Nem lesz állása a gyereknek, mert digitális analfabéta

Olvasási idő kb. 4 perc

Nagy baj van az iskolákból kikerülő fiatalok és a diákok digitális jártasságával. Általános tapasztalat, és a vállalkozások is arról számolnak be, hogy sokszor azért nem tudnak egy-egy álláshelyet betölteni, mert hiányzik a jelentkezők informatikai tudása, anélkül pedig nem megy ma már, informatikai szakemberből pedig kimondottan hiány van. A helyzet már ott tart, hogy ez visszafogja az ország gazdasági fejlődését, és rontja a foglalkoztatást is. Szakemberek tehát eljutottak oda, hogy valamit tenni kell, és ezt az iskolában kell elkezdeni.

Informatikai, Távközlési, Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) a helyzetfelmérést követően egy hatpontos cselekvési tervet dolgozott ki, amelyet 2018-ig meg kellene valósítani ahhoz, hogy Magyarország valamilyen szinten lépést tudjon tartani a világgal.

Az USA TOP 25 legkeresettebb és legjobban fizetett állásai között egyetlen egy sincs, amely ne igényelne valamilyen szintű informatikai tudást. És most itt nem a nyilvánvalókra, például a szoftverfejlesztőkre kell gondolni, de egy orvos, jogás, sőt autószerelő sincs meg ma már digitális írástudás nélkül. 

Globális trend, hogy rövid időn belül minden munkahely digitális munkahely lesz

Aki máris a szemét forgatja, hogy micsoda hülyeség ez, biztos a parasztok is számítógéppel szántanak eke helyett, azoknak azért elmeséljük, hogy már a traktorokat is számítógép vezérli, nem beszélve mondjuk a tehenészetek takarmánykeverő- vagy fejőgépeiről. Úgyhogy igen, a mezőgazdasági szakmák jó része is igényel némi informatikai tudást. Nincs hová bújni, és helyzet csak fokozódni fog.

A munkaerőpiac igényeiről azonban úgy tűnik, még semmit sem hallott az oktatáspolitika. Az iskolai digitális eszközpark szinte az egész országban elavult, a számítógépek nagyjából 90 százaléka 3-6 éves, és lassú internetre van kötve, ha egyáltalán...

Innen szép nyerni, ilyen gépekkel digitális írástudókat nevelni. Mondani sem kell, hogy ennek eredményeként a munkaerőpiaci kereslet és kínálat között mekkora szakadék tátong.

Az IVSZ szerint további probléma, hogy hiányoznak a támogató elektronikus szolgáltatások és a digitális tartalmak, gyakorlatilag az iskolákban nincs rendszergazda, sőt, tanár sincs elég, aki képes lenne egy órát digitális eszközök segítségével levezényelni.

A tévhitekkel ellentétben a magyarországi iskolások többsége, egészen pontosan 60 százaléka, 15 évesen még digitálisan írástudatlan a PISA felmérés szerint. Az is kiderült, hogy nem azok tudják a leghatékonyabban használni az internetet, akik a legtöbbet ülnek a gép előtt, hanem azok, akik nem csak kapcsolattartásra és játékra használják, hanem információt keresnek, házi feladatot készítenek a segítségével.

A tanulmány egyébként azt is megállapítja, hogy az iskolai internet használatnak jelenleg kimondottan negatív hatása van a digitális szövegértésre, míg az otthoninak pozitív. Ezt valószínűleg úgy kell érteni, hogy otthon olyan dolgokat keresnek a gyerekek az interneten, ami érdekli is őket, így célt is érnek, ami az iskolában már korántsem magától értetődő.

Most pedig jönnek a szakértők javaslatai

Ezeknek kellene megvalósulni 2018-ig, hogy az ország lépést tudjon tartani a világgal.

1. Az iskola legyen az a hely, ahonnan a diák felfedezi a világot! Vagyis az iskolában legyen 100 Mbit/s sávszélesség, ami minden teremben elérhető, nem csak az informatikai laborban.

2. Az iskola ne legyen múzeum! Az eszközpark négyévenként újuljon meg, az átlagéletkor pedig ne legyen magasabb 3 évnél.

3. A programozás is legyen rész az oktatásnak. Kötelező robot programozás az általános iskolában, kötelező web/mobil fejlesztés a középiskolákban.

4. A digitális eszközök használata legyen alapkészség. Heti 2 informatika/programozás órára van szükség.

5. Támogatni kell a digitális tananyagok elterjedését: ezek Áfá-ját 5 %-ra kell csökkenteni.

6. A diákok saját okos eszközei váljanak taneszközzé, és vonják be azokat is az oktatásba. Vagyis tiltás helyett támogatni kell, amire azért már akadnak példák az országban.

A digitális oktatási kiáltványt egyébként vitára is bocsátották a készítői, várják az ezzel kapcsolatos ötleteket, javaslatokat.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Mindennapi
Három dolog, amit jobb, ha a mesterséges intelligenciára bízunk
Három dolog, amit jobb, ha a mesterséges intelligenciára bízunk

Nem szörnyeteg, hanem segítség. Attól függ, mire és hogyan használjuk.

február 10., 16:46

  • Mindennapi
Keveslik a fizetést: sztrájk béníthatja meg az ügyintézést
Keveslik a fizetést: sztrájk béníthatja meg az ügyintézést

Megalázóan alacsony fizetésük miatt hamarosan sztrájkolnak.

február 10., 17:30

  • életem
A legfurcsább válóok: a Jeti keresése közben megcsalta a férje
A legfurcsább válóok: a Jeti keresése közben megcsalta a férje

A Jetit kereste, de válóokot szolgáltatott a feleségének.

február 11., 07:25

  • Offline
Tudod, mi kell a nokedlibe?
Tudod, mi kell a nokedlibe?

Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, hogy vajon tudod-e, mely összetevőkre van, vagy épp nincs szükség a különféle ételekhez.

február 11., 06:46

  • Testem
4 egyszerű mozdulatsor, hogy tested ne öregedjen gyorsan
4 egyszerű mozdulatsor, hogy tested ne öregedjen gyorsan

Jó hír , hogy bizonyos típusú mozdulatsorokkal és rendszeres edzéssel megelőzhető, hogy a testünk idő előtt megöregedjen.

február 11., 05:46

  • Testem
Sokkoló a népszerű fogyasztószer mellékhatása: ilyen az Ozempic-fenék
Sokkoló a népszerű fogyasztószer mellékhatása: ilyen az Ozempic-fenék

Mutatjuk, mit mondanak a szakemberek a fogyasztószer használatáról, és mit tanácsolnak a káros hatások elkerülésére.

február 11., 06:00

  • világom
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat

A világ legkietlenebb helyén áll ez a furcsa szobor.

február 10., 18:30

  • világom
Hátborzongató, ahogy ennek az elmegyógyintézetnek a temetője kinéz
Hátborzongató, ahogy ennek az elmegyógyintézetnek a temetője kinéz

Több ezren nyugszanak ott. Nem túl szívderítő a temető története.

5 perce

  • világom
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön

A világ öt legfontosabb szigetének egyike, amely teljesen úgy néz ki, mintha egy sci-fi díszlete lenne.

február 10., 19:00

  • világom
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt

Cristina Zenato kivett egy horgot egy cápa szájából, majd még több bajba jutott állat kért segítséget tőle. Azóta a cápák megmentése a nő küldetése.

február 10., 19:30

  • világom
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard

Egyetlen lábujja sem esett áldozatul a hétórás horrornak.

február 10., 06:00

  • Offline
Sokáig állt üresen a világ legnagyobb szállodája: a nácik építették
Sokáig állt üresen a világ legnagyobb szállodája: a nácik építették

Hiába építették fel a náci szállodát, évtizedekig nem járt senki még csak a környékén sem.

február 10., 14:35

  • Édes otthon
Százezres bírság járhat a lakóknak, ha nem figyel erre a társasház
Százezres bírság járhat a lakóknak, ha nem figyel erre a társasház

Rosszul járnak, és igen magas összegű bírságot fizethetnek azok a lakóközösségek, melyek nem figyelnek erre idén.

február 11., 09:05

  • Offline
Ilyen volt a színházi élet a szocializmusban
Ilyen volt a színházi élet a szocializmusban

Különös helyzetben voltak a színházak a szocializmusban.

február 10., 07:26

  • Offline
Aida, Carmen, Turandot: tudod, ki írta ezeket az operákat?
Aida, Carmen, Turandot: tudod, ki írta ezeket az operákat?

Az operák világa nem mindenkit vonz, de az alapműveknek számító alkotásokat azért a legtöbben ismerik. Teszteld a tudásod kvízünkkel!

február 10., 06:46

  • Testem
Minden harmadik ember influenzás, de más miatt aggódnak a virológusok
Minden harmadik ember influenzás, de más miatt aggódnak a virológusok

Rengeteg ember kapja el az influenzavírust, ám lassan tetőzik a járvány.

február 10., 15:10

  • világom
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni

A legegyszerűbb barlanglakások alig módosított természetes üregek, amelyeket a lakók saját kezűleg tettek lakhatóvá.

február 11., 08:06

  • világom
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger

A tudósok űrszondaadatok alapján megalkották a Nap zenéjét, hallgass bele!

február 11., 08:35

  • Offline
Tudod, ki volt Ross doki hangja a Vészhelyzetben?
Tudod, ki volt Ross doki hangja a Vészhelyzetben?

Ha láttad a Vészhelyzetet, kvízünk nem okoz majd nehézséget. Vagy mégis?

február 10., 16:00

  • életem
Az egész évünket tönkreteheti az idei tél időjárása
Az egész évünket tönkreteheti az idei tél időjárása

Nem emiatt szoktunk aggódni a téli időjárással kapcsolatban.

február 11., 07:46

  • életem
Fontos változás a bankautomatáknál: ennek minden ügyfél örülhet
Fontos változás a bankautomatáknál: ennek minden ügyfél örülhet

Több mint félszáz bankautomatánál élesedik a változás.

február 10., 13:36

  • Mindennapi
Az idei tél leghidegebb mínuszai várhatók
Az idei tél leghidegebb mínuszai várhatók

A héten az idei tél leghidegebb mínuszait éljük majd meg.

február 10., 07:46

  • világom
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró

Kovács Júlia életében nyomorúság és zaklatás váltakozott addig, amíg meg nem ismerte a dúsgazdag Hatvany Lajost, aki beleszeretett.

február 10., 08:35

  • életem
Alattomos időjárási jelenség miatt lehet magasabb a rezsid
Alattomos időjárási jelenség miatt lehet magasabb a rezsid

Nem gondolnád, de ennek az időjárási jelenségnek komoly pénzügyi hatása van.

február 10., 10:06

  • világom
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is

Vagy a víz sodor el, vagy a krokodil fal fel: valódi veszélyek a világ legveszedelmesebb folyóin.

február 10., 11:40

  • Önidő
Azt állította, hogy 58 nyelven beszél, de egy tévéműsorban nyilvánosan leégették
Azt állította, hogy 58 nyelven beszél, de egy tévéműsorban nyilvánosan leégették

Azt hitte, könnyed beszélgetésre megy, de vizsgáztatni kezdték...

február 10., 12:10

  • lájfhekk
A Decathlon nevében fosztanak ki a csalók: minden pénzed rámehet az akcióra
A Decathlon nevében fosztanak ki a csalók: minden pénzed rámehet az akcióra

Valójában nem a Decathlon hirdeti a termékeket – ezekből a jelekből lehet rájönni.

február 10., 12:40

  • életem
Újra árstopot vezethetnek be
Újra árstopot vezethetnek be

Hogy milyen termékekre vonatkozna az árstop, az egyelőre nem ismert.

február 10., 11:10

  • lájfhekk
Sok pénzt veszíthetsz, ha nem figyelsz erre a határidőre
Sok pénzt veszíthetsz, ha nem figyelsz erre a határidőre

Fontos határidő közeleg, sok magyar pénztárcáját érintheti.

február 10., 09:06

  • életem
Ezzel az egy mondattal nyert ügyed van minden vitában
Ezzel az egy mondattal nyert ügyed van minden vitában

Egyetlen intelligens mondattal a legfeszültebb vita is úgy zárható le, hogy a beszélgetőpartnerekben nem marad tüske.

február 10., 08:06

Érdekességek