
Ebben a városban sosem esik az eső: télen is 15 Celsius-fok van
Akkor van tél, amikor nálunk nyár, de sem ekkor, sem akkor, szinte nem is esik az eső.
Akkor van tél, amikor nálunk nyár, de sem ekkor, sem akkor, szinte nem is esik az eső.
A környezetre és az egészségre is káros, ami ebben az országban történik, s egyelőre hiába keresik a megoldást rá.
A 12 évvel ezelőtti bírósági döntés ellenére máig nem zárták be a kedvelt üdülőhely hulladéklerakóit.
Három országban is hivatalos látogatást tehet hamarosan a frissen megválasztott Leó pápa.
Csak kevesen szúrták ki eddig, de a Google megváltoztatta az egyik fő alkalmazásának a logóját.
Ha ilyen tempóban terjed a hepatitis A-fertőzés, akkor idén kétszer annyi beteg lesz az országban, mint tavaly egész évben.
A tudósok egy fontos tényezőt nem vettek figyelembe a korábbi számításoknál, jóval hamarabb bekövetkezhet az univerzum halála.
Keményebbek lesznek a nyelvtudásra és a képzettségre vonatkozó feltételek.
Amikor csak a virág 36 millió forintnál is többe kerül egy esküvőn, gyanakodhatunk, hogy a világ egyik legdrágább menyegzőjéről van szó.
Első vasárnapi üzenetében XIV. Leó sokakat meglepett azzal, hogy az egyik imádságot elénekelte a Szent Péter-bazilika erkélyén.
Felülvizsgálják, hogy a sport összeegyeztethető-e a törvényekkel, addig senki sem sakkozhat.
Jelentős támogatást kapott Erdő Péter a konklávé kezdeti szakaszában, de végül mégsem ő lett Ferenc pápa utódja.
Az utóbbi évben jóval gyakoribb, hogy valaki azért lop a boltból, mert nem engedheti meg magának az alapvető élelmiszereket sem.
XIV. Leó első megnyilvánulásai sokat elárulnak arról, mit gondol a pápaságról, és mennyiben követi Ferencet.
Drasztikusan, akár 80 százalékkal kevesebbe kerülhetnek egyes gyógyszerek, ha megvalósul a terv.
Az Orient Expressz legújabb, Olaszországban közlekedő járatán is luxuskörülmények között utazhatnak a vonatra jegyet váltók.
Három férfi rejtélyes módon tűnt el a világ legveszélyesebb börtönéből. Máig találgatják, hogy mi lett velük.
A szigetlakókat egyáltalán nem zavarja, hogy egy aktív vulkán kellős közepén élik mindennapjaikat.
Nem biztos, hogy minden furcsa törvénnyel egyetértünk, de mindegyiket be kell tartanunk, ha nem akarunk bajba kerülni.
Sokak számára tűnhet túlzónak, de akár három hónapot is kaphat, aki felmászik az ikonikus szoborra.
Nem mindig alaptalan pánikkeltés, ha egy közösségimédia-trend veszélyeire fokozottan felhívják a figyelmet.
A felfedezés messze túlmutat a vulkán jelenlegi állapotán.
Mellényúlt a pilóta, a repülő fékrendszere kapott lángra.
A pápa mindig is pap akart lenni: testvérei szerint gyerekkorától kezdve cukkolták azzal, hogy ő lesz egyszer a Szentatya.
A legboldogabb városban nemcsak megélik, hanem élvezik az életet az emberek.
Esetenként akár orvoshoz is kell fordulni a pók által okozott sérülés miatt.
A vécépapír helyett használható eszköz higiénikusabb és praktikusabb lesz.