Kivégzőhely lett a poznańi stadionból: már a megnyitója is baljóslatú volt

A poznani Edmund Szyc Stadion maradványai.
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Poznań belvárosában áll egy különös, már-már elfeledett stadion, amelynek rozsdásodó kapufái, omladozó betonlépcsői láttán sejteni sem lehet, hogy valaha ez volt Lengyelország egyik legnagyobb sportlétesítménye. Pedig egykor az Edmund Szyc Stadionban több tízezer ember ünnepelte a futballt.

A helyi Warta Poznań számára épült stadiont 1929-ben nyitották meg a Lengyel Általános Kiállítás részeként, amellyel azt mutatták be, hogyan fejlődött az ország a függetlenségének első évtizedében. Az ünnepélyes átadó azonban nem úgy sikerült, mint ahogyan azt elképzelték.

Ki kellett menekíteni a vendégeket

A baljóslatú ünnepségen annyira meggyengült a stadion lelátóinak szerkezete a kíváncsi embertömeg súlya alatt, hogy az összes nézőt és minden meghívott vendéget ki kellett menekíteni onnan. Az építményt ekkor életveszélyesnek is nyilvánították, és a biztonság érdekében hamar be is zárták.

Noha a következő években többször is megpróbálták helyreállítani és stabilizálni az építményt, a problémát nem sikerült megoldani.

A Warta Poznańnak épült stadion 1929-es megnyitója napján.
A stadion 1929-es megnyitásának napján annyian voltak, hogy lépni is alig lehetett

Közbeszólt a második világháború

1938-ban nagy reményekkel vágtak bele a stadion átépítésébe, amely a tervek szerint három évig tartott volna. Kitört azonban a második világháború, amely miatt ismét le kellett állítani a munkálatokat. A náci megszállás alatt kényszermunkatáborként használták a befejezetlen stadiont, ahol embertelen körülmények között dolgoztatták a poznańi zsidókat.

A beszámolók szerint a szökni próbáló foglyokat nyilvánosan kivégezték, hogy elrettentsék a többieket az ellenállástól. A stadiontól északra ma egy kis kőből készült emlékmű őrzi a borzalmakat átélt áldozatok emlékét.

Újjászületett a stadion a háború után

Az aréna történetében egy újabb korszak kezdődött a háború után. Az építkezés egy új, nagyobb stadionnal folytatódott, amely 1957-re el is készült. A hatalmas, immár 60 ezer néző befogadására alkalmas létesítmény az ezt követő évtizedekben a lengyel futball egyik központi helyszínévé vált.

Idézőjel ikon

A Warta Poznań és a Lech Poznań mellett a lengyel válogatott is rendszeresen játszott, és megannyi más, emlékezetes mérkőzést is rendeztek itt.

A lelátók gyakran zsúfolásig megteltek, sőt, egyes források szerint az 1972-es Lech Poznań–Zawisza Bydgoszcz mérkőzésre mintegy 60 ezer ember látogatott ki, amely máig rekordnak számít az európai másodosztályú bajnokságok történetében.

Az aréna is bukott a kommunistákkal

A stadion fénykora azonban nem tartott örökké. Az 1989-es politikai változások és a kommunista rendszer bukása komoly gazdasági nehézségeket okozott a klubok számára. A Warta Poznań elveszítette legfontosabb támogatóját, és többé nem tudta fenntartani a hatalmas létesítményt. A nézőszám is folyamatosan csökkent, és az aréna állapota gyors romlásnak indult.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Teljesen elhagyatott lett a terület

Noha a sportlétesítmény később többször gazdát cserélt, egyik tulajdonos sem tudott ígéretes jövőt biztosítani a hely számára. Az elhagyott lelátókat lassanként visszavette a természet, a stadion fából készült ülései felismerhetetlenségig elkorhadtak, a beton repedéseiből pedig fák nőttek ki. A pálya látható részeit ma leginkább a régi kapuk, pontosabban már csak azok maradványai adják.

A poznani Edmund Szyc Stadion romjai.
A maradványok láttán nehéz elképzelni, hogy egykor itt állt a lengyel futball egyik központi stadionja
Fotó: Radomil / Wikimedia Commons

Az Edmund Szyc Stadion 2018 óta a helyi önkormányzat tulajdonában áll, és noha több elképzelés is született a terület hasznosítására, végleges döntés máig nem született. A valaha szebb napokat látott aréna így ma is különös és hátborzongató emlékként áll Poznań közepén.

Kapcsolódó: Félelmetes rom lett a legendás csehszlovák uszodából is

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.