A gyermekvédelem kudarca az embertelen családegyesítés

gyermek bántalmazás
Olvasási idő kb. 7 perc

Megrázó videó került fel a napokban a TikTok-ra, melyben erőszakkal próbál két gyereket elvinni magával apjuk az iskolájuk elől. A Makón történtek a gyermekvédelem hiányosságaira is felhívják a figyelmet. Vélemény.

Az alábbi történetben szereplő két kisgyermek nemrég vesztette el édesanyját, hosszas betegséget követően. Az anya a gyermekeket egyedül nevelte, korábban több száz kilométerre menekült a gyerekekkel, a sajtóhírek szerint egykori férje bántalmazó magatartása miatt. Daganatos betegsége miatt kényszerült hazatérni Makón lakó szüleihez, akik egy évig segítettek neki fia és lánya ellátásában.

Az időközben elhunyt anya és volt férje között a végletekig fokozódó konfliktusok voltak, a férfi állítólag több ízben is beperelte, élet utolsó időszakában tolókocsiban, betegen kényszerült bíróságra járni emiatt. A rendőrként dolgozó apa alig volt jelen gyermekei életében, közben új családot alapított. Az anya a szülői felügyeleti jogot is egyedül gyakorolta a bíróság döntése értelmében gyermekei felett. 

A két gyerek, Iza és Ábel egymástól elszakítva él most
A két gyerek, Iza és Ábel egymástól elszakítva él mostFatCamera / Getty Images Hungary

A közokirat nem érvényes gyámügyekben

Az édesanya a halálát megelőzően közjegyző előtt megtett nyilatkozatban jelölte ki nyugdíjas szüleit gyámként halála esetére. Minden bizonnyal úgy ért véget földi élete, hogy azt hitte, a számára legfontosabb emberek, a 12 éves Iza és öccse, Ábel biztonságos körülmények között birkóznak majd meg a gyásszal és jó helyen nőnek majd fel. 

Mint kiderült, bár sok esetben a közjegyző előtt tett nyilatkozat megállja a helyét, hiszen közokiratnak számít, arra nem alkalmas, hogy egy szülő ezzel biztosítsa azt, hogyan szeretne gondoskodni halála esetén gyermekeiről.

Az anya halálával az apa szülői felügyeleti joga annak ellenére feléledt, hogy korábban azt bírósági ítéletben szüntették meg. Szembemenve az anya végakaratával, a gyámhatóság neki ítélte a gyerekeket az őket gondozó nagyszülőkkel szemben. Az apa pedig élt is a jogával. 

A netre kikerült, megrázó videón megpróbálta az iskolából elhurcolni a gyerekeket, akik teljesen traumatizált állapotban ellenkeztek. Lányát a kivezényelt rendőrök egyike vigasztalta, míg ő azzal fenyegette, hogy intézetbe adja, ha nem megy vele. Két nappal később a lányát erőszakkal magával vitte, más gyerekek szeme láttára, az iskolából. Fiát csak azért nem tudta ekkor elvinni, mert betegsége miatt nem ment iskolába aznap. A kislányt átíratta egy másik iskolába, telefonját elvette, másik gyerekét viszont azóta sem kereste. 

Iza néhány nap alatt egyszerre vesztette el anyját, nagyszüleit, testvérét, biztonságos otthonát és barátait is. Ezekből egy is sok egy 12 éves gyereknek.

Az elszigetelés önmagában traumatikus egy kiskamasz számára
Az elszigetelés önmagában traumatikus egy kiskamasz számáraCavan Images / Getty Images Hungary

Amikor a bántalmazóé a hatalom

A nagyszülők nyilatkozatai szerint az apa korábban a láthatásokon bántalmazta új feleségével együtt a gyerekeket, ami miatt szakértő segítségét kellett igénybe venniük, most pedig csak korlátozottan tudnak Izával beszélni. Az eset a gyermekvédelemmel kapcsolatban is aggályos kérdéseket vet fel a személyes tragédián túl. 

Hazánkban több mint félmillió egyszülős családban nevelkednek kisgyermekek. Statisztikai adatokban nem szerepel, hány családban fordul elő, hogy bántalmazás miatt nem vesz részt a másik szülő a gyermekek életében, vagy ellenkezőleg:

hány gyermek  kényszerül olyan helyzetbe, hogy a bántalmazó szülővel találkozni kell a kötelező kapcsolattartás alkalmával. 

A makói eset társadalmi kórkép

Az elmúlt időszakban azonban több ízben is nyilvánvalóvá vált, hogy a gyermekvédelmi rendszer nem tudja kiküszöbölni teljes mértékben, hogy egyes gyermekeknek azokkal is kapcsolatot tartani, akik bántalmazóan lépnek fel velük szemben, éljenek akár családban nevelkedve, akár a gyermekvédelmi intézmények valamelyikében

„Siker az, ha a gyerek megengedi, hogy a nevelőanyukája jóéjtpuszit adjon” – interjú Varró Gabriellával„Siker az, ha a gyerek megengedi, hogy a nevelőanyukája jóéjtpuszit adjon” – interjú Varró Gabriellával

Több mint százezer olyan gyermek él ma Magyarországon, aki veszélyben van a saját családjában. Nevelőszülőkből viszont hiány van.

Tovább olvasom

A makói eseményeket követően valószínűleg több, érintett szülőben felmerült a gondolat: vajon miként lehet haláluk esetére megteremteni a biztonságot gyermekeiknek? Ahogy az is, miként képes kiheverni egy gyermek egy olyan traumát, melyben szerettét elveszíti, biztonságos környezetéből kiszakítják, majd szeparálják rokonaitól és barátaitól is.

A hazai gyakorlat szerint ugyan minden oktatási intézményben elérhető pszichológiai segítségnyújtás, ez azonban korlátozott. Mindössze 6 alkalom évente gyermekenként, mely akut esetben alig másfél hónapot jelent, terápiára alkalmatlan körülmények között, iskolaidőben, a tanórák terhére. 

Bár a családsegítő- és gyermekjóléti intézményekben is dolgoznak kirendelt pszichológusok, a várakozási idő akár több hónapos vagy éves is lehet, ráadásul ha egy családban több gyermek van, akkor nem juthat mind ingyen segítséghez, hiszen a pszichológusok testvéreket nem kezelhetnek ezekben az intézményekben. Ahol egy szakember dolgozik, ott a család egyetlen gyereke veheti igénybe szolgáltatásait.

Vajon hány egyszülős család tudja kifizetni az alkalmanként tízezrekre rúgó számlát hónapokig, netán évekig, akár több gyermek számára? És mi lesz azokkal az anyákkal és apákkal, akik egyedül nevelik gyermekeiket, és szeretnék biztosítani a jövőjüket, de arra nincs megfelelő jogi lehetőségük?

A gyermekek védelmének biztosítása kinek a feladata?

Egy traumatizált, rettegő gyermek számára még a percek is hosszúnak tűnnek, hát még a napok, vagy az órák, elzárva a külvilág információitól.  A makói ügyben veszélyeztetés miatt a rendőrségen is vizsgálat indult, azonban ezek a perek hosszúak.  A meghallgatások, tanúkihallgatások, a szakértői vizsgálatok között a tapasztalatok alapján akár hónapok is eltelhetnek érdemi eredmény nélkül, bírósági tárgyalásra pedig mindezek végén kerülhet csak sor. Egy vizsgálat szerint akár 3-8 év is eltelhet az elkövetés és az eljárás befejezése között. 

Persze nincs arra semmiféle egzakt vizsgálat, hogy a napok múlása egy ehhez hasonló esetben milyen hatással van a gyermekek lelkivilágára, azt viszont mindannyian elképzelhetjük, hogy az idő ez esetben nem gyógyír. Főként, ha a bántalmazás, vagy a félelmet keltő körülmények továbbra is fennállnak. 

Makó városa egy emberként állt ki a család mellett, akik időközben jogi segítséget is kaptak pro bono, egy neves ügyvédi irodától. A napokban ügyvédi beadványuk a bíróság elé kerülhet. Azonban nem ez, hanem

a történetben szereplő, vagy a közeljövőben szerepet vállaló emberek embersége az egyetlen, ami valóban gyorsan változtathat a jelenlegi helyzeten.

De még akkor is hatalmas munka lesz helyrehozni azt, amit az elmúlt napok embertelensége okozott a családegyesítés és a szeretet nevében ennek a két kisgyereknek. 

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Testem
Ez a legújabb csodarecept megfázásra gyógyszer helyett
Ez a legújabb csodarecept megfázásra gyógyszer helyett

Sokan dicsérik ezt az egyszerű módszert – te kipróbálnád?

március 3., 05:46

  • Offline
Vármegyekvíz: tudod, mely település hol található?
Vármegyekvíz: tudod, mely település hol található?

Kvízünkben ezúttal öt településre böktünk rá a térképen – de vajon tudod, mely vármegyében kell keresni?

március 2., 16:00

  • világom
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat

Egy új, rejtett bolygót találtak a kutatók. Még vizsgálják, de lehet, hogy élhető.

március 3., 06:00

  • Offline
Perbe fogták a halott pápát – a tárgyaláson is meg kellett jelennie
Perbe fogták a halott pápát – a tárgyaláson is meg kellett jelennie

Furcsa per indult a pápa ellen, sajnálatos módon védekezni már nem tudott.

március 2., 19:00

  • Offline
Ez lehet a világ legbonyolultabb szava, és nem magyarul van
Ez lehet a világ legbonyolultabb szava, és nem magyarul van

A világ legbonyolultabb szavát szinte lehetetlen kimondani, tudd meg, mi az.

35 perce

  • Offline
Gyerekként Kossuth Lajossal menekült, aztán a semmiből alkotta meg Budapest jelképét Schulek Frigyes
Gyerekként Kossuth Lajossal menekült, aztán a semmiből alkotta meg Budapest jelképét Schulek Frigyes

Schulek Frigyes munkássága nélkül egészen máshogy nézne ma ki Budapest.

március 2., 16:46

  • Offline
Léda és Csinszka közt: ezekkel a nőkkel vigasztalódott Ady Endre
Léda és Csinszka közt: ezekkel a nőkkel vigasztalódott Ady Endre

Adyt a szanatóriumokban is körülzsongták a nők: amint elterjedt a híre, hogy megérkezett, rohantak a fodrászhoz.

március 2., 18:30

  • életem
Hatalmas akcióra készül a NAV: itt kell számítani az ellenőrzésekre
Hatalmas akcióra készül a NAV: itt kell számítani az ellenőrzésekre

Óriási ellenőrzésbe kezd a NAV, ezeken a helyeken akcióznak az ellenőreik.

március 2., 17:30

  • Testem
Nem tudsz elaludni? Próbáld ki a zöld zajt!
Nem tudsz elaludni? Próbáld ki a zöld zajt!

A fehér zajhoz képest kevésbé kellemetlen a természet hangjait utánzó zöld zaj, nyugtató hatása sok helyzetben előnyös lehet.

március 2., 19:30

  • világom
Így versengett az NSZK és az NDK: futurisztikus, de mérgező épület tanúskodik róla
Így versengett az NSZK és az NDK: futurisztikus, de mérgező épület tanúskodik róla

A nem véletlenül űrhajónak is becézett épületet az NSZK építette válaszul az NDK Köztársasági palotájára.

március 2., 15:10

  • világom
Nézd meg, hol élnek az űrben rekedt asztronauták: egyikük körbe is vezet a Nemzetközi Űrállomáson
Nézd meg, hol élnek az űrben rekedt asztronauták: egyikük körbe is vezet a Nemzetközi Űrállomáson

Raktár, mosdó, étkező, vezérlőközpont és edzőterem is van az ISS-en, ahol a két űrben rekedt asztronauta 2024 júniusa óta él.

március 2., 14:36

  • Testem
Szokatlan betegséget okozhatnak a fülhallgatók: ez az oka
Szokatlan betegséget okozhatnak a fülhallgatók: ez az oka

Ezek a fülhallgatók megváltoztathatják az agyunk működését, a szakemberek szerint csak mértékkel használjuk.

március 2., 06:30

  • világom
Így került Lenin a Spitzbergákra: szovjet szellemvárosban áll mai napig szobra
Így került Lenin a Spitzbergákra: szovjet szellemvárosban áll mai napig szobra

Nem csak Lenin szobra érdekes ebben a svalbardi városban.

március 2., 13:36

  • Offline
A plafonról is női hajtincsek lógnak a világ legbizarrabb múzeumában
A plafonról is női hajtincsek lógnak a világ legbizarrabb múzeumában

Nincs még egy ilyen bizarr múzeum a világon. Te kíváncsi volnál rá?

március 2., 07:26

  • Édes otthon
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle

A penész komoly egészségügyi problémákhoz, például légúti megbetegedésekhez és allergiás reakciókhoz vezethet

március 3., 07:00

  • világom
Kitiltották a magas sarkú cipőket erről a helyről – megvan az oka
Kitiltották a magas sarkú cipőket erről a helyről – megvan az oka

Furcsa tábla tartja lázban az internetezőket: nem akárhonnan tiltották ki a magas sarkút.

március 2., 14:00

  • Offline
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?

Biztosan jól ismered a kedvenc előadóid dalait, de mi a helyzet a hangszereikkel? Teszteld a tudásod ezzel a zenei kvízzel!

március 3., 06:46

  • életem
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?

Érdemes rendszeresen ellenőrizni, hogy az adataid biztonságban vannak-e.

március 3., 06:30

  • Offline
Felismered a magasból a világ nagyvárosait?
Felismered a magasból a világ nagyvárosait?

Kvízünkkel egy utazásra hívunk: most megmutathatod, mennyire vagy képben a világ nagyvárosaival kapcsolatban!

március 2., 06:46

  • Testem
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre

Bizonyos állások betöltése együtt jár komoly betegségek kockázatával. Ez az 5 munka igazán veszélyes.

március 3., 07:26

  • világom
Az olasz Las Vegasnak nevezik a kísértetvárost: ijesztő okból ürült ki
Az olasz Las Vegasnak nevezik a kísértetvárost: ijesztő okból ürült ki

Az olasz Las Vegasként emlegetett hely hatvanas években megújult külsejét is lassanként felemészti a természet.

március 2., 09:06

  • Offline
Ufókráternek hitték ezt a furcsa képződményt, most derült ki, hogyan jött létre
Ufókráternek hitték ezt a furcsa képződményt, most derült ki, hogyan jött létre

A különös kráter keletkezése kapcsán még az ufók is szóba jöttek.

március 2., 12:40

  • világom
Az arany filléres bóvli ehhez az anyaghoz képest: egyetlen grammja több millió dollárba kerül
Az arany filléres bóvli ehhez az anyaghoz képest: egyetlen grammja több millió dollárba kerül

Egyetlen anyag létezik csak, amelynek egy grammja még ennél is drágább.

március 2., 11:10

  • életem
Ezt kell tenned, ha koccantál
Ezt kell tenned, ha koccantál

Az autók koccanása után van egy nagyon fontos lépés, ami ma már elengedhetetlen.

március 2., 08:35

  • Testem
Divatos sporteszköz teheti tönkre az egészséged
Divatos sporteszköz teheti tönkre az egészséged

A kezdeti motiváció idővel megszállottsággá válhat a mindent tudó sporteszköz hatására, és már a testünk jelzéseire sem figyelünk.

március 2., 10:06

  • életem
Újabb súlyos következményét fedezték fel a Covidnak: rengeteg korábbi beteget érinthet
Újabb súlyos következményét fedezték fel a Covidnak: rengeteg korábbi beteget érinthet

Újabb rossz hírt kaptak a korábbi Covid-fertőzöttek, súlyos következményeket találtak.

március 2., 07:45

  • világom
Mesebeli táj vár a határtól pár órára: Svájcnak hinnéd, de annál sokkal jobb
Mesebeli táj vár a határtól pár órára: Svájcnak hinnéd, de annál sokkal jobb

Ha valaki ránéz erre a videóra, könnyen azt hiheti, hogy Svájc egy mesebeli táját látja.

március 2., 12:10

  • világom
Egy nem létező állattól retteg az egész ország
Egy nem létező állattól retteg az egész ország

Így formálják a legendák a köztudatot.

március 2., 11:40

  • lájfhekk
Ne kapcsold be ezt a funkciót a telefonodon, neked és az akkumulátornak is rossz
Ne kapcsold be ezt a funkciót a telefonodon, neked és az akkumulátornak is rossz

A telefonok széles körben használt beállításáról kiderült, hogy mégsem annyira energiatakarékos, és e funkció a felhasználóknak is problémát okozhat.

március 2., 08:20

  • életem
A kilencvenes évek bulihimnuszai voltak ezek a dalok – sokat ma már ciki elindítani
A kilencvenes évek bulihimnuszai voltak ezek a dalok – sokat ma már ciki elindítani

Ezek a bulislágerek nosztalgiázásra mindenképpen jók.

március 2., 08:06

Érdekességek