Anyja zsarolta, férje meglopta, szerelme egy özvegyért hagyta el Maria Callast

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokan úgy vélekednek, máig sincs párja Maria Callas, a görög operaénekesnő hangjának: amilyen jelenetős örökséget maga után hagyott, annyira nehéz sorsa volt a fiatalon, mindössze 53 évesen elhunyt szopránnak.

Callas hangját lemezek tömege, alakját egy film is őrzi, sorsát pedig halála óta többször is felidézték már a vásznon. Ezek sorában a legfrissebb a magyar mozikban év eleje óta vetített Maria, melyben Angelina Jolie kelti életre a dívát. A filmben Callas saját ruháit is viseli a színésznő, aki teljesen átlényegült a szerep kedvéért, még énekleckéket is vett, de azért nem az ő hangját, hanem Callasét halljuk felcsendülni a jelenetekben. A Maria a szoprán életének utolsó hetét követi nyomon – cikkünkből az is kiderül, hogyan élt az operaénekesnő, miközben legendává vált.

Callas 1923 decemberének elején született és a keresztségben a Sophia Cecilia Anna Maria Kalogeropoulos nevet kapta. Hivatalos papírjai szerint születésnapja december másodika, bár ő maga harmadikát, édesanyja pedig negyedikét említett, ha arról kérdezték, mikor született. Görög vezetéknevét először Kalosra, majd a még könnyebb megjegyezhetőség kedvéért Callasra változtatta.

Angelina Jolie Maria Callas szerepében
Fotó: ADS Filmek

Nem énekléssel, hanem zongoraleckékkel kezdte komolyzene terén vett óráinak  sorát: nővérét, Jackie-t tartotta egy ideig a család ígéretesebbnek karizmája és szépsége révén, azonban olyan drámai beleéléssel tudott énekelni a kisebb lány, hogy a külső nem tudta elterelni erről a figyelmet. A Jackie név, valamint mások által előnytelennek tartott külseje ugyanakkor később is kísértették Mariát.

Anyja beíratta a híres athéni konzervatóriumba, ahol Elvire de Hidalgótól vehetett énekórákat – igaz, ehhez hazudniuk kellett életkorával kapcsolatosan.

Idézőjel ikon

De Hidalgót ugyanakkor lenyűgözte tanítványa tehetsége, így Maria már tinédzserként felléphetett.

Maria Callast zsarolta saját anyja

Istenadta tehetség birtokában sem volt ugyanakkor boldog és felhőtlen az élete már gyermekként sem. Lyndsy Spence néhány éve írt Díva születik – Maria Callas titkos élete címet viselő biográfiájában korábban nem publikált levelekre támaszkodva állította, hogy a szoprán édesanyja Athén náci megszállásának idején testét bocsátotta áruba, és megpróbálta lányát is erre az útra terelni. Az énekesnő szülei még 1937-ben elváltak, ekkor költözött vissza anyja és nővére Mariával együtt Görögországba. 

Később meg is zsarolta őt: azzal fenyegette, hogy különböző sztorikat ad el a sajtónak.

„Tudod, mit csinálnak a szerény körülményekből származó filmsztárok, amikor igazán sikeresek lesznek? Az első keresetükből, már az első hónapban új otthont vásárolnak a szüleiknek és elhalmozzák őket a luxussal! Mit mondasz erre, Maria?” – követelőzött.

Megküzdött a sikerekért

Az első komoly lehetőség valóban gyorsan megtalálta a páratlan tehetségű Callast, ám ez nem azt jelentette, hogy innentől kezdve minden egyszerűen alakult életében. 1941-ben, még mindig tinédzserként debütált az athéni Operában, és még ebben az évben a Toscában is elnyerte a címszerepet. A csodás kezdetben megtorpanást jelentett a második világháború: az énekesnő nem jutott szerepekhez, ezért vissza is kötözött Amerikába, édesapjához, valamint azért, hátha ott könnyebben kap szerepeket. Számítása nem jött be: a valódi sikerekre még éveket kellett várnia, és el is kellett költöznie Olaszországba. az opera valódi otthonába.

Maria Callas lába előtt hevert a világ
Fotó: Tim Graham / Getty Images Hungary

1947-ben a Verona Arénában lépett fel a Giocondában, Ponchielli művében. A következő években a világ lába előtt hevert: Verona és Firenze mellett Buenos Airesben, Mexikóvárosban és Londonban is rajongott érte a közönség. 1954-ben aztán Amerikában, Chicagóban is bemutatkozhatott a Norma címszerepében, mely legendás alakításává nemesedett az évek során, később pedig a Pillangókisasszony Cso-cso-szánját is énekelte az amerikai nagyvárosban. 1956-ban szülővárosában., New Yorkban is a világot jelentő deszkákra állhatott, szinte karrierje csúcspontjaként – ám két év múlva szerződést bontottak vele a szerepek körül folytatott vitái miatt.

Callas ekkor nem sejthette, hogy bár nagyon fiatal, karrierje zenitjét elérte. 

A hatvanas években rengeteget küszködött hangjával, egészen addig a pontig, hogy vissza is vonult az élő fellépésektől.

Az utolsó nyilvános előadása 1965-ben a Covent Gardenben volt: Toscát énekelte, mi mást – a nézők soraiban volt a II. Erzsébet királynő is. 1969-ben a Medea címszerepében, Pier Paolo Pasolini rendezésében a vásznon is bemutatkozott: ez volt egyetlen, nem énekes szerepe. A film azonban megbukott. Callas inkább a tanítás felé fordult.

Betegsége miatt veszthette el hangját

A színpadtól való elválásának egyetlen oka volt: hangját gyakorlatilag elvesztette. A dolog hátterében összetett okok álltak: egyrészt az a technika, mellyel hangját használta, nagyon megviselte azt, ráadásul Callas fiatal éveiben rengeteg fellépést vállalt, teljesen kifacsarva ezzel szervezetét. Extrém fogyása szintén rosszat tett csillogó énekhangjának: a külső elvárások miatt: három év leforgása alatt 30 kilogrammot adott le azért, hogy vékony nőként jelenhessen meg a színpadon.

A Medea volt egyetlen prózai szerepe: a film megbukott
Fotó: Sunset Boulevard / Getty Images Hungary

A legkomolyabb hatása azonban autoimmun betegségének lehetett hangjára: a dermatomyositis az izmok gyengesége mellett bőrkiütésekkel is jár, és nyelési nehézségeket, a hang megváltozását is okozza. A kórt azonban nem sikerült nála diagnosztizálni, a tünetek kapcsán hipochondernek, őrültnek, túl drámainak nevezték.

Idézőjel ikon

A kellemetlen tünetek csillapítására ugyanakkor különböző bódító hatású anyagokat adtak az énekesnőnek, aki így függővé is vált azokról.

Mindezt súlyosbították magánéleti problémái is. Menedzseréből lett férje, Giovanni Battista Meneghini Callas állítása szerint meglopta őt, minden közös tulajdonukat saját nevére íratva.  Meneghini után Aristotle Onassis karjaiban talált rá a szerelem, aki azonban nem maradt mellette, hanem Jackie Kennedy férje lett.

Mindezek mellett legendássá vált rivalizálása is Renate Tebaldival: állítólag Callas maga fogalmazott úgy, hogy vetélytársa csak azért hasonlíttatta magát hozzá, hogy ezzel saját karrierjét előre mozdíthassa, Tebaldi pedig egyesek szerint azzal gyanúsította Callast, hogy nincs is szíve. A sokak szerint valódi dívaként viselkedő szoprán állítólag egyszer úgy fogalmazott, kettejük hangja annyira hasonlítható össze, mint a pezsgő és a kóla íze, bár később úgy fogalmazott, ő nem az üdítőt, hanem konyakot említett hasonlatában.

Maria Callas életének 53 éves korában feltehetően szívroham vetett véget: szervezete nem bírta a kizsákmányolást és a rengeteg gyógyszert. A vele készített számos lemezfelvételt bizonyítja, hogy valóban egyszeri és megismételhetetlen alakja volt az opera történelmének, akit nem tudott kora és környezete kellőképpen megbecsülni, így hangját és reményeit vesztve távozott idő előtt.

Az operák világába kalauzol a Magyar Állami Operaház épületét bemutató cikkünk is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.