Sokáig hittük, hogy a Hold geológiai értelemben halott, vagyis mozdulatlan. Most úgy tűnik, a Hold alakulása még nem fejeződött be, a lassan hűlő égitest külső héja összehúzódik, ami alakítja a felszínét.
Amikor felnézünk az éjszakai égboltra, a Holdat a legtöbben mozdulatlan, változatlan kísérőnek látjuk, amely évszázadok óta ugyanúgy ragyog felettünk. Azonban a legújabb űrkutatási eredmények rávilágítanak, hogy a Hold valójában nem olyan „nyugodt” és „mozdulatlan”, mint gondolnánk.
Így változik a Hold
A Hold felszíne tele van sötét, sík területekkel, amelyeket tengernek (nagy, bazaltos, sötét síkságok, amelyek akkor alakultak ki, amikor ősi vulkanikus láva elterült a felszínen) is neveznek. Ezeken a területeken most kutatók arra utaló bizonyítékokra bukkantak, hogy a Hold kérge nem csupán régi kráterekkel borított kőzet, hanem még ma is lassan változik – írja a ScienceDaily.
A legújabb tanulmány egy teljesen új térképet készített a Hold kisebb tengeri gerinceiről (SMR). Ezek olyan finom, de jól felismerhető kiemelkedések a Hold „sötét síkságain”, amelyek akkor keletkeznek, amikor a Hold kérge a belső feszültség következtében meggörbül vagy összenyomódik.
A kutatók több mint ezer, korábban ismeretlen SMR-szakaszt azonosítottak a Hold közeli oldalán, így a „sötét síkságokon” most összesen több mint 2600 ilyen gerincet ismerünk.
Ami különösen izgalmas: ezek a formák geológiailag fiatalok. Átlagosan mintegy 124 millió évesek – ami a Hold 4,5 milliárd éves történetében relatíve „frissnek” számít. Ez azt jelenti, hogy nem egy ősi nyomról van szó, amely már régen megszilárdult, hanem olyan képződményekről, amelyek nemrég alakultak ki a Hold kérgében.
Mozog, fejlődik, változik
Hogy mitől jönnek létre ezek a gerincek? A Hold nem rendelkezik lemezes tektonikával (a Földre jellemző jelenség: bolygónk külső kérge több hatalmas „lemezre” tagolódik, amelyek mozognak, ütköznek, szétválnak egymástól), ezért
nem „reng” úgy, mint a Föld.
Mégis, a belső hűlés miatt a kérge lassan összehúzódik. Ez a zsugorodás mechanikai stresszt, belső feszültséget hoz létre, ami a kőzeteket meggörbítheti, megrepedeztetheti, és töréseket idézhet elő a felszínen.
Pont ezek a törésvonalak és a hozzájuk kapcsolódó gerincek szolgálnak most bizonyítékként arra, hogy a Hold még mindig fejlődő, lassan változó égitest.
Ez az összehúzódás nem csupán domborzati furcsaságokat eredményez – ugyanezek a belső feszültségek okozhatnak holdrengéseket, amelyek időnként megrezgetik a holdfelszínt. A kutatók szerint ezek a fiatal gerincek új potenciális helyszíneket jeleznek, ahol ilyen rengések előfordulhatnak – ez különösen fontos lehet emberes missziók vagy holdbázisok építése esetén.
Az a cikkünk is érdekelhet, amelyből kiderül: az egyik kontinens felett kékebb az ég.
