Világom cikkek
AI irányíthatja ezt az országot: rengetegen akarnak ott élni
Egy Fülöp-szigeteki trópusi szigeten indulhat el az egyik legfurcsább politikai kísérlet. Dan Thomson techvállalkozó szerint már körülbelül 12 ezren jelezték, hogy szívesen lennének lakói vagy e-lakosai annak a mikronemzetnek, amelyet mesterséges intelligenciák irányítanának.
Négy atombombát dobott az USA Spanyolországra: „Azt hittük, eljött a világ vége”
A hidegháború idején, 1966 januárjában egy apró andalúziai halászfalu neve váratlanul bekerült a világsajtóba. A spanyolországi Palomares fölött két amerikai katonai repülőgép ütközött össze a levegőben, a gépek pedig négy hidrogénbombát szórtak szét a vidéken.
Vészjósló fordulat az ebolajárványban: a halálos kór gyorsabb a szakembereknél
A Kongói Demokratikus Köztársaságban pusztító ebolajárvány már hosszabb ideje terjedt, mire az orvosok azonosították a vírust, ami jelentősen hozzájárult a helyzet súlyosbodásához. Ugyanakkor az ebola viszonylag sérülékeny vírus, és terjedése is korlátozott: közvetlen érintkezéssel fertőz, nem pedig a levegőben terjed. Emiatt rendkívül kicsi az esélye annak, hogy globális fenyegetéssé váljon.
Négy napot élt túl a tenger közepén felfordult hajójában: csak lekötözve mert aludni
Egy brit férfi már rutinos vitorlázónak számított, amikor 1997 januárjában részt vett a világ egyik legkeményebb földkerülő vitorlás versenyén, a Vendée Globe-on. A nagy vállalkozása azonban váratlanul egy rémálommá vált.
Szupermodern traffipaxokat élesítettek: nem elég a kameránál lassítani az utakon Olaszországban
Újfajta traffipaxokkal monitorozzák a gyorshajtókat az olasz utakon. Az új műszerek nemcsak az aktuális, hanem az átlagsebesség mérésére is alkalmasak.
Fertőző baktérium védhet az UV-sugárzástól – meglepően sok az előnyös hatása
Az E. coli baktériumról legtöbben elsősorban a fertőzések jutnak eszébe, pedig számos törzse kifejezetten hasznos. Egy kisebb DNS-módosítással ezek a baktériumok akár természetes „napkrém” előállítására is képessé tehetők, amely megvédheti a sekély vízben élő halakat a nap káros sugárzásától.
Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet
Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.
Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba
Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.
Kedves kertvárosi házaspárnak tűntek, valójában atomtitkokat adtak el a Szovjetuniónak
A hidegháború idején a legveszélyesebb kémek nem mindig napszemüvegben és ballonkabátban dolgoztak éjnek idején. Egy nyugodt brit kertváros kedves, középkorú házaspárjáról senki nem gondolta volna, hogy hadititkokat szivárogtatnak az ellenséges Szovjetuniónak.
Atomfegyver-kísérlet Moszkva felett: UFO-vadászatnak indult, nagy bukás lett a vége
Amikor 1967-ben titokzatos félhold jelent meg Moszkva felett, a szovjet UFO-rajongók izgatottan szegődtek a nyomába, de végül csalódniuk kellett. Az objektum, amit követni kezdtek, valójában egy 3 megatonnás atomfegyver hordozására képes rakéta volt, amelyet az amerikai radarok megkerülésére terveztek.
Végleg eltörölhetik az óraátállítást – ez az időszámítás maradhat egész évben az Egyesült Államokban
Egész évben nyári időszámítás lenne az Egyesült Államokban, miután egy képviselőházi bizottság megszavazta az óraátállítás eltörlését.
Senki földjének nevezik ezt a helyet: egyetlen országnak sem kell a Marie Byrd-föld
Létezik egy hatalmas, több mint másfél millió négyzetkilométeres terület az Antarktiszon, amelyre máig egyetlen állam sem formált hivatalos igényt. Ez a különleges vidék a Marie Byrd-föld, amely nemcsak geopolitikai szempontból egyedülálló, hanem természeti titkai miatt is az egyik legérdekesebb hely a bolygónkon.
Veszélyes vírus bukkant fel Mogyoródnál: szigorú korlátozásokat rendeltek el
Mogyoródon is felütötte a fejét az afrikai sertéspestis, mely az adatok alapján dél felé terjed. Az érintett vadgazdálkodási egységet szigorúan korlátozott területté nyilvánították. A házisertés állomány egyelőre nem érintett.
Furcsa szektaként élnek a hawaii Tiltott sziget lakói – száz éve megállt itt az idő
Az 19. század közepe óta lényegében változatlan az élet Niihau szigetén. A Tiltott sziget nagy részére egyáltalán nem engednek be kívülállókat: ez volt a feltétel, amivel a hawaii király 1864-ben eladta birodalma egy darabját a Sinclair családnak.
Autók tömegei tűntek el nyomtalanul a parkolókból: erre a modellre utaznak a tolvajok Görögországban
Fokozott óvatosságra intik a hatóságok a nyaralókat Görögországban, ahol bűnözői csoportok fejlett technológiával, a hatalmas feketepiaci kereslet miatt legalább 15 nagy teljesítményű Ford Ranger Raptor modellt loptak el a parkolókból az elmúlt három hónapban.
Végre enyhülhet a káosz a magyarok kedvenc nyári útvonalán
Bár a megvalósulásra még várni kell, a jövőben egyszerűbb lesz Zágráb elkerülése autóval, ami a horvát tengerpartra igyekvő magyar nyaralók utazását is megkönnyíti.
Megállíthatatlanul terjed az egyik leghalálosabb vírus, vészhelyzetet hirdettek
Már legalább 131 halálos áldozata van az ebolajárványnak Kongóban, a fertőzés egyre szélesebb területen terjed, egy amerikai orvos is elkapta a vírust, az Egyesült Államok pedig lezárta határait a régióból érkezők előtt.
3 nap választ el minket a technológia világvégétől: az űrkatasztrófát ember okozza
Kevesebb mint 3 napra kellene csak elveszítenünk – például egy geomágneses vihar hatására – az alacsony Föld körüli pályán keringő műholdak irányítását ahhoz, hogy katasztrofális következményekkel járó ütközés következzen be. Ennek hatása szinte beláthatatlan is lehetne.
Eltiltották az AI-t ezeknek a szavaknak a használatától: csak végszükségben írhatja le őket
Az OpenAI belső kódmódosításokkal próbálja megfékezni a ChatGPT-t az Egyesült Államokban, miután az újabb modellek a korábbi tréningadatok miatt kéretlen fantasy-elemekkel és mitikus lényekkel tűzdelték tele válaszaikat.
Kikötött a hantavírusos hajó: kiderült, mi lesz az óceánjáró sorsa a járvány után
Megérkezett végső kikötőjébe az óceánjáró hajó, amelyen hantavírus-járvány tört ki, és három utas meghalt.
Megvan a toplista: ebbe az 5 horvát városba utazik idén a legtöbb magyar
Horvátország a magyarok egyik kedvenc úti célja, 2026-ban pedig már az első négy hónap számai alapján rekordév várható: nézzük, hova utaznak tömegével a magyarok!
A világ legnagyobb gyémántját sima csomagként adták fel: II. Erzsébet is viselte a Cullinan-kő részeit
Bár a brit királyi ékszerekhez felhasznált Cullinan-gyémánt világhírű lett, kevesen tudják, hogy egykor milyen kalandos körülmények között jutott el Afrikából Londonba, majd onnan Amszterdamba.
Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely
Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.
Ez a városrész turisták tömegeit vonzza: olyan, mint egy külön világ
Európa egyik fővárosában van egy negyed, amelyről néhány éve még alig beszélt valaki, ma viszont már a fiatal turisták egyik kedvenc célpontja. A város déli részén egy izgalmas, kreatív világ bújik meg.
Egy gombnyomáson múlt az atomháború: szovjet tiszt döntése akadályozta meg
Nem sokon múlt, hogy 1983-ban nem robbant ki atomháború az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Egy orosz tiszt lélekjelenlétén múlott, hogy a szinte teljes pusztulást elkerülte a világ: Sztanyiszlav Petrov hallgatott megérzésére, és rendszerhibának minősítette a nukleáris rakéták indításáról szóló vészjelzést.