45 felett nem ugyanaz számít az egészséges életmódban
A hangsúly egyre inkább a testösszetétel, az izomtömeg, az inzulinérzékenység és a regeneráció támogatására helyeződik 45 felett az egészségmegőrzésben.
A hangsúly egyre inkább a testösszetétel, az izomtömeg, az inzulinérzékenység és a regeneráció támogatására helyeződik 45 felett az egészségmegőrzésben.
A vizuális rejtvények és fejtörők rendkívül népszerűek, hiszen alaposan megdolgoztatják az agyunkat. Ebben a feladatban négy, látszólag teljesen egyforma, díszes lakatot látunk egymás mellett. A feladat egyszerűnek tűnik, mégis sokakat megzavar: meg kell találnod, hogy melyik a kakukktojás.
Egy különleges építmény magasodik a boldogkőváraljai vár közelében, amelyről már messziről látszik, hogy hosszú ideje éke az abaúji tájnak. A helyiek által csak zabtoronyként emlegetett épület Magyarországon igazi ritkaság: mindössze tizenegy ehhez hasonló található hazánkban, annak is a keleti részén.
Vlagyimir Putyin életének első 10 évéről meglehetősen kevés információ áll rendelkezésre – legalábbis a hivatalos önéletrajzában. Egy nő azonban egészen 2023-as haláláig állította: ő az elnök valódi anyja, és pontosan tudja, mi történ ebben az időben.
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1946-ban Winston Churchill fultoni beszédével új korszak vette kezdetét a világpolitikában. A brit vezető kevesebb mint egy évvel a náci Németország legyőzése után arra figyelmeztette a nyugatot, hogy a szovjet fenyegetés miatt egy vasfüggöny ereszkedett Európára, ezzel kettészakítva a kontinenst.
Három év után újra Magyarországon állomásozik a Bell Geospace speciális repülőgépe, amely tudományos kutatást végez.
A Milka és a Toblerone gyártója, a Mondelēz kevesebb csokoládét tesz az újdonságaiba, és több töltelékes terméket dob piacra a kakaó magas ára miatt.
A legtöbb ember nem fordít kellő figyelmet a törölközők mosására, ami komoly egészségügyi kockázatot hordoz magában.
Noha azt nap mint nap halljuk, hogy a tartós ülés kedvezőtlen hatással van a szervezet működésére, hasznos tudnunk azt is, hogy ez különösen igaz olyan felületek esetében, amelyek nem biztosítanak megfelelő alátámasztást a medencefenék számára. A toalett kialakítása ebből a szempontból nem ideális: ha valaki rendszeresen és huzamosabb ideig tartózkodik a vécén, az az aranyér kialakulásának kockázatát is jelentősen növelheti.
Garantáljuk, hogy ezeket a verseket te is biztosan ismered. Már csak az a kérdés, hogy emlékszel-e rájuk – kvízünkből kiderül, mennyire jó a memóriád.