A második világháború kitörésekor a holland kormány – az első világháborúhoz hasonlóan – semlegesnek nyilvánította az országot, és remélte, hogy Németország tiszteletben tartja ezt, ennek dacára Hitler 1940 májusában megtámadta Hollandiát és Belgiumot. A holland hadsereg a várakozásokhoz képest jól teljesített, az ország több részén is sikeresen feltartóztatták a Wehrmacht előrenyomulását, mire a német légierő terrorbombázást hajtott végre Rotterdam ellen, amelyben 900 ember elhunyt, sok tízezren pedig hajléktalanná váltak.
Ottawa lelkes szívvel fogadta be a száműzött hercegnőt
Hitler megüzente a holland kormánynak, hogy a következő célpont Utrecht lesz, mire az ország vezetése kapitulált – az öt évig tartó német megszállás alatt 200 ezer holland állampolgár vesztette életét, köztük 102 ezer zsidó, akit koncentrációs táborokban gyilkoltak meg. A holland királyi család két nappal a kapituláció előtt, május 13-án Londonba menekült: I. Vilma királynő és férje, Henrik mecklenburgi herceg a brit fővárosban maradt száműzetésben, egyetlen gyermekük, a trónörökös Julianna hercegnő két gyermekével, a kétéves Beatrixszal és a kilenc hónapos Irénnel pedig továbbutazott Kanadába. A hercegnő férje, Bernát lippe-biesterfeldi herceg szintén Angliában maradt, ahol a Királyi Légierő szolgálatában harcolt a németek ellen.
Julianna lányaival Ottawában telepedett le, ahol szívélyes fogadtatásra találtak az ország főkormányzója, Alexander Cambridge athlone-i gróf részéről, a család a következő években a kanadai ellenzék vezetőjének hivatalos lakóhelyeként szolgáló Stornaway rezidencián élt. A hercegnő megtagadott mindennemű különleges bánásmódot, gyerekeit egyszerű állami óvodába járatta, ő maga járt bevásárolni, és az átlagemberekhez hasonlóan sorban állt a színházak és a mozik jegypénztárainál.
Kanadában született, mégis holland maradt a királyi sarj
Két évvel később Julianna hercegnő várandós lett harmadik gyermekével, ami önmagában talán nem is lenne hírlapi szenzáció, az „eset” azonban a holland öröklési törvény egyik paragrafusa miatt különleges érdeklődést váltott ki: a szabály szerint ugyanis csak kizárólag holland állampolgársággal rendelkező személy örökölheti a trónt, így a leendő utód – aki minden valószínűség szerint Kanadában jön majd világra, és ezért kettős állampolgárságot kap – kizáródik a sorból.
A problémát végül egyedi módon oldották meg a kanadai törvényhozók: 1943. január 19-én az ország egyetlen napra hivatalosan lemondott a kórház szülészeti osztályáról, ahol a hercegnő életet adott harmadik lányának, Margitnak, így az „semleges felségterületnek” számított, vagyis a csecsemőnek nem járt kanadai állampolgárság. Gyakori félreértés, miszerint a kórházat holland felségterületté nyilvánították, erre azonban nem volt szükség: édesanyja révén a gyermek automatikusan megkapta a holland állampolgárságot, pusztán a „kanadaiságtól” kellett őt „megkímélni”.
Az újszülött hercegnő nem véletlenül kapta édesanyjától a Margit nevet, a közönséges margitvirág ugyanis a megszállt Hollandiában a nácizmussal szembeni ellenállás jelképének számított. A kanadai nép óriási lelkesedéssel köszöntötte Margit világra jöttét: az újságok napokig a királyi sarjról cikkeztek, az országban állomásozó száműzött holland katonák pedig szabadnapot kaptak, tánccal és lakomával ünnepeltek.
Százezer tulipán ajándékba
Nem meglepő, hogy a kanadai fegyveres erők fontos szerepet játszottak Hollandia felszabadításában, 1945 májusában az országot megszálló német hadsereg vezetője az Első Kanadai Hadseregnek adta meg magát és tette le a fegyvert. A királyi család nem sokkal ezután hazaköltözhetett, Julianna pedig – akit három évvel később, édesanyja lemondását követően királynővé koronáztak – hálája jeléül 100 ezer tulipánhagymát adományozott Ottawa városának, azzal a kéréssel, hogy a virágok egy részét a kórház udvarán ültessék el, majd évente 20 ezer újabb tulipánt küldött Kanadába. Ebből a hagyományból született meg az ottawai tulipánfesztivál, amelyet 1995-ben – Hollandia felszabadításának ötvenedik évfordulójára emlékezve – Margit hercegnő nyitott meg.
Az 1980-ig uralkodó Julianna királynő maga is számos nagylelkű gesztust tett a száműzöttek felé: jó szívvel befogadta az 1956-ban Hollandiába kivándorolt magyar menekülteket, rádióbeszédében kivételes örömnek nevezte, hogy hazájában üdvözölheti őket. A menekültek hálából egy lyukas forradalmi zászlót nyújtottak át az uralkodónak, melyet megőrzött a királyi család, sőt, a forradalom ötvenedik évfordulóján ki is állította azt.
