Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

GettyImages-451572013

A mai úti célunk Bosznia-Hercegovina.

Az ország középső részén, a Lašva folyó partján, a Vlašić és a Vilenica hegyek által határolt völgyben található városunk, amely a Közép-boszniai kanton székhelye. A települést aranymosással foglalkozó rómaiak alapították, a középkortól kezdve pedig egyre fontosabb védelmi és kereskedelmi, gazdasági feladatokat látott el – vára a 13–15. század között épült, és később, a török elleni küzdelmek során vált fontos védelmi erődítménnyé. A 17. század végén Bosznia vezírszékhelyévé vált, amely feladatot ötven évig töltötte be (ezt követően Szarajevó lett a vezírek központja).

A napjainkban 16 ezer fős város számos látnivalót, építészeti emléket őrzött meg valaha volt fénykorából, köztük az ország egyik leghíresebb dzsámiját, a Šarena, vagyis Tarka Dzsámit, melynek földszintjén egykor vásárcsarnok működött. Szintén a turisták kedvelt célpontja a Plava voda (vagyis Kék víz), egy hatalmas karsztforrás köré épített, kávézókkal benépesített rész, de sokan keresik fel a település közelében található Guča Gora kolostort és a Vlasics-hegyvidéket is, utóbbi főként a síelők körében népszerű.

Felkészültél? Jöhet a kép!

Kitalálod, hol készült a kép?

Kitalálod, hol készült a kép?
Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek