zánka úttörőtábor retro

„Az itt töltött idő váljon javára minden úttörőnek, és segítse úttörőmozgalmunkat magasztos és szép feladatainak mindenkori jó megoldásában” – mondta Kádár János 1975. május 25-én, a Zánkai Úttörőváros ünnepélyes átadásán. A Népszabadságban megjelent tudósítás szerint a Nemzetközi Gyermeknapra időzített átadáson „a bensőséges, vidám hangulatú ünnepségen zászlóval, énekszóval fogadták a pajtások” az MSZMP KB első titkárát, akivel aztán boldogan fotózkodtak is. 

Szovjet mintára épült

Az úttörőváros megépítésének gondolata már az ötvenes években felmerült, de a Magyar Úttörők Szövetsége ekkor még csak egy sátortáborozásra alkalmas helyet szeretett volna. A hatvanas években sokkal nagyobb szabású terv kezdett körvonalazódni az illetékesek fejében: szovjet, illetve NDK-s mintára úttörőpark helyett immár úttörővárost szerettek volna látni a Balaton partján. A Szovjetunióban ekkor már több úttörőváros is működött; például a Krím-félszigeten lévő Artyekben, ahol egy Monaco nagyságú területen fogadták a világ minden részéről érkező úttörőket, évente akár 27 000-et. 1963-ban szakemberek kijelölték a Balaton északi partján lévő kétszáz hektáros területet a központi úttörőtábor megépítésére. A Zánka és Balatonakali között fekvő terület minden szempontból ideálisnak tűnt: a víz közelsége strandolásra és vitorlázásra adott lehetőséget, a közelben lévő erdők pedig túrázásra is alkalmassá tették a helyszínt.

Nagyratörő tervek

Ahogy telt az idő, úgy lettek egyre grandiózusabbak az úttörővárosról alkotott elképzelések. 1962-ben még úgy gondolták, 10-12 úttörőcsapat, azaz körülbelül 600-800 úttörő fog egyszerre a táborban tartózkodni, öt év múlva már nyaranta 18 000 gyermekre számítottak, hat önálló lakóegység építését tervezték, amelyek mindegyikében 480 úttörő elszállásolásával számoltak. Az alapkövet, egy süttői márványtömböt végül 1969-ben helyezték el, az első táborozó pajtások pedig 1972-ben érkeztek a helyszínre.

Jutalomút az úttörőknek

A zánkai úttörőváros a kádári szocializmus építészetének korhű lenyomata: a dísztelen, szögletes betonelemek ma már nem igazán tűnnek „ízlésesen megformált”-nak, ahogyan a Hajdú-Bihari Napló aposztrofálta 1982-ben az épületeket, amikor három fiatal zánkai jutalomútjáról tudósított. A fiúk „a hajdú-bihari úttörők számára kiírt megyei versenyen ötödik helyezést értek el”, és a riportból megtudjuk, hogy előző napa érkeztek, majd „a kipakolás, a csomagok elrendezése után tegnap éjszaka 11 óráig beszélgettek, jóval a villanyoltást követően”. Egyikőjük meglepődik az úttörőváros méretein: „Hallottam már Zánkáról, de nem gondoltam, hogy ilyen óriási területen fekszik. Ez tényleg úttörőváros.”

Minden, ami egy város működéséhez kell

A komplexumban a felvonulási tér köré csoportosultak az épületek. A központi épületben kapott helyet az irodai részleg az adminisztráció számára, továbbá a kiállítóterem, az úttörőmúzeum, a könyvtár, társalgók, valamint a 3000 adagos konyha és az étterem. Ezenkívül a 385 kataszteri hold területen volt minden, ami egy város működéséhez szükséges: posta, fodrászat, különböző üzletek, sportcsarnok öltözőkkel, egy stadion 3000 fős lelátóval, az egészségház és egy koncertekre is alkalmas előadóterem. A szállásépületekben nyáron kéthetes turnusokban 3000 úttörőt tudtak fogadni. Télen sem volt üres a tábor, ilyenkor rajvezetőknek, főiskolásoknak szerveztek továbbképzéseket, a tanév folyamán pedig az őrsvezetőket képezték ki itt, akiknek iskolai oktatását is helyben végezték, nemritkán a tanítási gyakorlatukat végző főiskolások. Zánka-Úttörőváros saját busz- és vasútállomást kapott, ez utóbbi területén egy majdnem százéves mozdonyon kívül kiállították a Tanácsköztársaság egyik páncélvonatának korhű mását is. Rendelkezett saját hajókikötővel (amihez vízibusz és motoros hajó is került), szennyvízteleppel és víztoronnyal is.

Béke és barátság

Az úttörővárosban 1975-től a rendszerváltásig évente közel 25 000 gyerek fordult meg. Nem csupán Magyarországról, hanem a keleti blokk országaiból, illetve ázsiai és afrikai baráti szocialista országokból is érkeztek fiatalok, például Szudánból, Kongóból, Laoszból vagy Vietnámból. Ezeknek a nemzetközi táboroknak a jelszava a „béke és barátság” volt. Az 1970-es évek végére Csillebérc a felnőtt, Zánka pedig a gyermek tisztségviselők képzésének központi bázisává vált. Az ideológiai elhivatottságot kívánta előmozdítani az itteni szoborpark is, a szocreál szobrászat gyöngyszemeivel. A Zánkára érkező gyerekek, akik elsősorban munkásszülőktől származtak, a kommunista ifjúságpolitika célkitűzéseinek megfelelően a táborban hasznosan foglalták el magukat. A tábori rádió naponta háromórás műsort sugárzott, természetesen a riporterek és a szerkesztők is a pajtások közül kerültek ki. Volt tábori zenekar, KRESZ-park, haditechnikai park – ahol repülőgépet is megtekinthettek közelről az érdeklődők –, rendeztek rajzversenyt, sakktábort, „hajrá, őrsök” sporttábort, országos úttörőgárda-szemlét, honvédelmi bemutatókkal egybekötve. Az úttörővárosba politikusok is szívesen látogattak és fényképezkedtek; Aczél György és Kádár János éppúgy, mint a Magyarországon tartózkodó mozambiki delegáció. A gyerekeknek valószínűleg izgalmasabb volt, amikor az űrhajós Farkas Bertalan kereste fel őket. 

Vízibicikli és ideológiai kiképzés

Végül idézzük fel az 1986-ban nyolcadik osztályos Frend Amarilla beszámolóját, amely a Veszprémi Naplóban jelent meg. A fogalmazásból is kitűnik: a cél nem csupán a gyerekek nyaraltatása volt, hanem az ideológiai elhivatottság biztosítása is. „A nyáron tíz napig Zánkán voltam úttörőtanácsi küldöttként. A táboravatón felvontuk a zászlókat, meggyújtottuk a szabadságot jelképező fáklyát. (…) Jó időben lementünk a Balatonra csónakázni, vitorlázni, vízibiciklizni és fürödni. Sok sportvetélkedőt rendeztünk az úttörőváros sportpályáin és nagystadionjában. Megismerkedtünk az erdei tornapályával, a KRESZ- és a haditechnikai parkkal is. Rosszabb időben vetélkedőket rendeztünk. Nekem a legérdekesebb az úttörőtörténeti vetélkedő volt, melyet a mi őrsünk nyert meg. (…) Szombaton meglátogattak bennünket szüleink. Sok ennivalót hoztak, de erre igazából nem is volt nagy szükség. A tábor szakácsai jól főztek. A nagy könyvtár, a könyvesbolt, az úttörőbolt és az ABC az úttörők kényelmét biztosította. Sok olyan ismeretet is szereztünk, melyet nagyon jól tudunk hasznosítani az úttörőtanácsban.”