Images Hungary

A Z-generációt ugyanakkor a „józan generációnak” is nevezik, mivel sok szempontból megfontoltabban költekezik, mint az idősebbek, az éledező fogyasztói társadalom gyermekei. Ennek persze gazdasági-szociológiai okai vannak. A világ nagyvárosaiban elszálló négyzetméterárakból fakadóan egyre nehezebbé válik a fiatalok széles tömegei számára az ingatlanvásárlás, a mesterséges intelligencia fejlődése és térnyerése egyre csak ront a sok szegmensben eddig sem rózsás munkaerőpiaci kilátásokon, és akkor a klímaszorongásról vagy a sok országban egy életen át törlesztendő diákhitelekről még nem is szóltunk. Ők talán a legtudatosabbak fenntarthatósági szempontból is a költéseiket tekintve, azaz

Idézőjel ikon

inkább fizetnek többet egy időtállóbb darabért, semmint olcsóbb, de könnyen elavuló termékeket vegyenek,

ami kevésbé zavarja a baby boomer és az X vagy Y generációsokat. A teória első felét pedig semmivel sem lehetne jobban illusztrálni, mint a Le Creuset öntöttvas edényekkel.

„A középosztály macskamentája”

„Istenem, ha végre lenne egy nagy Le Creuset-m, talán tényleg minden jobbra fordulna az életemben.” – hangzik el egy népszerű brit sorozatban a mondat az egyik szereplő szájából. Egy közösségi médiás fiatal kommentelő pedig a kereken egy évszázados márka újdonságait látva így adott hangot az érzéseinek: „Meghalnék ezekért.” Egy TikTok-felhasználó pedig megosztotta követőivel, hogy a férjétől karácsonyra kapott 157 darabos, 1,5 millió forintba került készletet meglátva sírt, sikítozott és a sokktól hányt is.

A Le Creuset edényeiért sokan szinte meg is halnának
Fotó: Jeff Greenberg / Getty Images Hungary

De miért is váltanak ki ilyen hatást sokakból az 1925-ben alapított prémium francia márka lábasai és serpenyői? (Kivált a klasszikus narancs árnyalat.) Ezek a márkák, amilyen a Le Creuset is, a vágyat jelképezik egy jobb és gazdagabb életre, de nem csupán az anyagi aspirációt kell ezalatt érteni, hanem a kifinomultság és a minden szempontból révbe érés pszichés igényét.

A Le Creuset-darabok tartóssága és időtálló, nosztalgikus stílusa összhangban van a Z generáció érdeklődésével a hosszú élettartamú minőség iránt.

Egy olyan időszakban élünk ugyanis, amikor a tartósság kiemelten fontos a divattól az enteriőrökig, egyre inkább felértékelődik a kézművesség és a tárgyak által kiváltott érzelmi plusz is. Ez utóbbi fontos alkotóeleme a forma mellett a szín is. Az élénk színek feldobnak bármely konyhát, ami kapóra jön a közösségi médiába feltöltött tartalmakhoz is. Az olyan közelmúltbeli újdonságok, mint a pasztellszínű kollekciók, a szirommintás lábasok, a szív alakú Valentin-napi kollekció, sőt még a gyümölcs és tök formájú kis tálkák is mind-mind megfelelnek a Z generáció fogyasztói ízlésének, tudja jól ezt márka is, mint nyilatkozott a cég szóvivője. „Minden a színekről szól.

Idézőjel ikon

Azt látjuk, hogy Z generációs fogyasztóink befektetnek otthonaikba és konyhai eszközeikbe,

és a belső tereiken keresztül mutatják meg személyiségüket.” Mint az Independent brit napilap írja, amikor a cég egyik raktárában olykor készletkisöprés van, mindig kivezénylik a rendőrséget is, hogy biztosítsák az eseményt.

Egy ilyen hűtő maga a kézzelfogható luxus
Fotó: Porsche Newsroom

A csendes luxus trend is fűti a Z generációt

Egy McKinsey-tanulmány szerint az élelmiszerek vezetik a listát, amire a Z generáció a legtöbbet hajlandó költeni, megelőzve még az éttermi étkezést és az utazást is. Ezt egy a Bank of America által végeztetett kutatás is megtámogatta, eszerint a Z generációs vásárlók minden más demográfiai csoportot felülmúltak a prémium élelmiszerüzletekben elköltött összegek tekintetében. Ez azért is lehet így, mert sok Z generációsnak arra ugyan nem futja, hogy rendszeresen jó, akár kifejezetten drága éttermekben egyen, de egy borsosabb áru péksüteményt vagy költségesebb hozzávalót egy otthoni főzéshez, sütéshez nem vonnak meg maguktól.

Azok számára, akik nem engedhetik meg maguknak a hagyományos luxustermékeket, az élelmiszerek válnak így a legfontosabb státuszszimbólummá. Ez a trend főként a koronavírus-járvány alatt erősödött meg, de mivel az otthoni főzés ma már kifejezetten menőnek számít, így egy 

mindennapi szükségszerűségből igazi performansszá alakult sokaknál a bevásárlás és a vacsora megalkotása is.

Sokan ugyanis már nem csupán ételeket készítenek, hanem esztétikusan, akár kifejezetten művészien tálalják, lefotózzák és meg is osztják őket a közösségi platformjaikon. A pandémia alatti Zoom-hívásokkal, egyre szaporodó főzős tartalmakkal a konyhák pedig többé nem maradtak rejtve.

Az Instán is jól kell mutatnia

Azóta a főzőedények, sütőformák és kis háztartási gépek iránti kereslet meredeken nő, mivel az emberek, így a fiatalok is gyakrabban főznek otthon. A sok nyitott polcos konyha miatt viszont azoknak a dolgoknak, amelyeket nap mint nap használunk, jól is kell kinézniük, különben elrontják a posztokat. A csúcskategóriás konyhai eszközök az ízlés, a műveltség és a jólét kifejezésének médiumaivá váltak így. Ugyan egy vajszínű konyhai robotgép vagy egy csillogó öntöttvas lábas nem hivalkodik úgy, mint egy dizájner kézitáska, de éppen ez a lényeg.

Ez a fajta státuszszimbólum csendes.

Nem véletlen az sem, hogy ezeket a tárgyakat pasztell árnyalatokban dobják piacra. A KitchenAid 2024-es pasztellkék árnyalata megőrjítette például a TikTok-felhasználókat, akiket még a több mint 300 ezer forintos ár sem riasztott el.

A konyhában derül ki, ki mennyit is ér valójában
Fotó: Tpg / Getty Images Hungary

Valószínűleg azért nem, mert bár első blikkre ez egy izzasztó összegnek tűnhet, valójában nem sok ahhoz képest, hogy teljesen más emberré váljunk általa. Egy olyan emberré, aki bármikor össze tud dobni a barátainak egy főételt vagy desszertet a makulátlanul tiszta és lakberendezési magazinokba illő konyhájában. Más szavakkal „egy olyan emberré, akinek tényleg egyben van az élete”.

Arról is írtunk már, hogy mennyire nem mindegy, milyen színek vesznek körbe otthonodban!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pécsi Balázs
Pécsi Balázs
Újságíró
Pécsi Balázs a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán kommunikáció- és médiatudományból, valamint magyar irodalmból és nyelvészetből diplomázott a szabad bölcsészet szakon belül. Több mint 15 éve dolgozik a médiában, mely során női, férfi és lakberendezési magazinoknál töltött be stylist és enteriőrstylist, szerkesztő, rovatvezető, művészeti vezető, főszerkesztő-helyettes és főszerkesztő pozíciókat. Elsődleges szakterülete a luxus női és férfiivat, a lakberendezés és a csúcsgasztronómia. 2018-ban indította el The Gentleman's Review nevű luxusblogját, 2024-ben jelent meg első, stílustanácsadó és etikettkönyve, a Stílusgourmand is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.