#VILÁGOM

Budapesti fesztiválok, amelyekről talán nem is tudott

Dívány 2015. április 25., szombat 13:26

Szerencsére a fesztivál szó ma már nem kizárólag a Szigetre korlátozódik: a vidéki helyszínek mellett idén nyáron minden eddiginél több program várja azokat is, akik inkább a főváros határain belül kapcsolódnának ki. Most ezek közül mutatunk négyet – a kultúrára éhesek mellett azok is jól járnak, akik inkább az amerikai ételeket kedvelik, és azok is, akik a Hajógyári helyett a Margit-szigeten ráznák a hajukat valamelyik menő külföldi előadó buliján.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Öt sör néha nehéz, néha izgalmas, néha meg unalmas

maze 2015. április 24., péntek 13:06

Likó Marcellről, a tíz éves fennállását idén nyáron ünneplő Vad Fruttik frontemberéről a napokban jelenik meg Géczi János tollából A Bunkerrajzoló című könyv. Az énekes a könyvben teljes természetességgel beszél a múltjáról, hányatott gyerekkoráról és a drogozásairól, nekünk meg arról, mi vitte rá, hogy könyv szülessen róla. Ráadásul a Vad Fruttik is 10 éves lesz idén!
liko bunkerrajzolo
Fotó: litera.hu

36 éves vagy, a napokban jelent meg A Bunkerrajzoló - Likó Marcell-élettörténet-rekonstrukció című könyved, amit Géczi János írt, veled karöltve, rólad. Miért pont most?

Az egész úgy kezdődött, hogy János meghívott az Éjszakai Egyetemre minket Veszprémbe a zenekarral, és az előadásunk után megkérdeztem tőle, hogy tudna-e esetleg segíteni a dalszövegek elemzésében, útmutatást adni arról, hogyan érdemes írni. Szimpatikus embernek tűnt, meg tudtam, hogy ott tanít az egyetemen, gondoltam megkérdem, hátha ért az irodalomhoz is, persze fogalmam sem volt róla, hogy József Attila-díjas költő! Ráállt, hogy segít, így eljártam hozzá, hogy átnézzük a dalszövegeimet, és ő rámutatott azokra a hiányosságaimra, amikre nem figyeltem addig fel, csak éreztem, hogy a mesterségbeli tudásom meglehetősen hézagos. Mellékesen eleinte úgy éreztem magam, mintha Hannibál Lecterhez járnák barátkozni, mert János nagyon művelt, de valahogy félelmetes is – bár az agyamat még nem tálalta fel desszertként. Mindenesetre a szavaiból az tűnt ki, hogy számára az alkotó emberek akkor is érdekesek, ha még fiatalok, és talán ezért is most született meg a könyv – de az egész dolog mozgatója Szabó Tibor Benjamin, az Atheneum kiadó vezetője. Az ő kezdeményezésére kezdtünk el a közös munka ezen irányával foglalkozni, de kellett egy év, mire úgy éreztem, hogy van merszem összerakni Jánossal egy olyan analizálós könyvet, aminek én vagyok az alanya.    

Mit jelent az, hogy élettörténeti rekonstrukció?

Ez az írás stílusának elnevezése, de erről János tudna bővebben nyilatkozni. Én annyit tudok, hogy az élettörténet rekonstrukció pont az, amit sugall – rekonstruál egy életet. És nem az igazságról szól, hanem arról, hogy akkor, amikor ezt a történetet elmeséltem, én hogy láttam magamat, és János hogy látott engem, hiszen ő az író. Tehát még az is számít, hogy milyen állapotban vagyunk éppen akkor, amikor életem sztorijairól beszélgettünk. Sokat beszélgettünk. Olyan volt az egész, mint valami pszichoanalízis. Ha most belegondolok, átbeszéltünk egy egész nyarat, és ennek a sok beszélgetésnek egy töredéke került csak bele a Bunkerrajzolóba. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Mit keres 50 ezer könyv egy divatszalonban?

Divany.hu 2015. április 23., csütörtök 16:25

Totálisan hidegen hagyja a divat, míg él-hal a könyvekért? Szeretne ugyan jól öltözni, de nincs idegrendszere a próbálgatáshoz, meg úgy általában a divatházak milliőjéhez? Akkor önnek Párizsban a helye, méghozzá Sonia Rykiel tervezőnő showroomjában, ahová André Saraiva graffiti művész és aThomas Lenthal, a brand művészeti vezetője igazán lenyűgöző környezetet álmodott meg a ruháknak, írja a Fubiz.net.

Olyannyira lenyűgözőt, hogy ruhák inkább csak elvétve akadnak, van azonban annál több könyv a polcokon, összesen ötvenezer. Így már sokkal szórakoztatóbb lehet a ruhapróba, és ha megunja, akkor kikeres valami izgalmasnak tűnő könyvet, és már ki is léphet a valóságból. Persze, mivel neves divattervezőről van szó, az is lehet, hogy már szimplán az áraktól egy másik világban érzi majd magát, de akkor inkább csak olvasgasson, ha a Saint-Germain Boulevard-on jár.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Kezdjük el csütörtökön a hétvégét, minek várjunk péntekig?

Edicsek , maze 2015. április 23., csütörtök 13:41

 

Csütörtök, április 23

Munka utáni borozós, kajamegosztós összejövetel barátokkal és helyi városlakókkal, erre készül ma délután hattól az Wine, bike, piqniq bringás felvonulás. Kivételesen az autósok sem hőböröhetnek, a buli a Gellért hegy tetején lesz, és nem illik - legalábbis a rendezők szerint - nagyon berúgni rajta. Már csak azért sem, mert utána lehet átgurulni az A38-ra, ott vár mindenkit Little Boots, esetleg érdemes lesz meghallgatni, hátha. Azoknak, akik ennél sokkal komolyabban veszik magukat, ajánljuk a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, ami bizony a mai napon kezdődik és 26-ig tart. És ha még ez sem volna elég, akkor a Fonó megrendezi a Musique de l' Europe fesztivált, ahol a "nyugat-európai manouche swing találkozik a délkelet-európai balkán tradicionális hangjaival". Animáció-rajongóknak pedig szólunk, hogy nehogy elfeledjék, ma este indul a Kiskakas animációs filmnapok a Toldiban, ahová idén a japán animációs kisfilmeket is meghívták vendégnek. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Felismeri a fogkeféjét ezen a tengerparton?

mzd 2015. április 22., szerda 08:46

Ez a posztunk erősen kapcsolódik a ma tartott Föld Napjához, ugyanis főszereplője Mexikó legnagyobb tengeri természetvédelmi területe, a Sian Ka'An Bioszféra-rezervátum, amely 1987-ben felkerült a Világörökségek listájára. Bár kétségtelenül gyönyörű, a környéket érintő áramlások rengeteg szemetet sodornak a partjaira szerte a világból. Ez ihlette meg a New York-i Alejandro Durant is, aki elkezdte összegyűjteni, rendszerezni, majd a természetbe "visszaültetni" a szemetet, ezzel szemléltetve a természetes és a túlfejlett világok közti ellentétet – olvasható a BoredPandán.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ilyen lesz A kis herceg animációs változata

mzd 2015. április 21., kedd 12:48

A tavaly decemberi rövidke előzetes után most újabb trailerrel jelentkeztek az Antoine de Saint-Exupéry regénye alapján készülő animációs film, A kis herceg alkotói. A két és fél perces, mashable.com-on is publikált videóból kiderül, hogy a főszereplő kislányt szigorúan, hónapokra előre betáblázva neveli édesanyja, ám ő egy napon találkozik egy pilótával, aki megosztja vele a történetét – és ez mi másról is szólhatna, mint magáról a hercegről. A kislányt természetesen elvarázsolja a mesés világ és örül is, hogy a percre pontosan megtervezett életéből egy kicsit kizökkenhet, ez azonban konfliktusokat is eredményez.

A főszereplők (szinkron) között egyébként nem kisebb nevek szerepelnek, mint Marion Cotillard, Rachel McAdams vagy James Franco. Ha Mark Osborne rendező neve esetleg nem lenne ismerős: neki köszönhetjük többek között a Spongyabob meséket és a Kung Fu pandát is. Bárhogy is, A kis herceg az a mese, ami a felnőtteket is megfogja, így ezzel már biztosan van önnek egy programajánlónk nyárra. A filmet itthon várhatóan augusztus 6-án mutatják be, addig is a videón megnézheti, miről is szól majd. Szánja rá azt a pár percet, megéri! 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Tessék, így néz ki a kedvenc zenéje 3D-ben. És meg is hallgathatja.

Homoki R 2015. április 20., hétfő 12:17

Van kedvenc száma? Létezik olyan dal, amit ha meghall, azonnal elöntik az érzések? Vagy mi a helyzet a gyermeke első szavaival? Biztosan emlékszik rájuk - de mit szólna hozzá, ha ezek az érzések kézzelfogható, tapintható tárgyként is megtapasztalhatóvá válnának?  A Reify éppen ezt tudja. Pontosabban azt, hogy szoftverükkel hangokból alkotnak szobrokat 3D-s nyomtató segítségével. Az már csak bónusz, hogy egy app segítségével ezek a szobrok olvashatóak és újra meg is hallgathatóak.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Női rendező nyerte a Titanicot

Divany.hu 2015. április 19., vasárnap 14:45

A fiatal francia rendezőnő, Lucie Borleteau első nagyjátékfilmje, a Fidelio – Alice utazása nyerte a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Hullámtörők díját. A Borislav Andjelic vezette háromtagú zsűri különdíjat ítélt a finn J.-P. Valkepää Megléptek című alkotásának. A 2015. április 10-18. között Budapesten rendezett 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon nyolc, egy-egy kivételes női sorsot ábrázoló film versenyzett a Hullámtörők-díjért. Idén a közönség díjat Taika Waititi és Jemaine Clement új-zélandi filmje, a Hétköznapi vámpírok kapta.

Április 18-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a 22. Titanic záró gáláján adták át a fesztivál idei díjait, ahol jelen volt a zsűri három tagja, Ragályi Elemér operatőr, Timo Malmi, a finnországi Midnight Sun filmfesztivál művészeti igazgatója, a Fipresci szerbiai szekciójának elnöke, a zsűri elnöke Borislav Anđelić, Horváth György fesztiváligazgató valamint a Főváros Főpolgármester helyettese, Szalay- Bobrovniczky Alexandra.

Távolról sincs vége, olvasson még »

100 éves rejtélyt tártak fel a jogi egyetemisták

LS 2015. április 19., vasárnap 14:31

1918 július tizenhatodikának éjjelén Jekatyerinburgban kivégezték II. Miklós orosz cárt, feleségét, Alexandrát, és az öt gyermeküket, Alexszejt, Olgát, Tatjanát, Anasztáziát és Máriát a bolsevikok, akik attól rettegtek, hogy a monarchisták kiszabadítják Oroszország korábbi uralkodóját. A holttesteket ismeretlen helyre szállították, de sokan nem nyugodtak bele, hogy tényleg a teljes család meghalt, időről időre felbukkantak csalók, akik Romanovnak vallották magukat. Ám egy nap,1920-ban egy berlini elmegyógyintézetben felbukkant egy nő, aki nem tudta - vagy akarta - megmondani kicsoda, ezért Fräulein Unbekanntnak (ismeretlen kisasszony) nevezték el.

"Legyenek arabok vagy zsidók, a meleg pasik nem akarnak háborúzni!"

Steiner Kristóf 2015. április 18., szombat 17:58

Karam Dadu élő paradoxon: még csak 23 éves, de máris több mindenen ment keresztül, mint a legtöbben kétszer ennyi idősen. Karcsú, mint egy szupermodell, de erős, mint egy gladiátor. És bár konzervatív arab családba született, a szabados és liberális Tel Avivot választotta otthonául. Megkerülhetetlen figurája Tel Aviv éjszakai életének: hivatásos „club kid”, modellkedik, transzvesztitaként lép fel, közben pedig sosem mulasztja el kezdőzetlenül kommentálni a társadalmat érintő eseményeket – legyen szó háborúról, melegfelvonulásról, vagy épp egy kiállításról. Ezek után persze nem meglepő, hogy hétköznapi lázdó is: reggel volt, mikor leültünk beszélgetni Tel Aviv LMBTQ központjának kávézójába (a hely falait az ő képei borítják, melyeket híres izraeli fotósok készítettek róla), és még dél sem volt, mire megittuk az első koktélunkat...

Távolról sincs vége, olvasson még »

Most megtudhatja, miről dumálnak mindig a waldorfosok

Divany.hu 2015. április 17., péntek 17:54

Sokan szektának képzelik a waldorf mozgalmat: hosszúszoknyás anyukákat vizionálnak, akik gyapjúállatkákat szorongatnak a kezükben, hátukon meg a legifjabb gyerek lóg, ám őket ez sem akadályozza meg abban, hogy közben Rudolf Steinerről, a Waldorf-pedagógia atyjáról magyarázzanak. Azt nem ígérhetjük, hogy ha elmegy szombaton (április 18.) Budapesten a MOM Kulturális Központba, a Csörsz u.18-ba, ahol az első AntroSophia napot rendezik, akkor gyökeresen megváltozik majd az élete, de talán egy kicsit többet megtudhat arról, ki volt Steiner, és mit takar az antropozófia, vagyis az a gondolatiság, mely mentén megalakultak az óvodák és iskolák. 

Elöljáróban azt azért elmondjuk, hogy az antropozófia az 1900-as évek első feléből származó világszemlélet, amely dr. Rudolf Steiner nevéhez kötődik. Az antropozófia szó a görög „anthropos" (ember) és „sophia" (bölcsesség) fogalmakból tevődik össze, így a szó szerint az „ember bölcsességét" jelenti. Steiner szerint azonban ennél is többet: emberségünk tudatát, tudatos törekvésünket a szellemi megismerésre és annak az életbe való konkrét átültetésre, vagyis arra, hogy jót cselekedjünk a világban.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Radnótinak üzenik: Itt most nem túl jó, de van remény

maze 2015. április 17., péntek 09:08

A Radnóti hétszer című szkeccsfilmet Radnóti Miklós élete és munkássága inspirálta, márciusban volt a bemutatója a Toldi moziban. A hét etűdből álló film alkotóinak célja, hogy bemutassák a páratlan magyar költőt és népszerűsítse az irodalmat. A legfrissebben látható, hatodik rész Szirmai Márton rendező ötperces alkotása, ami a költő Nem tudhatom című verséből kiindulva azon morfondírozik, hogy mit jelent itthon lenni ma Magyarországon. 

NEM TUDHATOM from szirmai on Vimeo.

Távolról sincs vége, olvasson még »

46 év után először hívtak meg magyar játékfilmet a Cannes-i versenyprogramba

Homoki R 2015. április 16., csütörtök 17:15

46 év óta nem volt jelen magyar rendező első nagyjátékfilmjével a Cannes-i Filmfesztiválon. Most lesz. Makk Károly (Liliomfi, 1955), Kósa Ferenc (Tízezer nap, 1967) és Sára Sándor (Feldobott kő, 1969.) után Nemes Jeles László kapott meghívást a cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjába a Saul fia című filmjével. 

A történet főszereplőjét, a magyar Sault (Röhrig Géza) társaival együtt arra kényszerítik, hogy az auschwitzi gázkamrákban gyűjtse össze a holttesteket, és égesse el azokat, majd szórja szét, tüntesse el a hamvakat. A kilátástalan helyzetben a férfinak egyetlen célja van: megmenteni a lángoktól annak a kisfiúnak a tstét, akit saját fiaként azonosít. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Távolról sincs vége, olvasson még »

Pszinapszis, orchideák, Őzikefeszt, és még a Titanic se süllyedt el!

Edicsek 2015. április 16., csütörtök 11:20

Még tart a Titanic a legjobb filmekkel, de a héten kezdődött a Pszinapszis is, úgyhogy ha érdekli a pszichológia is, akkor nehéz döntés előtt áll. Azt is megnézheti, milyen Sinnead O'Connor újra csúcsformában, hogyan emlékeznek a két éve elhunyt Őz Zsoltra azok, akik ismerték, és gyönyörködhet orchideákban vagy 100 éves házakban, nem lesz egyszerű választani, na. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Életre kelt Gustav Klimt festmények a bécsi Life Ball reklámkampányában

mzd 2015. április 15., szerda 16:02

Az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezik az AIDS-ellenes jótékonysági rendezvényt, a Life Ballt. Május 16-án várhatóan nem kisebb nevek látogatnak majd el Bécsbe, mint Jean Paul Gaultier, Charlize Theron vagy Plácido Domingo, és mivel az idei mottót a bécsi szecesszionisták sugalmazták az eseményt nem meglepő módon egyik legismertebb képviselőjük, Gustav Klimt világhírű festményeinek újragondolt verzióival reklámozzák.

Mi az a Life Ball?

A Life Ball a világ egyik legnagyobb jótékonysági rendezvénye, amely az AIDS-betegek megsegítését tűzte ki céljául. Abécsi Városházán és a Városháza előtt május 16-án ünnepséget tartanak, hogy adományokat gyűjsenek az AIDS betegeket segítő projektekhez, és hogy felhívják a nyilvánosság figyelmét a HIV fertőzésre – olvasható a wien.infón, ahol egyébként a többi programot is megtalálja.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Gyerünk, szkíták a színházba be!

cukorka 2015. április 14., kedd 20:59

Nem is kerülhetett volna jobbkor elő a zsidó-kártya, mint most, amikor a Jobbik úgy tör felfelé, mint a talajvíz. És mivel sem a Gólem-, sem a Dumaszínház nem ma jött le a falvédőről, tudják ők ezt nagyon jól, tehát nem véletlen az sem, hogy pont most született meg a Jurányi Inkubátorházban a ZS-kategória – önfeledt zsidózás revüvel című előadás. 

Hálás témát mégsem mindig hálás feldolgozni, valószínűleg ezért sem írtak mindeddig színdarabot arról, hogy valójában mi is van a zsidókkal, hányan vannak és mikor készek átvenni a hatalmat a világ felett. De mostanában a Jurányinak egész jól bejönnek ezek a lamentálások a világ dolgairól, mint például férfiak, a kor, a halál, meg ilyesmi, húztak hát egy merészet, és elővették a zsidókérdést, mi meg megnéztük, hátha meg is válaszolják azt. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Mi a közös egy sárkányban és egy arany banánban?

mzd 2015. április 14., kedd 16:28

Ha díjakról van szó, mindenki tudja, hogy az Oscart és a Golden Globe-ot az Egyesült Államokban, az Arany Medvét pedig Németországban adják át. Azzal viszont kevesen vannak tisztában, hogy számos más országban is létezik olyan szobrocska, amellyel a filmes szakemberek munkáját ismerik el – legyen szó akár a spanyol Goya-díjról vagy a svájci Arany Leopárdról. Egy illusztrátornak köszönhetően most íme, egy képen látható az összes, legjobb filmért járó díj – számolt be róla a DesignTaxi.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Torz babafejekkel a szürke hétköznapok ellen

bb 2015. április 13., hétfő 17:15

Nagy rajongói vagyunk a hazai kortárs művészek munkáinak, ezért is jöttünk zavarba a Concrete Lips projektje láttán, amiből április 14-én nyílik kiállítás Budapesten, az ötödik kerületi FISE Galériában (Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület). A Concrete Lips/Mino Washi néven futó kiállításon Hári Andrea beton és porcelán használatai tárgyai, valamint Somogyi Éva papírral való kísérletezései tekinthetőek meg, melyekben az a közös, hogy mindkét művész a lehető legkreatívabban próbálja felhasználni azt az anyagot, amivel dolgozik.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A segwayező Jézusnál már nem lesz jobb ma

mzd 2015. április 12., vasárnap 19:13

Szeretjük a művészet humoros oldalát, éppen ezért örültünk meg David Irvine fubiz.com-on publikált sorozatának is. A torontói művész használtcikkboltokban vásárol festményeket, amelykekbe úgy lehet új életet, hogy a popkultúra szereplőit festi rájuk. Ebből a sorból kicsit kilóg az erdőben segwayező Jézus, viszont találkozhatunk füvet nyírő Star Wars-szereplővel és a Velencében gitározó Godzillával is. A lenti képre vagy ide kattintva megnézheti Irvine többi festményét is! 

Pop-Culture-Characters-Into-Classical-Paintings 5
Fotó: David Irvine
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Másfél órán át szemberöhögni a halált

cukorka 2015. április 12., vasárnap 11:43

Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem teljesen mindegy, hogy mi a téma, amikor az ember színházba megy: a lényeg, hogy érdekes legyen. Dömötör András rendező alkotótársaival márpedig úgy gondolta, a halál az, és a Litkai Gergely–Laboda Kornél szerzőpáros szíves közreműködésével másfél órás előadást gyúrt a tapasztalataiból. A végeredmény Kaputt – halálkabaré címre hallgat, és a Jurányi Inkubátorházban játszódik, négy színész előadásában. 

Másfél óránál több poénkodást szerencsére nehéz összehordani a halálról, és vagy ezért, vagy sem, de a történet azzal kezdődik, hogy Janklovics Péter elmondja, milyen hülyeség már, hogy nem beszélünk soha a halálról. Mert a halál az élet természetes velejárója, olyan, mint a szex, aztán arról se beszélünk soha, pedig milyen jó már dugni. Halottakat. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A hipszterek a Balatonhoz mennek

hv 2015. április 11., szombat 16:26

Egy szuper ötlet és egy jól sikerült közösségi kampány eredménye a Balaton Method, ami szerelmesfilm a tóról és a zenéről.

Kizárásos alapon a legszebb vers a Balaton

Vannak témák Magyarországon, amelyekhez mindenki ért. Ilyen például a foci, a politika és az újságírás. És vannak dolgok, amelyekkel kapcsolatban szinte mindenkinek vannak élményei, ezek közé tartozik a zene, és minden bizonnyal a Balaton is. Szimler Bálint rendező és Rév Marcell operatőr párosa már ismerős lehet a Cannes-t is megjárt Itt vagyok, vagy a Kodály Method kapcsán. A Balaton Method az utóbbinak kvázi folytatása. A Kodályban hazai underground zenékhez csináltak – főleg Budapest-központú – kisfilmeket, a Balaton Method pedig egy játékfilmnyi idő alatt vonultat fel 17 zenekart és 17 jelenetet, természetesen a Balaton körül. Bár a klipfilm műfajának tulajdonképpen nálunk is van hagyománya, régen láthattunk olyan alkotást, amely a zene mellett a képre is ugyanolyan szenvedéllyel koncentrál.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ha korán akar halni, legyen női rapper!

etelka , mzd 2015. április 11., szombat 11:54

Azt már régóta lehet tudni, hogy a könnyűzene nem tesz jót az egészségnek: létező fogalom a 27-esek klubja, mely azokat a zenészeket jelöli, akik 27 éves korukban haltak meg (bár sok alapja nincs). A témát sokan és sokféleképpen kivesézték, ám most a sydney-i egyetem tanára, Dianna Theadora Kenny érdekes megvilágításba helyezte a kérdést. Azt vizsgálta, és a The Conversation weboldalán szép táblázatba is foglalta, hogy a nemek és a zene típusa milyen fajta halálra hajlamosít, és az milyen életkorban következik be.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Internetes világverseny döntőjében a Katona Gifszínháza

Divany.hu 2015. április 10., péntek 14:24

Kihirdették az internet Oscar-díjának tartott Webby Awards döntőseit, amelybe idén egyedüli magyar megoldásként a közösségi marketing és tartalom-kategóriában a budapesti Katona József Színház Gifszínház-kampánya is bekerült, adta hírül a Kreatív.hu. A kampányt a Young & Rubicam marketing ügynökség készítette, és annak idején mi is elrohantunk beszélgetni az alkotókkal, annyira jó ötletnek tűnt. 

A kampány lényege az volt, hogy a Katona József Színház színészei vicces, érzelmeket kifejező gifeket készítettek azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a szmájlik helyett inkább ezeket küldözgessék egymásnak az emberek. Bár a kampány sikeresnek bizonyult, én azóta sem kaptam senkitől kovácsgergős gifet, fáj is nekem ez egy kicsit. No, de nem is a hatékonyságot, hanem az ötletet díjazzák az 1996 óta kiosztott díjakkal, az ötlet meg, ugyebár, tényleg jó volt. A zsűrién túl a közönség véleményére is kíváncsiak, ennek megfelőlen osztanak közönségdíjat is – ha bejön önnek a magyar kezdeményezés, ide kattintva szavazzon rájuk! Hajrá Young & Rubicam! 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Posztoljon ön is a költészet napján!

Divany.hu 2015. április 10., péntek 10:40

Újra van versnépszerűsítő akció a Gittegylet jóvoltából. Felhívásuk úgy szól: április 11-ét, a Magyar Költészet Napját ünnepelje mindenki azzal, hogy posztol (vagy kiragaszt) egy verset az utcára, hogy a járókelők legalább ezen a napon találkozzanak a hirdetőoszlopokon, irodák üzenőfalán, két eladó/kiadó hirdetés között (és minden legálisan „posztolható" felületen) egy verssel. A helyszínt a leendő posztolók fantáziájára bízzák, a kész költeményekről készült fényképeket ide várják szervezők, akik szeretnék, ha szerepelne a képek alatt a város neve, ahol készült. 

„Egy kedvencetek, több kedvencetek, kortárs, régi, szomorú, vidám, gyerek, felnőtt, szép, csúf vers - osszátok meg a környezetetekben élőkkel!" – szól a felhívás, ami düböröghet a Twitteren is, ha ellátják a #gittversposzt taggel, sőt idén album is készül majd a kész és beküldött versekből. Hajrá!

 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Bohócnak készült, vegyésznek szánták, mégis színésznő lett Pap Vera

Edicsek 2015. április 9., csütörtök 18:21

Hosszan tartó, súlyos betegség után 59 éves korában elhunyt Pap Vera, a Vígszínház vezető színésznője, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész. Számos színházi darabban, tévéfilmben és játékfilmben is játszott. A Vígszínházban 2015. február 8-án este lépett utoljára színpadra. 

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés