Barack Obamáék válásáról szólnak a pletykák: végre megszólalt a volt first lady is

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A 32 éve házasságban élő Barack és Michelle Obama lehetséges válásáról felreppent pletykákkal kapcsolatosan egy podcastben tisztázta az egykori first lady: az, hogy vannak saját döntései, nem egyenlő azzal, hogy férje és közte mindennek vége.

Michelle Obama úgy fogalmazott: a nőknek komolyan meggyűlik a baja a kiábrándító emberekkel. Megállapításával a házasságának válságával kapcsolatos pletykákra reagált: az ő szemszögéből nézve ugyanis egyszerűen úgy él, mint egy felnőtt nő, aki saját maga hozhat döntéseket az életéről – fogalmaz az NBC News.

„Egyeseknek eszébe sem jutott, hogy saját döntéseket hozok az életemről, azonnal arra következtettek, hogy el fogok válni a férjemtől” – mondta Michelle Obama.

Idézőjel ikon

„Az fel sem merült, hogy egyszerűen felnőtt nő vagyok.”

Michelle és Barack Obama nem válnak
Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images Hungary

A podcastben arról beszélt, hogy el kellett döntenie, ki akar lenni a mindennapokban, és kikkel szeretné eltölteni az idejét.

Obamáék nem válnak

„Kivel akarok időt tölteni, meddig akarok valahol ott maradni? Ha egy barátnőm felhív, hogy ebédeljünk együtt, miért ne mondhatnék neki igent? Egyre többször szeretnék ilyen döntéseket hozni” – tette hozzá.

Emellett persze nem mond le a nyilvános szereplésről sem, továbbra is vállal majd beszédeket.

A demokraták korábban lehetséges elnökjelöltként is gondoltak Michelle Obamára, de ő egyértelművé tette, hogy ez nem ambíciója – de a demokrata kampányokban ő is hallatta a hangját. Ugyanígy szeretne saját magánéletének döntéshozója is lenni. „Ha nem most, mikor?” – tette fel a kérdést.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.