Lassan egy éve vagy színházigazgató, erre számítottál?
Nyilván nem mondhatom, hogy fogalmam sem volt arról, hogy milyen feladataim és kihívásaim lesznek, ám az, hogy én magam hogyan fogok debütálni az új helyzetben, arról csak sejtéseim voltak. Ahogy az ember nem tudja, milyen érzés anyának lenni, mielőtt gyereket szül, azt sem, hogy milyen anya lesz, ahogy nem tudja, milyen is valójában házasnak lenni, addig csak elképzelései lehetnek arról, hogy melyik része lesz kompatibilis, s melyik nem. A színházigazgatás mindeközben valójában arról szól, hogy milyen vezetőnek lenni...
És milyen?
Nehéz, de ez természetes, mert ez is egy tanulási folyamat. Senki nem születik vezetőnek, csak jó esetben a képesség és az ambíció egybeesik, ráadásul egy csomó minden megtanulható nyitottsággal. Azt kértem a társulattól, hogy legyenek velem türelmesek, hiszen egy demokratikus helyzetből kerültem valahova, amiben benne is maradtam mint színész, meg ki is emelkedem belőle mint felelős vezető.
22 éve vagy a színház tagja, mindig elégedett voltál, amíg nem jött az ötlet, hogy átvedd a gyeplőt?
Nyilván nem voltam mindig elégedett, és hiába tartom magam örömszínésznek, ez a szakma nagy fegyelmezettséget, odaadást és alázatot igényel. De szerintem egy színésznek nagyon is javára válik, ha nem mindig azzal dolgozik és azt, amit éppen nagyon szeretne – ezért is szeretek kőszínházi társulatban dolgozni. Egy társulatban messzebbre kell látni, nem lehet csak évadokban gondolkodni, ugyanakkor a színésznek tudnia kell, hogy mennyire bíznak benne. Színésznőként is mindig ezt vallottam, ezért is tudtam lojális maradni a színházammal akkor is, amikor egy évad nem az elképzeléseim szerint alakult számomra. Most a saját bőrömön érzem, mekkora kihívás ez egy igazgatónak. Nagyon sokféle szempont van egy előadás létrejötténél, ez egy nagy logisztikai játék, ami nem nélkülözheti sem a gondoskodó szeretetet, sem a szakmaiságot. Nem egyszerű feladat, pláne nem egy egy játszóhelyes repertoárszínház esetében. Kevesen vagyunk, itt mindenki fontos ponton áll, ezt minden színésznek így is kell éreznie. A Radnóti hívta elő belőlem az ambíciót az igazgatáshoz.
Miért a Radnótit? Ez miből fakadt?
Ez egyfajta szerelemféltés volt, bár sokan toltak is e vállalás felé. Próbáltam elvonatkoztatni a hiúsági tényezőktől, meg attól, hogy sokan mondták, ez mennyire jó lenne mindenkinek. Természetesen áldozatokkal is járt, de azt kívül és belül is mindenki érezte, hogy a Radnótinak meg kell újulnia ahhoz, hogy újra olyan tényező legyen a fővárosi színházi életben, ahol unikális dolgok jönnek létre. A Radnótinak legalább három aranykora volt, ebből kettőt én is átéltem, és abban bízom, hogy újra jöhet a felfutás, ami a jelek szerint el is indult. Ez az egy év azt bizonyítja, hogy érdemes kockáztatni, mert az emberek vágynak a friss történetekre, a friss formákra. Úgy vélem, az irány jó, de tévedni és hibázni ettől még ez a bátorság velejárója.
Mi lesz a törzsközönséggel? Ők elsősorban az idősebb nemzedék tagjai, nem félsz, hogy elveszíted őket egy túlzottan progresszív színházzal?
Nagyon fontos számomra, hogy megtartsuk azokat a nézőinket, akik évek óta hűségesek a Radnótihoz. Bálint András harminc évvel ezelőtt egy pontosan ilyen, ha nem még erősebb irányváltást mutatott, amikor a Radnóti élére került, a Keres Emil-féle Irodalmi Színpadhoz képest még a nevét is megváltoztatta. Nagy lendülettel, egy fiatal csapattal teljesen átmosta az akkori társulatot, ez a mostani változás stílusában és művészi irányában korántsem akkora, de progresszivitás és innováció tekintetében az. Számomra ez a kijelölt út, az biztos.
Mennyire kell kézben tartani a színház ezer dolgát?
Egy egész stáb dolgozik mögöttem. Tudom, hogy minden kilométerkőnél ott kell lennem, ha minden méternél nem is, ezt egy év távlatából mondhatom.
Mostanában tendencia lett, hogy színészekből lesznek színházigazgatók. Hol vannak azok a színpadi rendezők, akikből régen lettek?
A régi nagy rendezők - ne felejtsük el - sokan színészek is voltak, tehát felmerülhet az a kérdés is, hogy miért rendez annyi színész. Azért rendeznek, mert lett egy nagy vákuum a rendezőgenerációban, a most hatvanas éveiket élő nagy tehetségek után nincs olyan számú jó rendező, aki még felelős színházigazgató is szívesen lenne. Engem azért is vonzott a színházsinálás, bármennyire is nehéz, mert színházigazgatóként egy olyan értelmiségi helyzetbe kerültem, amibe színésznőként nem kerülhettem volna soha. Színésznőként ugyan gondolatokat és érzéseket közvetítek, mégis ennek valamiféle kiteljesedése, hogy ezt intézményes kereteken belül, még komplexebbé tegyem mások segítségével.
Rendben, de mi történik akkor, amikor egy Futótűz-féle darabban főszerepet kell játszanod? Hogyan tudod összeegyeztetni a színésznőt a színházigazgatóval egy olyan szerep esetében, ami elég komoly lelki megterheléssel jár?
Ezt nem kilóra mérik. Minden, ami kizökkent a mindennapok valóságából, az rám nagyon üdítően hat. Természetesen a rákészülés megint egy más dolog, és ebből a szempontból a puding próbája volt, mert egy év után ez volt az első friss bemutatóm, amiben már igazgatóként próbáltam. Az, hogy a Radnóti jól működik, pont az bizonyítja, hogy a munkatársaim nagyon megkönnyítették nekem ezt a próbaidőszakot, és hihetetlen tapintattal segítettek abban, hogy színésznőként is helyt tudjak állni.
Fiatal rendezőkkel indítottad az évadot, majd érkezett Alföldi Róbert, hogy harmadjára rendezzen a Radnótiban, hogy lett ez a darab pont a Futótűz?
A Futótűz annak az új iránynak a szerves része, amit az előző évadban A párnaember képviselt. Nekem fontos, hogy minden évben legyen egy olyan darab, ami valamiféle fajsúlyos, egész társadalmat érintő, érzékeny problémára világít rá, és egyfajta érzékenyítés a célja. Ez volt tavaly A párnaember, idén pedig a Futótűz. Biztos voltam benne, hogy Alföldi Robi megfelelő szikársággal fog a témához nyúlni, és azt hiszem, hogy az előadás ezt igazolja is.
Mennyire kell előre látni színházcsináláskor?
Az a jó, ha másfél-két évre előre körülbelül tudjuk, hogy mit akarunk csinálni. Kell hagyni mozgásteret, hiszen a színház élő, organikus műfaj. A Futótűz az évad gerincébe került, amiből következnek művészeti döntések. Mivel A párnaemberrel zártunk tavaly, fontos volt, hogy ifj. Vidnyánszky Attila ne egy vérdrámával indítsa ezt az évadot. A Buborékok és az Iván, a rettenet is vígjáték. A Futótűz után most lesz majd a Téli rege, és az évad végén szintén egy fiatal rendező, Fehér Balázs Benő érkezik Dosztojevszkij: A játékossal, ami előtt szintén nagyon nyitottan állunk, Fekete Ádámmal fogják adaptálni, ők szinte mindig együtt dolgoznak.
Az idén bemutatott darabok inkább képviselik az új vonalat, de elkezdtétek a Téli rege próbáit Valló Péterrel. A darabválasztásból ítélve ez passzol leginkább a régi Radnótihoz, lehet már valamit tudni arról, mire számíthatunk?
Felkértük Szabó T. Annát az újrafordításra, és szerintem egy nagyon izgalmas, érvényes, bravúros fordítás született. Annak meg pláne nagyon örülök, hogy Anna személyében egy költőnőt találtunk meg erre. Nem tudom, hogy ez mennyire fogja a tradicionális vonalát képviselni a Radnótinak, de abban a tekintetben mindenképp, hogy Valló Péter rendezi, meg hogy Shakespeare. Nem hiszem, hogy a progresszivitás szerzőfüggő lenne. Péter Hód Adriennt kérte fel az előadás koreográfusának. Szenvedélyes előadás van a rendezői víziójában, Adrienn ráadásul a kortárs tánc egyik legprogresszívabb előadója.
Fontos szerepet szánsz a nőknek a színházadban. Szerinted el vannak nyomva a nők?
Ha elnyomva nincsenek is, de nagyon férficentrikusnak látom a szakmát, a társadalmat. Ebben nem feminista lendület van, hanem a lehetőségadás szándéka. Azt gondolom, hogy az esélyegyenlőség megteremtése és az erre való odafigyelés elindít egy átrendezési folyamatot, számomra ez egy fontos dolog.
