Elektronikai hulladékok: vissza az eladóhoz!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Erdei sétáink során sokszor rejtett, nehezen megközelíthető ösvények mellett is rá-rá akadunk olyan ún. elektronikai hulladékokra (hűtőgép, mosógép, televízió), amelyeket 2005 óta egy normálisan gondolkodó embernek nem kellene fáradságos munkával az erdő közepéig vonszolnia, elég lenne elszállítania az első – lakóhelye közelében lévő – elektronikai szaküzletig, kereskedelmi áruházlánc boltjáig, vagy az országban szinte minden megyeszékhelyen megtalálható és könnyen megközelíthető hulladékgyűjtő udvarig.
 

Az EU előírja nekik

2005 augusztusától – az EU rendelkezései értelmében – a forgalmazóknak ugyanis kötelező térítésmentesen visszavenniük a leselejtezett elektromos eszközöket, elemeket, akkumulátorokat. A hatóságoknak pedig (szakminisztériumnak, környezetvédelmi felügyelőségeknek, települési és megyei önkormányzatoknak) gondoskodniuk kell ezen hulladékudvarok működtetéséről, vagyis a kiselejtezett masinák, készülékek speciális tárolásáról, bontásáról, illetve szakszerű megsemmisítéséről, vagy egyes alkatrészeinek újrahasznosításáról.

Bár a törvény immár négy és fél éve életbe lépett, a  vásárlók többsége még mindig nem tud ezekről a lehetőségekről, illetve, ha tud is, nem él velük... A környezettudatosabbak az évi, önkormányzatok által szervezett lomtalanítási akcióig padláson, pincében, szoba sarkában, lakásuk erkélyén, ajtajuk előtt őrizgetik kiöregedett hűtőjüket, mosómasinájukat, számítógépüket, kocsijuk akkumulátorát, míg a többség minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül teszi le ezeket a  hulladékgyűjtő szigetek konténerei mellé, vagy egyszerűen dobja ki a kocsijából egy sztráda melletti parkolóban, netán valamely település határában.
 

Lehetséges, hogy nem tennék, ha tudnák: nemtörődömségüket még az unokáik is megkeserülik...
 

Miért veszélyes hulladék, ha már nem ráz?

A kimustrált elektromos eszközök (hűtőgép, televíziós készülék, számítógép, de a hajszárító, vagy akár az autórádió, a szárazelemek, akkumulátorok) speciális kezelést (tárolást, bontást stb.) igényelnek. A bennük lévő veszélyes anyagok (így a nehézfémek) miatt nem keveredhetnek az úgynevezett lakossági hulladékkal, amelyet a kukás autók hetente többször szállítanak el a kijelölt szemétgyűjtő telepekre, hulladékégetőkbe. A legtöbb elektromos berendezésben – többek között a fridzsiderben, a számítógép merevlemezén, monitorában, régi televíziós készülékben, elemben, akkumulátorban, mobiltelefonban - számos veszélyes anyag van, amelyek idővel kioldódnak, s így bekerülnek a környezeti „körforgásba”, onnan pedig a flórán és a faunán át akár több, egymást követő nemzedék szervezetébe.

Ha tehát nem akarsz mindenféle, az elektronikai hulladékból a természet körforgásába került nehézfémek okozta (vérképzőszervi-,  idegrendszeri-, mozgásszervi-) betegségekben, agyi károsodásban szenvedni – és nem kívánod ezt az utánad jövő nemzedékeknek sem –, ne sajnáld a fáradságot, gyalogolj el az összegyűjtött elemekkel a legközelebbi élelmiszeráruházba, bevásárlóközpontba (szinte mindegyikben van már használt elemgyűjtő doboz). Egy új elektromos herkentyű megvételkor pedig vitesd vissza a szállítókkal a vásárlás helyére (vagy magad vidd el és add le) a megunt, divatjamúlt, meghibásodott régit egy közeli, elektronikus árut árusító boltban.
 

A lakossági elektromos hulladékok legnagyobb mennyiségben keletkező fajtái:

• Nagyméretű háztartási berendezések, más néven fehéráru (például mosógép, hűtőszekrény)
• Kis méretű háztartási berendezések (porszívó, gyorsforraló, konyhai robotgép)
• IT és telekommunikációs berendezések (számítógép, nyomtató, mobiltelefon)
• szórakoztató elektronikai berendezések (rádió, TV, HiFi torony).
 

Ezen eszközök, berendezések nagy része veszélyes hulladék, mert környezetre, egészségre veszélyes anyagokat tartalmaz. Ezek:

ólom: vesekárosító idegméreg, gyermekeknél hátráltatja a szellemi fejlődést. A krónikus ólommérgezés tartós gyengeséget, memóriazavart, depressziót, terméketlenséget és vesekárosodást okozhat.

báriumvegyületek: legtöbbjük vízben, savakban (így gyomorsavban is) oldódik. Tünetei a rossz közérzet, hányás és hasfájás mellett a fokozódó izomgyengeség és izombénulás.

berillium: izomsorvadást okozhat, szív- és májkárosító.

higany: a higany és gőze, valamint vegyületei is egyaránt mérgezőek. Tünetei a fejfájástól kezdve a bélgyulladáson át a vérszegénységig a legkülönfélébbek lehetnek.

kadmium: pora és gőze rákot okoz. Belégzése tüdő-ödémát válthat ki.

dioxin: rendkívül erős méreg, károsítja a DNS-t, rákkeltő hatású. A klórtartalmú szénvegyületeket tartalmazó anyagok (például a PVC) 700–800 Celsius-fokon való égetése közben dioxin is keletkezik. A dioxin-mérgezettek kezelésére nincs ma még gyógymód.

Az elektronikai hulladékok leadásáról tájékozódhatsz a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Zöld Pont szolgálatánál:

zöld szám: 06-80/40-11-11 (ingyenesen hívható)
 vonalas szám: 06 (1) 457-3437, 06 (1) 457-3438
honlap: www.kvvm.hu

Sok hasznos link a témában egy helyen:

e-hulladék.lap.hu


A zöldbűnözés rákfenéje

Az évente keletkező 120-130 ezer roncsautónak csak fele kerül legális bontóba, a többi illegális helyen végzi be, ahol jó eséllyel semmilyen környezetvédelmi előírást nem tartanak be – rájuk vadászik a Zöld Kommandó.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.