Meglepő állatbarátságok – Cukiság felsőfokon

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Közös cél, hasonló sors vagy élőhely: általában ezek játszanak közre azoknak a különös barátságoknak a kialakulásában, amelyek két, egymástól egészen különböző faj között szövődnek. Birka és kiselefánt, kutya- és gepárdkölyök: íme néhány szívmelengető egymásra találás.

Azt már régóta tudjuk, hogy az ellentétek vonzzák egymást, ez pedig különösen cuki módon tud megmutatkozni az állatvilágban. Sokszor egymástól egészen eltérő, sőt, alapjáraton ellenségnek számító fajok kötnek életre szóló barátságot – a Mother Nature Network néhány ilyen esetet gyűjtött össze.

Az életmentő birka

Themba, a bébielefánt a Dél-Afrikában található Shamwari Game Reserve elnevezésű természetvédelmi területen született, de miután az anyukája meghalt, az ott dolgozó állatorvosok közreműködése sem volt elég ahhoz, hogy a többi elefánt táplálja. Bár befogadták, Themba nem akart enni, így félő volt, hogy éhen hal. Ennek elkerülése érdekében az orvoscsapat bemutatta a közeli farmon élő Albertnek, aki történetesen egy birka. A kezdeti feszültség ellenére rövid időn belül elválaszthatatlanok lettek, és ennek köszönhetően Themba elkezdett enni.

A testőrszarvas

Egészen különleges találkozásnak lehettek tanúi az amerikai Buffalo lakosai: az itt található Forest Lawn temetőben ugyanis egy vadliba és egy szarvas kötött furcsa szövetséget. A kanadai vadliba-tojó az egyik nagyméretű urnát szemelte ki fészekül, ahol éppen a tojásokon kotlott, amikor mellészegődött egy szarvasbika. Az állat mindig úgy helyezkedett, hogy lehetőleg az arra járó autók vagy járókelők és a fészek között legyen – így védve a madarat. A vadlibáknál normál esetben mindkét szülő közreműködik a tojások melegen tartásában, de ez a vadliba teljesen egyedül volt – eltekintve a testőrszarvastól. Miután a fiókák kikeltek, a szarvas továbbra is vigyázott rájuk: elkergette a rájuk vadászó varjakat.

Ellenségek helyett jóbarátok: gepárd és kutya

Sahara, a gepárd, és Alexa, az anatóliai juhászkutya együtt nőttek fel Cincinatti állatkertjében, ahol a legjobb barátok lettek. A két állat egyébként egy a veszélyeztetett vadon élő macskák megmentését célul kitűző program keretében találkozhatott: a Cat Ambassador Program ugyanis namíbiai és dél-afrikai gazdáknak tanítja meg, hogy az ilyen juhászkutyák segítségével hogyan védhetik meg az állatállományukat a gepárdoktól anélkül, hogy megölnék a nagymacskákat. Alexa és Sahara most 10 évesek, az új hasonló sztárpáros pedig Tommy T. és Pow Wow.

A hős megmentő

Ezt a különös pillanatot 2006-ban, Indiában kapta lencsevégre egy fotós, amikor az árvizek idején egy egér felkéredzkedett egy béka hátára. Szép példája ez az állati segítségnyújtásnak.

Az agár és a bagoly – Imádnak együtt tévézni

Torque, a 6 hónapos agár egy állatcentrumban haverkodott össze Shrekkel, a bagolyfiókával, akit csupán 3 nap után különítettek el az anyukájától a saját védelme érdekében. Gazdáik szerint egészen olyanok, mintha a kutya saját lányává fogadta volna a madarat, és különösen odafigyel rá. Akkor is rajta tartja a szemét, amikor a két jóbarát a solymász John Picton otthonában ejtőzik: kedvenc időtöltésük, hogy a kanapén összekucorodva tévéznek.

Az ölelős jegesmedve

A vadállatokat fotózó Norbert Rosing éppen Észak-Kanadában dolgozott, amikor egy jegesmedve jelent meg a színen. A fotós azt hitte, hogy annyi a huskyjainak, de nagy meglepetésére a medve hozzádörgölte az orrát az egyik kutyához, a kutya pedig viszonzásképpen megnyalta az arcát. Ezután egy egészen szívmelengető játék vette kezdetét az alapvető természetük szerint ragadozó állatok között.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.