Az 1820-as években a frissen kikiáltott független Mexikói Szövetségi Köztársaság életét súlyos zavargások, puccsok és lázadások nehezítették: az egyik felkelés során, 1828-ban puccsista katonatisztek a főváros jelentős részét feldúlták és kifosztották, beleértve egy emigráns francia cukrász, Monsieur Remontel boltját is. A dühös cukrászmester kártérítést követelt a mexikói kormánytól, panaszát azonban válasz nélkül elutasították – ami nem meglepő, tekintve, hogy az elpusztult, szétrabolt áruk összértéke nagyjából 1000 pesónak felelt meg, Remontel viszont 60 ezer pesóra tartott igényt.
A Polgárkirály csak a megfelelő alkalomra várt
A cukrász nem adta fel tervét, és mivel választott hazájában süket fülekre talált – más megkárosított honfitársaihoz hasonlóan –, a francia királynál nyújtott be panaszt. Franciaország az újszülött latin-amerikai állam legfőbb kereskedelmi partnerének számított, a két nemzet között azonban folyamatosak voltak a konfliktusok, ugyanis a mexikóiak a végtelenségig halogatták a franciák által számukra küldött milliós hitelek visszafizetését – a hazájában sokat gúnyolt „Polgárkirály”, Lajos Fülöp csak a megfelelő ürügyre várt, hogy háborút robbanthasson ki megbízhatatlan üzletfelei ellen.
Az uralkodó kapva kapott a lehetőségen, amikor 1838-ban véletlenül eléje került egy akkor már tíz éve kallódó papiros, melyben egy bizonyos Remontel intézett hozzá kártérítési petíciót: Lajos Fülöp megüzente a mexikói kormánynak, hogy azonnal fizessen 600 ezer pesót – vagyis az eredeti összeget tízévi kamattal felszorozva – a megkárosított cukrásznak, különben fegyverrel vesz elégtételt. Mexikó természetesen nem volt hajlandó fizetni, ezért a király utasította Charles Baduin admirálist, hogy hajózzon be a Mexikói-öbölbe, zárjon blokád alá minden mexikói kikötőt és vegye tűz alá a San Juan de Ulúa erődöt, illetve a legfontosabb kikötővárosnak számító Veracruzt.
Az angol sereg, amelyből egyetlen ember maradtAfganisztánt meghódítani nem lehetetlen, de megtartani sokkal nehezebb.
Tovább olvasomA háborúnak gyorsan vége lett, de Mexikó sosem ocsúdhatott fel
A november végén kirobbant háborúban az amerikaiak által is támogatott franciák gyorsan felülkerekedtek ellenfeleiken, 30 ezer katonájukkal elfoglalták Veracruzt, amit a nyugdíjból visszatért Antonio López de Santa Anna tábornok csapatai sem tudtak visszaszerezni. Alig három és fél hónappal később, március 9-én brit segítséggel megszületett a békemegállapodás, amiben a mexikóiak beleegyeztek, hogy 30 napon belül kifizetik a 600 ezer pesót a franciáknak, sőt, még pluszban 200 ezer pesós kompenzációt is hozzácsaptak az összeghez.
A franciák ugyan kivonultak az országból, Mexikóra azonban még viharosabb idők következtek: Texas kiválása után újabb békétlenség lett úrrá az országon, ezt az amerikai–mexikói háború követte, melyben Mexikó elvesztette területének felét. Mivel a külföldi hiteleket továbbra sem tudták fizetni, 1861-ben Franciaország ismét hadat üzent: a hosszú éveken át tartó háborúban III. Napóleon seregei katonai megszállás alá vonták az országot, és császárrá nevezték ki Ferdinánd Miksa Habsburg főherceget, a köztársaság csak 1867-ben állt vissza.
