Maximilian Kolbe – születési nevén Rajmund Kolbe – szegény családban, egy német szövőmunkás édesapa és egy lengyel bábaasszony édesanya gyermekeként látta meg a napvilágot az akkor még az Orosz Birodalomhoz tartozó Zduńska Wola kisvárosban 1894-ben. A családot számos tragédia sújtotta – a fiú négy testvére közül kettő meghalt tuberkulózisban, apját pedig, aki csatlakozott egy Lengyelország függetlenségéért küzdő légióhoz, 1914-ben elfogták és kivégezték az oroszok.
Felemelte szavát a nácizmus ellen
Kolbe tizenkét éves volt, amikor egy vallásos élmény hatására – álmában megjelent előtte Szűz Mária, és két koronát, egy tisztaságot jelképező fehéret és egy mártíromságot szimbolizáló vöröst ajánlott fel neki, ő pedig mindkettőt elfogadta – az egyházi pálya felé fordult érdeklődése: belépett a ferences rendbe, Krakkóban és Rómában is teológiai doktorátust szerzett, végül 1918-ban szentelték pappá az Örök Városban. Lengyelországba visszatérve kórházlelkészként és tanárként szolgált, továbbá katolikus napilapot és rádióállomást vezetett, 1927-ben Varsó mellett kolostort alapított Niepokalanow (a Szeplőtelen városa) néven, amely irányítása alatt jelentős szerepet játszott a helyi egyházi életben.
Az 1930-as években Kolbe ferences misszionáriusként Japánban szolgált hat évig, kolostort alapított a Nagaszaki melletti hegyekben, amely fekvésének köszönhetően épen vészelte át a várost ért atomtámadást, és Indiát is megjárta, mielőtt visszatért volna Varsó melletti szolgálati helyére. Lengyelország német megszállásakor a Gestapo mint gyanús elemet letartóztatta, négy hónappal később azonban szabadon bocsátották, és engedélyezték neki, hogy tovább folytassa egyházi munkáját – nem sejtve, hogy a következő években minden energiáját a megszállók elleni harcra fogja fordítani.
A nácizmussal szemben mély gyűlöletet tápláló szerzetes titokban legalább 3000 üldözött lengyelnek, köztük 2000 zsidónak nyújtott menedéket a kolostorban, akiknek ételt és tiszta ruhát is biztosított, az általa irányított újságban és rádióban pedig folyamatosan náciellenes írások, üzenetek jelentek meg. 1941 februárjában a Gestapo – ezúttal zsidók bújtatásának vádjával – ismét letartóztatta Kolbe atyát, akit először a varsói börtönbe zártak, majd az auschwitzi koncentrációs táborba deportáltak: a lágerben kemény fizikai munkát végzett, az őrök pedig – lengyel pap mivolta miatt – gyakran saját szórakoztatásukra félholtra verték. Egy ízben Kolbe összerogyott a súlyos deszkák cipelése közben –szerencséjére néhány rabtársa észrevette az eszméletlen férfi, kimentette és titokban becsempészte őt a tábori kórházba.
A kínok kínjai között sem tört meg
Július végén három rab megszökött a 14-es barakkból, ahol Kolbe is élt – megtorlásként a tábor helyettes parancsnoka, Karl Fritzsch a barakk tíz lakóját kiéheztetéses halálra ítélte. Az egyik kiválasztott férfi sírva könyörgött Fritzschnek: „Feleségem és a gyermekeim vannak! Az ő kedvükért könyörüljön meg rajtam!” – a könyörgést hallva Kolbe atya felállt a priccséről, és odasétált a helyettes parancsnokhoz, felajánlva, hogy vállalja a halált családos rabtársa helyett. Fritzsch nem hitt a fülének, azt hitte, tréfál vele „ez a lengyel disznó”, de végül belement a cserébe: jelentősebb példastatuálást és „jobb mókát” jelentett egy egyházi személy kivégzése, mint egy egyszerű civilé lett volna.
Kolbe halálra ítélt társaival két hétig egy földbe ásott bunkerben raboskodott étlen-szomjan, a beszámolók szerint a bunkerből folyamatosan kihallatszott az imádság és az ének, amit a még a kínok kínja között sem megrettent szerzetes vezetett társainak. Augusztus 14-én már csak az atya volt életben a tíz éhező rab közül – szervezete a böjtölések miatt megszokta az éhezést –, a táborparancsnokság ekkor úgy döntött, nem várja meg Kolbe kimúlását, inkább felszabadítja a föld alatti bunkert újabb halálraítéltek számára: méreginjekcióval vetettek véget a hős szerzetes életének, holttestét másnap, Nagyboldogasszony napján elhamvasztották.
A Kolbe atya által saját élete árán megmentett családos férfi, Franciszek Gajowniczek túlélte a koncentrációs tábort, és személyesen jelent volt, amikor 1971-ben VI. Pál pápa boldoggá, majd tizenegy évvel később II. János Pál – aki maga is átélte Lengyelország német megszállását – szentté avatta a mártír papot. Gajowniczek 1995-ben, 94 éves korában hunyt el.
