Nyomornegyed lett az egykori mintalakótelepből

Olvasási idő kb. 5 perc

Nemrég még a modern élet egyik mintapéldájaként tartották számon a kambodzsaiWhite Building(Fehér Ház) néven ismert komplexumot, aminél jelenleg kevés nyomorultabb hely lehet a világon. Az ország fővárosában található nyomornegyed sorházaiban ugyanis katasztrofális állapotok uralkodnak, az omladozó falak között élők szinte mindegyike nincstelen, drogfüggő, díler, prostituált, hedonista művész, “kétes alak” vagy munkanélküli – írja a Daily Mail a 2 milliós lakosú Phnom Penhben található épületről, amit a “Nincstelenek palotájaként” is emlegetnek a helyiek.

A “Fehér Ház” az ötvenes években épült, abban az időben, mikor Phnom Penh óriási átalakulásokon ment át és példátlan ütemben folytak a fejlesztések. Beindult az állami infrastruktúra, gombamód nőttek ki a földből a különféle emlékművek és épületek, aminek köszönhetően 1953 és 1970 között a város lakossága a háromszorosára nőtt, az akkori kormányzó, Thep Phan pedig 1961-ben kijelentette, hogy minél hamarabb meg kell oldani a városi lakosság problémáját és meg kell kezdeni az olyan olcsó lakóházak építését, amit az átlagos vagy kis jövedelemmel rendelkezők ki tudnak bérelni vagy meg tudnak venni.

Ennek kapcsán merült fel a “Fehér Ház” ötlete (eredetileg Municipal Apartments néven futott) és a Bassac folyó mentén található Bassac River Front nevű kulturális komplexum részét képezte. A lakóépületet, amit a kambodzsai építész, Lu Ban Hap és orosz kollegája, Vladimir Bodiansky terveztek, 1963-ban adták át. Ez a 468 lakásos projekt volt az első kísérlet arra, hogy az alsó- és középosztálybeli kambodzsaiakat bevonják a modern városi életbe.

A Bassac River Front munkálatait egyébként Vann Molyvann felügyelte, aki az első olyan kambodzsai építész volt, aki modern oktatásban részesülhetett Franciaországban, így tanulmányai befejezése után rögtön kinevezték, és számos városfejlesztési projektért felelt abban az időben. Első nagyszabású munkáján nem véletlenül látszik meg annyira Le Corbusier hatása, főleg az utópisztikus Ville Radieuse projekt, mivel a mester tanítványa volt az egyetemen.

A függetlenség elnyerésével jött fejlődést és békeidőt azonban derékba törte az 1970-es években kitört zűrzavar és az azt követő diktatúra, melynek során a lakosság nagy részét kiirtották vagy elűzték. A nyolcvanas évek elején helyreállították az utakat és az ivóvízellátást, mára pedig Phnom Penh fejlődőképes nagyváros, melyben jelenleg is több mint harminc toronyház épül egyszerre, a helyi fejlesztők pedig két olyan szuperfelhőkarcoló felhúzásán tárgyalnak kínai cégekkel, melyek 3 milliárd dolláros ára körülbelül ötöde az ország GDP-jének. Az első, 29 emeletes toronyházat egyébként 2010-ben adták át Kambodzsában.

Mindeközben a “Fehér Ház” lakói rettegnek attól, hogy a következő falrepedésnél a fejükre omlik az egész épület, a körülmények ellenére állítólag jól működő, bár szegény közösség él a reménytelen falak és rácsok mögött. A környéken a maguk módján virágzanak a kávézók, az üzletek és a különféle szalonok, a lakosok pedig azt állítják, hogy csak a közelükben épülő 11 emeletes szálloda földmunkálatai miatt kezdtek el recsegni-ropogni a lepukkant épület falai.

Bár az értékes területre pályázó ingatlanfejlesztők a közelmúltban kiakarták vásárolni a családok alól a lakásokat, de többen is vannak, akik az épület rossz állapotának ellenére inkább maradni szeretnének az otthonukban. A befektetők állítólag mintegy 1500 dollárt, körülbelül 411,690 forintot ajánlottak egy-egy ingatlanért, ami több, mint amennyit egy itt élő egy év alatt megkeres.

“A folyosó az egyetlen hely, ahol lógni lehet, mindeki itt él szociális életet” – állítja Tariq Zaid, aki három évet töltött olyan közösségekben, melyek a kambodzsai “Fehér Házhoz” hasonlóan jól szimbolizálják a külföldi befektetések és a modernizált urbanizáció áldozatává vált elszegényedett belvárosok és nyomornegyedek egyszerre egyedi és tragikus helyzetét. A városközpontban található “Fehér Ház” mindig is kedvelt terepe volt a helyi művészeknek és falfestőknek, ezért a telep számos falára kerültek fel látványosabbnál-látványosabb graffitik és freskók az elmúlt években. Kattintson a galériára és nézze meg, hogy milyen az élet a kambodzsai “Fehér Házban”!

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Testem
Ez a legújabb csodarecept megfázásra gyógyszer helyett
Ez a legújabb csodarecept megfázásra gyógyszer helyett

Sokan dicsérik ezt az egyszerű módszert – te kipróbálnád?

március 3., 05:46

  • életem
Hatalmas akcióra készül a NAV: itt kell számítani az ellenőrzésekre
Hatalmas akcióra készül a NAV: itt kell számítani az ellenőrzésekre

Óriási ellenőrzésbe kezd a NAV, ezeken a helyeken akcióznak az ellenőreik.

március 2., 17:30

  • Offline
Gyerekként Kossuth Lajossal menekült, aztán a semmiből alkotta meg Budapest jelképét Schulek Frigyes
Gyerekként Kossuth Lajossal menekült, aztán a semmiből alkotta meg Budapest jelképét Schulek Frigyes

Schulek Frigyes munkássága nélkül egészen máshogy nézne ma ki Budapest.

március 2., 16:46

  • Offline
Léda és Csinszka közt: ezekkel a nőkkel vigasztalódott Ady Endre
Léda és Csinszka közt: ezekkel a nőkkel vigasztalódott Ady Endre

Adyt a szanatóriumokban is körülzsongták a nők: amint elterjedt a híre, hogy megérkezett, rohantak a fodrászhoz.

március 2., 18:30

  • világom
Így versengett az NSZK és az NDK: futurisztikus, de mérgező épület tanúskodik róla
Így versengett az NSZK és az NDK: futurisztikus, de mérgező épület tanúskodik róla

A nem véletlenül űrhajónak is becézett épületet az NSZK építette válaszul az NDK Köztársasági palotájára.

március 2., 15:10

  • világom
Elátkozottnak tartják ezt a vidámparkot: csak a legbátrabbak merészkednek a közelébe
Elátkozottnak tartják ezt a vidámparkot: csak a legbátrabbak merészkednek a közelébe

Több okból is veszélyes megközelíteni ezt a vidámparkot.

3 órája

  • Testem
Nem tudsz elaludni? Próbáld ki a zöld zajt!
Nem tudsz elaludni? Próbáld ki a zöld zajt!

A fehér zajhoz képest kevésbé kellemetlen a természet hangjait utánzó zöld zaj, nyugtató hatása sok helyzetben előnyös lehet.

március 2., 19:30

  • Offline
Vármegyekvíz: tudod, mely település hol található?
Vármegyekvíz: tudod, mely település hol található?

Kvízünkben ezúttal öt településre böktünk rá a térképen – de vajon tudod, mely vármegyében kell keresni?

március 2., 16:00

  • Offline
Perbe fogták a halott pápát – a tárgyaláson is meg kellett jelennie
Perbe fogták a halott pápát – a tárgyaláson is meg kellett jelennie

Furcsa per indult a pápa ellen, sajnálatos módon védekezni már nem tudott.

március 2., 19:00

  • világom
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat

Egy új, rejtett bolygót találtak a kutatók. Még vizsgálják, de lehet, hogy élhető.

március 3., 06:00

  • életem
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?

Érdemes rendszeresen ellenőrizni, hogy az adataid biztonságban vannak-e.

március 3., 06:30

  • Édes otthon
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle

A penész komoly egészségügyi problémákhoz, például légúti megbetegedésekhez és allergiás reakciókhoz vezethet

március 3., 07:00

  • Testem
Szokatlan betegséget okozhatnak a fülhallgatók: ez az oka
Szokatlan betegséget okozhatnak a fülhallgatók: ez az oka

Ezek a fülhallgatók megváltoztathatják az agyunk működését, a szakemberek szerint csak mértékkel használjuk.

március 2., 06:30

  • világom
Így került Lenin a Spitzbergákra: szovjet szellemvárosban áll mai napig szobra
Így került Lenin a Spitzbergákra: szovjet szellemvárosban áll mai napig szobra

Nem csak Lenin szobra érdekes ebben a svalbardi városban.

március 2., 13:36

  • Offline
Felismered a magasból a világ nagyvárosait?
Felismered a magasból a világ nagyvárosait?

Kvízünkkel egy utazásra hívunk: most megmutathatod, mennyire vagy képben a világ nagyvárosaival kapcsolatban!

március 2., 06:46

  • világom
Nézd meg, hol élnek az űrben rekedt asztronauták: egyikük körbe is vezet a Nemzetközi Űrállomáson
Nézd meg, hol élnek az űrben rekedt asztronauták: egyikük körbe is vezet a Nemzetközi Űrállomáson

Raktár, mosdó, étkező, vezérlőközpont és edzőterem is van az ISS-en, ahol a két űrben rekedt asztronauta 2024 júniusa óta él.

március 2., 14:36

  • Offline
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?

Biztosan jól ismered a kedvenc előadóid dalait, de mi a helyzet a hangszereikkel? Teszteld a tudásod ezzel a zenei kvízzel!

március 3., 06:46

  • Offline
A plafonról is női hajtincsek lógnak a világ legbizarrabb múzeumában
A plafonról is női hajtincsek lógnak a világ legbizarrabb múzeumában

Nincs még egy ilyen bizarr múzeum a világon. Te kíváncsi volnál rá?

március 2., 07:26

  • világom
Kitiltották a magas sarkú cipőket erről a helyről – megvan az oka
Kitiltották a magas sarkú cipőket erről a helyről – megvan az oka

Furcsa tábla tartja lázban az internetezőket: nem akárhonnan tiltották ki a magas sarkút.

március 2., 14:00

  • Testem
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre

Bizonyos állások betöltése együtt jár komoly betegségek kockázatával. Ez az 5 munka igazán veszélyes.

március 3., 07:26

  • világom
Egy nem létező állattól retteg az egész ország
Egy nem létező állattól retteg az egész ország

Így formálják a legendák a köztudatot.

március 2., 11:40

  • világom
Az olasz Las Vegasnak nevezik a kísértetvárost: ijesztő okból ürült ki
Az olasz Las Vegasnak nevezik a kísértetvárost: ijesztő okból ürült ki

Az olasz Las Vegasként emlegetett hely hatvanas években megújult külsejét is lassanként felemészti a természet.

március 2., 09:06

  • Offline
Ufókráternek hitték ezt a furcsa képződményt, most derült ki, hogyan jött létre
Ufókráternek hitték ezt a furcsa képződményt, most derült ki, hogyan jött létre

A különös kráter keletkezése kapcsán még az ufók is szóba jöttek.

március 2., 12:40

  • Testem
Divatos sporteszköz teheti tönkre az egészséged
Divatos sporteszköz teheti tönkre az egészséged

A kezdeti motiváció idővel megszállottsággá válhat a mindent tudó sporteszköz hatására, és már a testünk jelzéseire sem figyelünk.

március 2., 10:06

  • lájfhekk
Ne kapcsold be ezt a funkciót a telefonodon, neked és az akkumulátornak is rossz
Ne kapcsold be ezt a funkciót a telefonodon, neked és az akkumulátornak is rossz

A telefonok széles körben használt beállításáról kiderült, hogy mégsem annyira energiatakarékos, és e funkció a felhasználóknak is problémát okozhat.

március 2., 08:20

  • világom
Mesebeli táj vár a határtól pár órára: Svájcnak hinnéd, de annál sokkal jobb
Mesebeli táj vár a határtól pár órára: Svájcnak hinnéd, de annál sokkal jobb

Ha valaki ránéz erre a videóra, könnyen azt hiheti, hogy Svájc egy mesebeli táját látja.

március 2., 12:10

  • életem
A kilencvenes évek bulihimnuszai voltak ezek a dalok – sokat ma már ciki elindítani
A kilencvenes évek bulihimnuszai voltak ezek a dalok – sokat ma már ciki elindítani

Ezek a bulislágerek nosztalgiázásra mindenképpen jók.

március 2., 08:06

  • életem
Újabb súlyos következményét fedezték fel a Covidnak: rengeteg korábbi beteget érinthet
Újabb súlyos következményét fedezték fel a Covidnak: rengeteg korábbi beteget érinthet

Újabb rossz hírt kaptak a korábbi Covid-fertőzöttek, súlyos következményeket találtak.

március 2., 07:45

  • életem
Ezt kell tenned, ha koccantál
Ezt kell tenned, ha koccantál

Az autók koccanása után van egy nagyon fontos lépés, ami ma már elengedhetetlen.

március 2., 08:35

  • világom
Az arany filléres bóvli ehhez az anyaghoz képest: egyetlen grammja több millió dollárba kerül
Az arany filléres bóvli ehhez az anyaghoz képest: egyetlen grammja több millió dollárba kerül

Egyetlen anyag létezik csak, amelynek egy grammja még ennél is drágább.

március 2., 11:10

Érdekességek