A gellérthegyi finn nagykövetség falai a hős magyar gondnokról, Tömör Ferencről mesélnek

Az Európa két ellentétes pontján található két nép, a finn és magyar rokonszenve a nyelvrokonságon alapult. A történelem során jó néhány válsághelyzetben példáját láthattuk az egymás melletti kiállásnak: a finn értelmiség érezhető szimpátiája az 1848–1849-es szabadságharc idején, és magyar politikusok, írók kiállása az 1899-es februári orosz rendelet miatt, amely a Finn Nagyhercegség autonómiáját alapjaiban sértette meg. Az egymás iránti szimpátia eredményeként az első világháború után, 1920-ban a két, immár függetlenné vált ország felvette egymással a diplomáciai kapcsolatot.

Követség a Wenckheim-palotában

A magyar kormányzat 1933-ban döntést hozott helsinki nagykövetsége megalapításáról, a finnek pedig 1934-ben létrehozták budapesti képviseletüket. Az első követként Koppenhágából Budapestre érkezett Onni Talas a kezdeti időszakban a Gellért Szállóban dolgozott, majd gróf Wenckheim Dénes örököseitől 1934-ben bérbe vette a Kelenhegyi út 20. alatt található villát, ahol a követség egyébként ma is működik.

1939-ben a finn állam Talas kezdeményezésére megvásárolta a telket és a villát. Ez akkoriban nem volt megszokott eljárás, a két világháború közötti időszakban nem volt általános saját tulajdonú követségi ingatlanok vásárlása. Talas emlékirataiból tudható, hogy a finn állam jó vásárt csinált a műkincsekkel fényűzően berendezett palota megvételével. Az egykori követ visszaemlékezésében utalt arra, hogy Wenckheim gróf fia tele volt szerencsejátékból és fogadásokból származó adósságokkal, ezért a család pénzszűkében volt, és szinte teljes vagyonukat az adósságok kiegyenlítésére fordították.

Háború a fagyos északon

Az 1939. november 30-án kirobbant szovjet–finn, úgynevezett téli háború idején a budapesti követségen több mint 25 ezer magyar önkéntes jelentkezett, hogy a szovjet megszállók ellen harcoljon, és nagy mennyiségű adomány gyűlt össze Finnország megsegítésére. Az önkéntesek közül nagyjából 340 katona jutott el finn földre, igaz, csak a harcok befejeződése után.

Finnország 1944. szeptember 20-án a németekkel szövetséges országokkal, így Magyarországgal is megszakította a diplomáciai kapcsolatait. A téli háborút lezáró fegyverszüneti egyezmény értelmében ugyanis Finnország kötelezte magát, hogy minden kapcsolatot megszakít Németország szövetségeseivel, így Magyarországgal is.

Aarne Wuorimaa finn követ már 1943-ban értesült arról, hogy a követség területe támadások célpontjává is válhat, ezért a pincében óvóhelyet alakított ki, amelynek menekülő kijáratot is építettek, bár egy komolyabb bombatámadást nyilvánvalóan ez sem bírt volna ki.

A front közeledtével a kormányzat a Dunántúlon található kastélyok tulajdonosaihoz fordult, hogy fogadjanak be követségeket. Mivel a Fejér vármegyei Iszkaszentgyörgyön található Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély tulajdonosai között finn állampolgár is volt, ezért megállapodtak a családdal, hogy fogadják be a követséget, miután a diplomaták elhagyták Budapestet.

A követségi titkár és családja néhány alkalmazottal és a követség felszerelésének egy részével már 1944 májusában ideköltözött. A Kelenhegyi úti követség épülete és értéktárgyai a svéd követség oltalma alá kerültek. Aarne Wuorimaa családjával 1944. október 14-én utazott vonattal Bécsbe. Távozása előtt a szovjetekhez hasonlóan a finn követség épületét a svéd diplomatákra bízta.

A Kelenhegyi úton található követségi épület magyar gondnoka, Tömör Ferenc nem tartott a finn követségi alkalmazottakkal, ottmaradt családjával, vállalva, hogy az épületet és annak értéktárgyait védelmezni fogja, akár az élete árán is.

Az embermentő gondnok

Amit jelen pillanatban tudhatunk, azt nagyrészt Pánti Irénnek köszönhetjük, akinek az alakját unokái visszaemlékezései alapján lehetett megrajzolni. Tömör Ferenc Pápán született, tizenhárman voltak testvérek. Mezőgazdasági szakképesítést szerzett, majd rögtön azután a Wenckheim családhoz került, akik hatalmas földterülettel rendelkeztek, ezért szükségük volt mezőgazdaságban jártas szakemberekre. Tömör munkáját kezdettől fogva lelkiismerettel végezte, munkaadói hamar felelős munkakört ajánlottak neki: a Kelenhegyi úti villa gondnoki állását szolgálati lakással.

Tömör 1913-ban megnősült, házasságából két gyermeke született: 1914-ben Erzsébet, 1919-ben Ferenc. A gondnok kötelességtudatát és munkáját Wenckheim gróf és családja annyira megbecsülte, hogy amikor a Kelenhegyi úti villát el kellett adniuk, azt kérték az új tulajdonostól, a finn követségtől, hogy Tömör Ferencet tartsák meg gondnoki állásában, és szolgálati lakását is változatlan feltételekkel biztosítsák számára. A melegszívű, családszerető gondnok a későbbiekben a finn diplomatákkal is nemcsak munkatársi, hanem baráti kapcsolatot alakított ki, erre jó példa, hogy lánya esküvői tanújának Onni Talas követet kérte fel 1938-ban. Ferenc fia is a közelben lakott családjával, és a követség védelmében ők is részt vállaltak.

Tömör Ferenc unokáinak visszaemlékezése szerint, amikor kisgyerekként lekísérték a nagypapájukat a pincébe, egy lezárt sarok előtt mindig meg kellett állniuk, oda a nagypapán kívül nem léphetett be senki. Jóval a háború befejeződése után tudták meg, hogy a svéd követ, Carl Ivan Danielsson tudtával az óvóhelyen embereket bújtattak. Mivel a finn–svéd megállapodás értelmében a svédek már október 7-én használatba vették a villa egész területét, ettől kezdve ez is az embermentő akciók egyik helyszíne volt a sok közül. Zwack Péter üzletember, Zwack János likőrgyáros fia visszaemlékezései szerint Raoul Wallenbergnek köszönhetően ő is bujkált a finn követség pincéjében, és ennek is köszönhette megmenekülését.

A háború forgószele

December legvégén SS-csapatok foglalták le a villát, és a berendezést módszeresen fosztogatni kezdték. Emellett nagy mennyiségű lőszert halmoztak fel Tömör Ferenc és felesége hálószobájában. Ezt észlelve a gondnok és családja átköltözött az épület másik oldalára, hogy minél messzebb kerüljenek a veszélyes lerakattól. A front közeledtével Tömör lánya, a várandós Erzsébet is a villába költözött két fiával, és ideköltözött a család barátja, Sándor István is, feleségével és kisfiával. A harcok egyre hevesebben dúltak a környéken, és egy belövés alkalmával 1945. január 14-én a hálószobában elhelyezett lőszerek felrobbantak, kidöntve a szoba falát. Az egyik repesztől Sándor István olyan súlyosan megsérült, hogy rövidesen belehalt a sérüléseibe. A bombázások szünetében temették el a villa kertjében.

A németek a lőszerek mellett egy 200 literes benzines hordót helyeztek el az épület fala mellett, így próbálták elkerülni, hogy a szovjet felderítő repülők meglássák az ekkor már pótolhatatlan üzemanyagot. A szovjet gyalogos felderítők azonban észlelték, hogy a villában németek tartózkodnak, és gránátvetővel kezdték lőni a követségi épületet. Egy aknagránát felrobbantotta a benzines hordót, és az épület egy része emiatt kiégett.

Tömör Ferenc halálának pontos körülményei mind a mai napig tisztázatlanok, mindenesetre halotti anyakönyve szerint 1945. február 11-én halt meg, fejlövés következtében a Mányoki út 3. alatt. Családtagjai elmondása szerint amikor Tömör a lángoló épületből az értékes műkincseket ki akarta menteni, halálos lövést kapott. A lövés az alkarját, a máját és a gyomrát érte. A családtagok tehetetlenül, kétségbeesve álltak mellette, próbáltak rajta segíteni, de a vérzést megállítani nem tudták. A családi emlékezet szerint öt óra szenvedés után hunyt el.

Másnap az épület egyik épen maradt kétszárnyas ajtajából koporsót készítettek, és a követség alatti villa kertjében temették el a hős gondnokot. A háború befejezését követően a villa kertjében keresték a holttestét, hogy megadhassák neki a végtisztességet, de földi maradványait nem találták sem akkor, sem azóta. Jeltelen sírja ott található ma is a villa kertjében.

Tömör Ferenc emlékezete

Tarja Halonen köztársasági elnök 2008. november 21-én posztumusz a finn szabadságkereszt gyászérmét adományozta Tömörnek, amelyet unokája, Tömör Gyöngyvér vett át. E magas rangú kitüntetést idegen állam polgára azt megelőzően még nem kapta meg. A gondnok helytállását 2015 óta a nagykövetség épületének falán emléktábla hirdeti. Sokáig ismeretlen története újabb példa arra, hogy van még mit keresnie e vérzivataros időket kutatóknak.