Az olvasás egy csoda, és a csodáknak mindig lesz helyük a világban

Felcsaphatunk akármennyi kutatást vagy tudományos értekezést az olvasás sorsáról, sehol sem találunk olyan sokatmondó válaszokra, mint amikor a gyerekekre és a kiskamaszokra szegezzük figyelő tekintetünket, mert bizony ők azok, akik olvasó fiatalokból olvasó felnőttekké válhatnak. Katona Ildikó, az idén februárban startoló Happily Könyvklub megálmodója, a Könyvmolyképző Kiadó vezetője, szenvedélyes könyvterjesztő és innovátor hisz abban, hogy később sem lehetetlen könyvrajongóvá válni, ebben pedig szerinte a közösségeknek is nagy szerepük lehet.

A honlapon azt olvastam, hogy a Happily célja, hogy új dimenziókat nyisson a könyvek népszerűsítésében. Mi ezek az új dimenziók? 

Azt szeretnénk, hogy a könyvválasztás és a könyvvásárlás élmény legyen, ezért találtuk ki a Happily Könyvklubot. Mostanában az uralja a piacot, hogy hány százalékkal olcsóbban lehet megkapni egy könyvet. A diszkont jellegű könyvkereskedelem azoknak jó, akik tudják, hogy mit szeretnének megvenni, már van a kötődésük a könyvekhez; de az olvasás jövőjét nem mozdítja előre. Sőt inkább gátolja, nem lehet vele új olvasók felé fordulni.

Ti hogyan tudjátok bevonzani azokat, akiknek még nincs erős kapcsolatuk a könyvekkel, akik bizonytalanok abban, hogy mit szeretnének?

Egyrészt egy élő csetet működtetünk a webáruházban, a látogató élő emberrel tud kommunikálni arról, hogy hogyan böngészhet könnyen, és javaslatokat is kaphat a kollégáktól. Ez egy kicsit próbálja visszahozni a könyvesbolti élményt. Másrészt a klubtagjaink olyan kedvezményeket vehetnek igénybe, amiket senki más. Ilyen például az XCARD, a meglepetéskártya, amit a vásárlásuk mellé kapnak. Ezek a motiváló üzenetektől a kuponokon keresztül a könyves ereklyéig bármilyen meglepetést tartogathatnak a számukra. Sok ötletünket szeretnénk még bevezetni. 

Van egy titkos tervem is, mégpedig az, hogy a könyvrajongók segítségével megszólítjuk a bizonytalankodókat, vagy azokat, akik régen szerették a könyveket, de az olvasás valahogy kikopott az életükből.  Annyi inger éri az embert, annyi minden verseng az időnként, hogy nincs mindig idő a könyvekre. 

Azt a csapatot, ami itt formálódik, igazi könyves nagykövetcsapatnak szánom, akik majd jó hírét viszik az olvasás élményének. Ezért is van jelentősége az alapítói időszaknak. Arra számítok, hogy alapítónak jellemzően olvasók jönnek, és akik biztatásra vártak, majd a második hullámban érkeznek meg. Különös tekintettel a fiatalokra. Mindig foglalkoztatott, hogy hogyan lehet a gyerekeket és a fiatalokat a könyvekhez csábítani. 

A Könyvmolyképző nagyon erős a gyerek- és ifjúsági irodalomban, piacvezető a kategóriában. A legismertebb címünk az Egy ropi naplója, az első kötet már meghaladta a 120 ezer eladott példányt, ami egy gyerekkönyv esetében elég ritka. Piacvezetők vagyunk az úgynevezett young adult kategóriában is. A vörös pöttyös könyvek az ajánlati bázisunk, amivel a legkönnyebben tudjuk megszólítani a fiatalokat. Számomra nagy büszkeség, hogy a lassan komoly felnőttekké érő gyerekek és fiatal felnőttek sokszor azt jelzik vissza nekünk, hogy mi szerettettük meg velük az olvasást. 

Jól érzékelem, hogy az utóbbi időben látványosan megnőtt a fiatal felnőtt kategória irodalma? 

Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ennek mi voltunk a magyarországi vezérei. Emlékszem, hogy amikor külföldön először találkoztam ezzel a kategóriával, azon gondolkodtam, hogy mi is ez, hogy is kellene megfogni. 2006-ról beszélünk. Nem tudtam, hogy van-e esélye, hogy olyan szinten kezdjenek el olvasni a tinik, hogy egy külön kategóriát kelljen nekik felajánlani. Mint annyiszor, most is a szerencsém járt közre. 

Az igazi áttörést a Twilight-sorozat jelentette. Egy kiadó nem lehet mindig tudatos, nem lehet mindig biztos a sikerben, de a Twilight atmoszférája anélkül fogott meg, hogy végigolvastam volna. Bolognában hatalmas sikere volt, kértem belőle egy példányt, és végül megvettük, de fogalmunk sem volt, hogy mi lesz belőle. Pont akkorra sikerült lefordítanunk, amikor a film is megjelent. Hatalmas robbanással tört be a piacra. Gyakorlatilag erre az élményre építettük rá a vörös pöttyös sorozatot. Kiderült, hogy a fiatalokat ilyen módon még soha senki nem szólította meg, és hogy a young adult kategóriának igenis van piaca.

Hogyan lehet megszólítani a tiniket? 

Érzékenységgel. És szeretettel. Nem könnyű megérteni őket, de én azt gondolom, hogy senkinek sincs akkora szüksége a szeretetre, mint a kamaszoknak. Ha ezt mi ki tudjuk elégíteni egy kínálattal, egy márkával, azért ők nagyon hálásak. Persze kapunk tőlük hideget-meleget, de óriási érték, amit ebben az együttműködésben teremtünk, amit a Könyvmolyképző a fiatal olvasókkal meg tud élni. 

Jól gondolom, hogy ez az a kor, amikor még el lehet indítani valakit az olvasás élvezetének az útján? 

Ez az utolsó utáni pillanat. Külföldi kutatások azt mutatják, hogy ha valaki nem érzett rá a könyvek ízére 14 éves koráig, akkor már kevés az esélye, hogy megszereti az olvasást. Ezért fontos, hogy mi azoknak is egy komoly impulzust tudjunk nyújtani, akik már egy kicsit elvesztették a reményt, hogy jó barátságban legyenek a könyvekkel, hogy olyan élményt tudjunk nyújtani, ami ennek az ellenkezőjéről győzi meg őket.

Néha elég egyetlen olvasmány, hogy bekattanjon valami.

Persze vannak nyitott felnőttek, örök ifjak, akik kíváncsiak, és azt mondják, hogy lehet, hogy eddig rengeteget tanultak, most rengeteget dolgoznak, de megérdemelnek annyi időt, hogy kipróbálják ezt az élményt is. 

Mit gondolsz, ki az, aki a leginkább hathat a fiatal olvasókra?

Az, aki hisz bennük. Az, aki nemhogy nem nézi le őket, de tisztelettel fordul feléjük, és egy szintre helyezi magát velük. A legtöbb meséből, ifjúsági regényből vagy gyerekeknek szánt történetből egy picit mindig kihallod, hogy az írója fölemeli magát. Nem feltétlen akarja, de mivel azt gondolja, hogy ő most papírra veti a gondolatait, amit aztán rengetegen fognak olvasni, fölülről kommunikál a gyerekekkel. 

Az egyik első olyan könyv, ami nem fölülről beszél a gyerekekhez, az a Harry Potter. De ebből a szempontból az Egy ropi naplója is fantasztikus példa. Jeff Kinney szemmagasságban van a gyerekekkel, és olyan humort tálal nekik, amit eddig nem olvashattak. Egy kicsit száraz, egy kicsit nyers, egy kicsit nyegle. Az olvasók azt a hangot hallják vissza, mit ők is használnak, és megszoktak a társaiktól. 

Én egy író esetében abszolút tiszteletnek hívom, ha nem nézi le a gyereket, hanem teljes mivoltában tiszteli őt, ahogyan azt is, aki kifejlődhet belőle; támogatni akarja, nem pedig lenyesegetni a szárnyait. 

Azok, akikre otthon nem jut akkora figyelem, a hátrányból induló gyerekek mekkora eséllyel találhatnak rá az útra, ami az olvasás szeretete felé vezet? 

Ahhoz, hogy a gyerek rátaláljon a könyvre, a könyvnek valamilyen módon meg kell őt közelítenie. Ennek elemi feltétele, hogy az olyan gyerek, aki otthon nem tud élménydús könyvvel találkozni, találkozhasson legalább az iskolai könyvtárban. Ez egy szükséges feltétel, de nem elegendő. A könyv és a gyerek közötti távolság leküzdéséhez szereplők kellenek: a lelkes iskolai könyvtáros, a lelkes magyartanár; és kellenek olyanok programok – mint amilyen a Jontán Könyvmolyképző programjai is voltak –, amik igyekeznek közelebb vinni a könyveket a gyerekekhez. A Happily bevételének százalékával éppen ezért támogatjuk az iskolai könyvtárakat.

A könyvklubbal milyen korcsoportot céloztok? 

Valójában életkortól függetlenül várjuk a könyvrajongókat és leendő könyvrajongókat. A mi dolgunk lesz, hogy ráérezzünk arra, mi szerez igazán örömet, mire van szüksége a vendégeinknek. Eddig leginkább a 25 felettieket, a fiatal felnőtteknél idősebb korosztályt tudtuk megszólítani a Happilyvel. Ennek azért is örülök, mert tovább akarjuk fogni a kezüket. Velük egy kicsit nehezebb dolgunk van, mert ezt a célcsoportot nem a bőségesen áradó érzelmek és hangulatok viszik előre, mint a kamaszokat, de egészen biztos vagyok benne, hogy az odafigyeléssel, szeretettel és kedvességgel való kommunikáció meghozza majd a gyümölcsét.

Én is a Happily célcsoportjába tartozom, és ahogyan nézegettem a webshopot, rengeteg olyan könyv jött velem szembe, amit már olvastam, vagy amiről jókat hallottam. Hogyan éreztek rá a vásárlói igényekre? Mi alapján válogatjátok a könyveket? 

Ugyanúgy, ahogyan azt választjuk ki, hogy a kiadónál mi jelenjen meg: megpróbáljuk magunk elé képzelni azt az olvasót, aki olyan, mint amilyen te vagy, akinek van kapcsolata a könyvekkel, hall róluk, olvas róluk, figyel rájuk, van elképzelése arról, hogy számára mi az, ami értkékes, izgalmas, esetleg meglepő lehet. Belegondolunk, hogy a másik mit él át olvasás közben, milyen könyvekre van szüksége. Szerencsére a kollégáim fantasztikus érzékkel nyúlnak a könyvekhez. Magamról úgy gondolom, hogy ebből a szempontból szerencsésnek érezhetem magam. Ez most furcsán hangozhat, de remélem, nem értesz félre: nem túlságosan eredeti a gondolkodásom, az én érzéseimmel és ízlésvilágommal az emberek zömét képviselem.

Azt szoktam mondani, hogy nem tudok kiadni kétéveseknek szóló könyvet, mert én már nem tudom elképzelni magamat abban az időszakban. De pontosan emlékszem arra, hogy hat-hét éves koromban hogyan olvastam. Mindig ugyanazt – a Gőgös Gúnár Gedeont –, de sosem olvastam végig. Már kívülről tudtam, de olvastam, mert az volt könnyű. Nem akartam újat, hosszút vagy nehezet olvasni, olyat akartam olvasni, aminek a befogadása már nem meló, hogy egyszerűen átadhassam magam az élménynek.

Nem kell száz könyvet olvasni a gyereknek, főleg nem bonyolult körmondatokban megírt, hosszú történeteket.

Annak, aki olvasással és gyerekekkel akar foglalkozni, értenie kell, hogy nekik iszonyatos munka a betűk megtanulása, összeolvasása és ennek a begyakorlása. 

A cégcsoport, aminek a Happily is tagja, lassan három évtizede működik. Mit tapasztaltál, hogyan változott ezalatt az olvasás helyzete?

Vannak jó és rossz híreim. A legrosszabb híreket a Tárki legutolsó elemzése hozta, ami rámutatott, hogy kevesebbet olvasunk. A kedvezményeket várva inkább eltoljuk a vásárlásainkat, ami a halogatás miatt sokszor végül meghiúsul. Ezért sajnos a könyvárak is feljebb mennek, pedig óvatosan kellene bánni a kedvezményekkel, hogy minél inkább reálisak tudjanak maradni a könyvárak. 

A gyermek- és ifjúsági irodalom és a szórakoztató irodalom előretörése viszont egyértelműen pozitívum. 2000 előtt is volt már a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének egy statisztikája, amiben akkor nem szerepelt külön a gyermek- és ifjúsági irodalom. A Könyvmolyképző és több egyéb könyves műhely, például a Pagony komoly kiadói munkájának vagy a Móra megerősödésének köszönhetően viszont viszonylag hamar húzóágazat lett a gyermek- és ifjúsági irodalom. Ma 26-27 százalékát teszi ki az éves könyvforgalomnak. Van jó kínálat, van olyan olvasmány, amiről el lehet hinni, hogy jó élmény lesz. Persze ebből a nagy robbanásból nekem lehet kihagyni a Harry Pottert, ami óriási húzóerőt jelentett. 

Mi a legfontosabb érték, amit az olvasás adhat? 

Én már gyerekkoromban is tudtam, hogy nekem a könyv és az olvasás iszonyú mennyiségű dolgot tud adni. Mégis, amit a legfontosabbnak tartok, az az, hogy el tud helyezni a világban, hogy meg tudja mutatni, hogy milyen a világ, hogy én milyen vagyok, hogy másoknak milyen a kapcsolatuk a világgal és egymással, meg tudja mutatni, hogy az én fájdalmaim és boldogságaim, az én érzéseim érvényesek, hogy ezeknek van létjogosultságuk, és hogy nekem van létjogosultságom a világban. Ezt szeretném a lehető legtöbb emberrel megéreztetni.

És közösségi élményt is adhat.

Így van: kapcsolatokat is adhat. Ez a kapcsolat létrejöhet élő olvasókkal, de az elképzelt karakterekkel is. Számomra Harisnyás Pippi egy fantasztikus szuperhős volt például. Tőle magam is szuperhősebb lettem. Úgy éreztem kislányként, hogy ha egy Harisnyás Pippi fel tud emelni egy lovat és akkor hívja meg kakaóra a barátait, amikor csak akarja, akkor ezekre én is képes vagyok.

Ő is csak egy kislány, én is csak egy kislány vagyok, de azt érek el, amit akarok. 

A történetek mindig közösségi élményt jelentettek. Gondoljunk csak az ősi törzsekre, akik a tűz köré gyűlve adták át egymásnak a közösség mesébe szőtt tanításait, a görögök már színpadra is vitték a történeteket, a 21. században pedig egyetlen kattintással csatlakozhatunk egy online könyvklubhoz. Mit jelent ma egy olvasói közösség részének lenni?

Ma, ebben a fölgyorsult világban már rövidebben kapcsolódunk egymáshoz a könyveken keresztül – egy ajánlással a Moly.hu-n vagy valamelyik kereskedelmi felületen –, de egyre több emberrel tudunk kapcsolatot építeni. Élvezhetjük a közösség támogatását, meggyőzhetünk másokat arról, hogy mit olvassanak, vagy lebeszélhetjük őket valamiről. A közösségen keresztül megélhetem, hogy olvasó vagyok, olvasónak lenni pedig érték.

Éppen egy éve tombol a járvány. Főként az elején tapasztaltuk, de talán még most is tapasztaljuk, hogy a fizikai távolság ellenére megerősödtek a közösségek. Így van ez az olvasói közösségekkel is? 

Mérőszámom erre nincsen, de úgy érzem, hogy így van. A Happilyn keresztül is érezzük, hogy az emberek szívesen csatlakoznak a Facebook-csoportunkhoz, szívesen teszik ki, hogy mit kaptak, és várják a reakciókat. Elmaradt az életünkből a fizikai kontaktus, és ezt próbáljuk lelki kapcsolatokkal pótolni. 

Változtak az olvasási szokásaink a vírus ideje alatt?

Az elmondható, hogy többet vásárolunk könyvet, főleg online. Gondolom, a színház elvesztése miatt is sokan fordulnak az olvasás felé. Ez mindenképpen lehetőség a könyvkultúrának arra, hogy újabb rajongókat neveljen ki. 

Te hogyan látod az olvasás jövőjét? 

Amikor elkezdtem könyvkiadással foglalkozni, a gyermek- és ifjúsági irodalom a padlón volt. Ekkor jött ki az első PISA-teszt katasztrofális eredménye. Én egy megoldógép vagyok, és minél nagyobb a probléma, annál jobban érdekel a megoldása. Akkor találtam ki a Jonatán Könyvmolyképző általános iskolásoknak szóló levelezőjátékát, de azok az olvasással foglalkozó emberek, akikhez támogatásért fordultam, hitetlenséggel fogadták. Azt mondták, hogy a tanárok el vannak havazva, nem fognak foglalkozni ezzel. 

De én emlékeztem azokra a pedagógusokra, akik engem neveltek, a saját gyerekkori élményeimre, és meg voltam róla győződve – bár régebbi kiadás vagyok –, hogy nem változott akkorát a világ, nem változtak meg a gyerekek, nem rosszabbak, mint mi voltunk. Legfeljebb nehezebb felkelteni az érdeklődésüket. 

Volt olyan évünk, hogy 12 ezren jelentkeztek a Jonatánba. Mindig lesznek olyan emberek, akik hittel fordulnak az olvasás felé, és ez előre fogja vinni a jövőjét. A könyv egy iszonyat régóta, több száz éve létező médium, és még nem találtak ki jobbat erre az élményre. A könyv annyiféle dolgot hordozhat: egy történetet, fantasztikus ismereteket, egy lélek lenyomatát, szenvedését és megváltását. Valójában egy csoda, hogy egy gondolatból jelek által szövegek születnek, és ezek a szövegek egy az emberekben valamiféle jelentéssé fordítódnak vissza. Azt gondolom, hogy a csodáknak mindig lesz helye a világban.