A pünkösdi hagyományok a tavasz köszöntésével összekapcsolható rítusok sokaságát jelentik. A tavasz köszöntésére sok faluban már kora hajnalban az ablakokba vagy a ház kerítéslécei közé tűztek zöld ágakat, virágokat. Közkedvelt virágok voltak a bodza, a pünkösdi rózsa vagy a jázmin. Úgy gondolták ugyanis, hogy ezek a virágok megóvják a házat attól, hogy belecsapjon a villám.
Szerzőnkről
Czingel Szilvia szabadúszó író, kultúrantropológus, évekig volt a Centropa Alapítvány munkatársa. Két könyve, a vallásnéprajzi témájú Ünnepek és hétköznapok és az oral history módszerével készült Szakácskönyv a túlélésért után nemrégiben jelent meg új könyve, A női test alakváltozatai 1880–1945. Tudását és tapasztalatát a hétköznapokra adaptálta, így jelenleg storytelling kurzusokat, városi sétákat és walking coachingot tart.
A tavasz köszöntésére pünkösdkor és május 1-jén állítottak májusfát, mely szintén a természet megújhodásának a szimbóluma, és legtöbb helyen a fiúk az udvarlási szándékukat is így fejezték ki. A kiszemelt lánynak az éjszaka leple alatt állítottak májusfát szerelmi ajándékul. Magas, sudár fák voltak erre alkalmasak, amiket színes szalagokkal, étellel-itallal is díszítettek.
A királyválasztást Jókai is megörökítette
A középkorig visszavezethető szokás volt, hogy pünkösdkor ügyességi versenyek segítségével – mint a karikadobálás vagy a tuskók felemelése – a legények vezetőt, királyt választottak maguk közül. Erdélyben bothúzással döntötték el, hogy ki legyen a pünkösdi király. A legerősebb fiú nyerte el ezt a címet, akinek a pünkösd elteltével lejárt a mandátuma. Máshol egy hétig, de akár egy évig is tartották a szokást. Az így megválasztott pünkösdi királyokat minden ünnepre, összejövetelre meghívták, ezeken pedig ingyen fogyaszthattak, számlájukat a közösség fizette.
Jókai Mór Egy magyar nábob című regényében a kitér a pünkösdi királyválasztásra. Könyvében a királyválasztás pünkösdhétfőn, lóverseny formájában zajlott. A királyt nagy lombos koszorú díszíti füzekből és virágokból, úgyhogy a füzérek hosszan omlanak a legény vállára. A királyválasztást lóverseny előzte meg, majd amikor ennek eredményét nem fogadták el a nézők, a vetélkedők vad bikát hajszoltak. Más falvakban a pünkösdi szokások része volt a kakasviadal is.
Jókai írt a lúdnyakszakítás mai szemmel kegyetlennek tűnő szokásáról is: „A felső vidéken kötelet húznak pünkösd napján az utcán végig, annak közepére eleven ludat akasztanak lábainál fogva, amely alatt aztán a legények elballagva, a lúd nyakát elszakítani törekszenek. Természetesen, aki egy rántással el nem tudja tépni, ki megy alóla, s ő a lúdon függve marad, s azon aztán sokat lehet nevetni.”
Királynék, basák, rabok
A 18. század végétől nemcsak pünkösdi királyt, hanem pünkösdi királynét is választottak. Általános volt, hogy a lányok még maguknál is fiatalabb királynét választottak. A királyné arcát többnyire fátyol borította. A leánycsapat házról házra járt és megkérdezte, szabad-e megmutatni a pünkösdi királynőt, aki a legkisebb és legszebb volt. Fellibbentették a fátylát, ezután következett a köszöntő. Énekeltek, közben körbejárták a királynét, a végén pedig felemelték, s termékenységvarázsló mondókákat mondtak. Az énekek és a mondókák végén ajándékot kaptak.
Nyugat-Magyarország falvaiban egy kisfiút török basaként szalmával kitömött nadrágba öltöztettek, majd háztól házig kísérték, az udvarokon pedig pálcával ugrándozásra ösztökélték, amiért a falubeliektől cserébe pénzt és tojást kaptak.
Az adománygyűjtő szokások szereplői voltak a pünkösdi rabjárók csoportjai, akik szintén fiúk voltak. A lábuknál összeláncolva mentek a lányokhoz körbe a faluban, azt ismételgetve: „Segéljék ezeket a szegény katonarabokat.” Kérésükre a lányok süteményt, tojást, apró ajándékokat adtak. Hasonló szokás volt az ún. borzajárás, melynek során körbekísértek a falun egy fiút, akin bodzából készített köpeny volt. Házról házra jártak, és illett nekik is adományt adni.
A zsidó vallás és a pünkösd
A zsidó vallásban a pünkösd előképének is tekinthető, ötvenedik naphoz kötődő ünnepet sávuotnak (héberül: hetek ünnepe) hívják. Tavaszi ünnep, a három zarándokünnep vagy aratási ünnep egyike, a hetedik hétvége pészah második napjától, az ún. ómerszámlálás szerint számítva. Az ómer számlálását az aratással egy időben, pészah második napján kezdték az ókori Izraelben. A következő hetekben félretettek naponta egy kalászt. Amikor hét kalász összegyűlt, kévébe (héberül: ómer) fonták őket, majd ha hét kéve összegyűlt, a következő (az ötvenedik) napon tartották a sávuot ünnepét.
A zsidó hagyomány szerint a sávuot tehát az új kenyér ünnepe, de azt is ünneplik ezen a napon, hogy Isten kinyilatkoztatta a Tízparancsolatot Mózesnek és a zsidóknak a Szináj-hegyen. Sávuot alkalmával, a tóra átadásának az ünnepén a zsidó közösségek végigtanulják az éjszakát – így teszik jóvá azt, hogy a hagyomány szerint elaludtak, így nem várták ébren a Tórát. Beszélgetéssel, együtt gondolkodással, érdekes előadások meghallgatásával a közösségek közösen töltik az éjszakát egészen reggelig.
A zsinagógát ilyenkor virágokkal és növényekkel díszítik föl, és fölolvassák a Tízparancsolatot, miközben a gyülekezet áll. Az ünnep a gyümölcsszedés kezdetét is jelenti: ezen a napon szedték le az első érett gyümölcsöket, amelyeket a templomban hálaadó áldozatként mutattak be.
Az ünnepen előszeretettel fogyasztott ételek vallási jelképeket hordoznak. Így vált szokássá sávuot napján legalább egyszer tejes ételt enni. A tejes, túrós ételek evésével a Tóra friss, éltető, tápláló erejére emlékeznek, amely azt is jelképezi, hogy Isten a Tórával mint tejjel táplálja gyermekét, Izraelt. Szokás sávuotkor az adakozás is, hogy mindenkinek teljes lehessen az öröme.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
