Ki a zseni, és mitől lesz az? Születni kell rá, vagy azzá lehet válni?

A géniusz különleges valaki. Kivételes, tehetséges, a maga nemében egyedülálló. Gyakran különc is. Azzal, amit tud, amit tesz, amit létrehoz, magasan kiemelkedik az átlagból. Gyakran tisztelet övezi, nemritkán csodálat vagy akár irigység is. Ki ne akarna zseni lenni? De vajon tudjuk-e, hogy ki a zseni valójában? Vajon születni kell rá? És milyen lehet zseninek lenni? Török-Szabó Balázzsal beszélgettünk.

A legutóbbi alkalommal, amikor a szépség kérdését jártuk körbe, szóba kerültek a művészetek, az alkotás, az értékek létrehozása. Ahhoz, hogy valaki igazán kiemelkedőt tudjon alkotni, neki magának is különlegesnek kell lennie? A nagy művészek és alkotók vajon mind zsenik?

A kérdés az, hogy mit tekintünk zseninek.

Ha végiggondolom, a mai általános fogalomhasználatban a zseni leginkább egy pozitív jelző, nagyon tehetséges vagy magas intelligenciahányadosú emberekre szoktuk mondani. De azt gondolom, ezeken kívül még sok másféle jelentést is társítottak hozzá az évek során. A filozófia is foglalkozik vele?

Szerepel a témái között, igen. A múltkori beszélgetésünk központi témája az esztétika, a művészetfilozófia voltak, a filozófiának éppen ezek a területei foglalkoztak a felvilágosodás idején a zseni jelenségével.

Számomra nagyon izgalmas, hogy bármilyen témához nyúlunk, kiderül, hogy a filozófusok már erről is gondolkodtak és írtak.

Ez természetes, hiszen a filozófia alapvetően az emberrel, az élettel foglalkozik, így minden olyan probléma vagy kérdés a témája, ami az adott korban az embereket foglalkoztatja. Az 1800-as években terjedt el a romantika mint irodalmi stílus, ahol nagy szerepet kapott a művészi szabadság, az eredetiség, az eredeti alkotók személye és a zsenikultusz, ha nevezhetjük így, innen ered. Bár persze a gyökerei ennek is korábbra nyúlnak vissza. Azok a filozófusok, akik ebben az időszakban alkottak – elsősorban a német idealizmus gondolkodói, Kant, Schelling és Hegel, később a dán egzisztencialista Kierkegaard és mások – mind foglalkoztak a zsenialitás kérdésével, illetve megteremtették annak helyét a saját filozófiájukban.

És mit mondtak, mit gondoltak róla?

Azt javaslom, hogy először röviden tekintsük át a történelmi előzményeket és a társadalmi hátteret, hogy megérthessük, hogyan vált fontos témává a zseni, és milyen gondolkodási áramlatba illeszkednek a vele kapcsolatos gondolatok.

Azt érdemes tudni erről az időszakról, hogy a napóleoni háborúk után egyfajta általános csalódottság jellemezte a nyugati társadalmakat. Előtte a klasszicizmus volt az uralkodó korstílus, de a forradalmaktól sújtott európai kultúrákban megjelent a kiábrándultság mindabból, amit a klasszicizmus hordozott: a rendezettségből, a kiszámíthatóságból, az észszerűségre való törekvésből. A művészetekben ez többek között abban jelentkezett, hogy kiemelt szerepet kapott a művészi szabadság, a művek eredetisége.

Míg korábban inkább úgy gondolták, hogy a szép általános dolog, amit élvezhetünk, kifejezhetünk vagy megtanulhatunk felismerni, valamikor ebben az időben kezdett el kialakulni az a nézet, hogy az ízlés, a megítélés és a szép mindenkinél más. A 18. században többen is úgy gondolták, hogy az ízlés formálódása egy folytonosan alakuló, kulturális-történeti folyamat, és a zseniális alkotások azok, amik ennek az irányát meghatározzák. A zseni az az alkotó, aki új dolgokat képes létrehozni, újféle témákat hoz be, új módszerekkel dolgozik, akár új műfajokat is alkot.

Kant a tehetséget természeti adománynak, veleszületett adottságnak tekintette. Az ítélőerő kritikájában arról írt, hogy a zsenin keresztül, a képzelőerő és az ész újféle együttállásából olyan új dolgok születhetnek, amik alapján maga a művészet kaphat új szabályokat. Vagyis a természet a zseni tehetségén keresztül tud új szabályt adni a művészetnek. Ilyen értelemben felfogható egyfajta közvetítőként is a természet és az emberiség között.

Schelling megközelítésében a zseni az az elem az emberben, ami túlmutat emberi mivoltán, nevezhető isteni elemnek is. A véges emberen keresztül megnyilvánuló végtelenség. Olyan dolgot tud megmutatni, kifejezni, ami nemcsak a már ismert szabályokon van túl, de az ember végességén is.

Ezt, bevallom, elég nehezemre esik elképzelni. Milyen lehet ezt megélni? Hogyan képes egy ember ilyesminek a tudatában lenni?

Kant úgy vélte, hogy nincsen a tudatában, a zseni saját maga nem tudja, hogy pontosan mit csinál, vagy mit csinál máshogy, mint mások. Amit tesz, és ami mások számára különleges, az számára természetes. Nem képes levezetni, tudományosan alátámasztani, hogyan alkot, mert rajta keresztül a természet az, ami az új szabályt adja.

Említetted, hogy Kierkegaard-nál is előkerült témaként a zseni. Ő hogy vélekedett róla?

Kierkegaard az egzisztenciát, az emberi létet vizsgálta – egyébként elsősorban a saját életén keresztül. Három egymást követő létstádiumot különböztetett meg: az esztétikai, az etikai és a vallási stádiumot. Az első stádium, amit szokás Don Juan-i szakasznak is nevezni, arról szól, hogy az ember figyelmét teljesen lekötik a külsőségek, a pillanatnyi gyönyörök, élvezetek hajszolása. Hogy ki miben keresi az örömöket, az nagyon változatos tud lenni, van, aki a testiségben, van, aki a szépségben, van, aki az elvont gondolkodásban. Aki esztétikai életet él, valójában nem „önmagát választja”, de valahol mégis a kibontakozást keresi. Azonban esztétikai életet sem képes mindenki ugyanolyan minőségben élni, és ezen a ponton vetődik fel a zseni fogalma: Kierkegaard azt mondja, ehhez az élethez érzéki zsenialitásra van szükség. Ez felfogható úgy is, mint az érzékeléssel összefüggő egyfajta különleges képesség. Ennek is megvan a maga megnyilvánulási formája. Amíg a szellemet, a szellemi alkotásokat és eszméket a legkönnyebben a nyelvvel lehet kifejezni, addig az érzéki dolgokkal kapcsolatban a nyelv nem működik – az érzéki eszméket a maguk teljességében a zenén keresztül lehet kifejezni Kierkegaard szerint.

Az mit jelent, hogy Kierkegaard a saját életén keresztül igyekezett megvizsgálni az emberi életet?

Azt, hogy a saját életét élte, az abból vett megfigyeléseket írta le és vizsgálta meg a filozófia eszközeivel. Őt az úgynevezett életfilozófia előfutárának tekintik. Nagyon leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy az emberi életet, a valódi emberi tapasztalatokat és megéléseket tekintette lényegesnek és kiindulópontnak az elvont eszmékkel szemben.

Ha jól értem, a zseni azért került be a filozófia témái közé, mert az embereket éppen foglalkoztatta ez a kérdés, benne volt a köztudatban. De vajon teljesen általános, hétköznapi dolgok is helyet kaptak a filozófiában?

Nem csak régen, a mai napig is foglalkozik a filozófia minden olyan dologgal, ami valamilyen módon érinti az embereket, ideértve a legáltalánosabb dolgokat is. Kierkegaard például a maga sajátos és nagyon érdekes szemléletével írt halálról, kétségbeesésről, hitről, szorongásról, szabadságról, házasságról, szerelemről és sok minden másról. És ahogyan a gondolkodás, az etika, a szépség vagy a zseni, ugyanígy témája lehet a filozófiának a munkahely, az emberi kapcsolataink, a saját meg nem értett emlékeink, vagy akár a tanulás, a játék, a fejlődés is.

Ezzel visszajutottunk ahhoz a gondolathoz, amiből a beszélgetéseink elindultak, hogy a filozófiának nemcsak helye, de fontos szerepe is lehet az életünkben. Egyrészt azért, mert segít válaszokat adni azokra a kérdésekre és kihívásokra, amikkel egyes korszakokban az emberiségnek szembe kell néznie, másrészt pedig azért, mert akár a leghétköznapibb problémáink megértéséhez és megoldásához is közelebb tud vinni. A könyveidet olvasva azt látom, hogy te olyan filozófus vagy, aki az utóbbi irányból közelít, de az előbbihez is eljut.

Igen, alapvetően a hétköznapi problémákat igyekszem megfogni a filozófia felől. Ahogy talán a mostani témánk, a zseni fogalmának vizsgálatakor is látható volt, ehhez azt az ismeretet is felhasználom, ami a régebbi korok gondolkodóinak értékes gondolataiból leszűrhető. Ezeket aktualizálom és gondolom tovább, rendszerezem és jutok új ismeretekhez, amit minél szélesebb kör számára igyekszem eljuttatni.

Nyugaton már elterjedőben van, hogy az emberek nem coachokhoz fordulnak segítségért vagy tanácsért, hanem filozófusokhoz, akik komolyabb intézetek tanácsadóiként dolgoznak, vagy éppen ugyanúgy praktizálnak, mint a pszichológusok. Amit az eddigiekből megértettem, az alapján ez sokkal hatékonyabbnak tűnik, mert a filozófus sokkal átfogóbb szemszögből tud rálátni és rávilágítani egyes problémákra, és segít összefüggéseket meglátni.

A filozófia szemszöge valóban átfogó, és az eszközei, amik alapvetően a gondolkodás eszközei, nagyon hatékonyak. Azt gondolom, tényleg rengeteget tud segíteni eligazodni bizonyos kérdésekben egy-egy komolyabb beszélgetés olyan filozófussal, aki figyel, kérdez, lehetőségeket tár fel, együtt gondolkodik veled. Bár valószínűleg sokkal hitelesebb volna, ha minderről olyasvalakivel tudnál beszélgetni, aki maga nem filozófus, de volt már része hasonló diskurzusban, esetleg maga is használja ezeket az eszközöket és változást ér el velük a saját életében.

Ez remek ötlet, ha tudsz mondani ilyen embert, szívesen beszélgetek vele, találunk számára helyet a sorozatban. A mostani témánkhoz visszatérve, te mint olyan filozófus, aki a korábbi gondolatok aktualizálásával is foglalkozik, mit mondanál, mit tanulhatunk ma a zsenikultuszból?

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a zseni olyan ember, aki egy adott korban újat tud mutatni, olyat, amit senki más, úgy, ahogy senki más. Olyan építő jellegű dolgot, ami egy közösséget, egy területet, vagy akár az egész emberiséget előremozdítja. Hogy kiben rejlik ilyen természet adta tehetség, azt nehéz megmondani, mindenkiben ott van a lehetősége. Az biztos, hogy ha ott van, azt érdemes megkeresni magunkban, megdolgozni és kiállni érte, és alkotni, hozzátenni a nagy egészhez azt, ami rajtunk keresztül képes csak megnyilvánulni, amit csak mi tudunk hozzátenni.

Ha érdekel a filozófia, olvasd el sorozatunk többi részét is!

1. Mi minden hat a gondolkodásunkra?
2. Kötelesek vagyunk-e fejlődni, és ettől boldogabbak leszünk-e?
3. Adjunk szabályokat magunknak, vagy majd csak lesz valahogy?
4. Meg lehet tanulni látni a szépet?