Noha a Föld leghidegebb, állandóan lakott vidékén, Jakutföldön távol esnek egymástól a települések, a természet különös képződményei egymást érik. Ebben a hatalmas területű, zord, elszigetelt, hidegrekordjairól híres régióban emelkedik a világ egyik legkülönlegesebb geológiai csodája, az Ulakhan-Sis-hegység is.
A mintegy 160 kilométer hosszan, az Indigirka folyótól északkeletre húzódú Ulakhan-Sis neve „Nagy-hegységet” jelent, amely a régió viszonyait tekintve helytálló is: bár legmagasabb pontja mindössze 754 méter, a környék legmagasabb vonulatának számít. E hegység azonban mégsem magasságával, hanem különleges sziklaképződményeivel hívja fel magára a figyelmet.
Különös kőoszlopok uralják a terület egy részét
A Kelet-szibériai-alföldön kívül, itt találhatók még ugyanis kigilyakhok, olyan magas, keskeny gránit- és homokkőoszlopok, amelyek száma több ezerre tehető a hegység egy, mintegy 60 négyzetkilométeres területén.
Némelyikük eléri vagy meg is haladja a 38 méteres magasságot.
Ezek a monumentális formák a kréta időszakban, 66–144 millió évvel ezelőtt, az észak-amerikai és az eurázsiai kőzetlemezek ütközésekor kezdtek kialakulni. Mai, karcsú, tornyos formájuk a későbbi eróziónak és a szélsőséges időjárásnak köszönhető.
Ősi emberek maradványainak gondolják
Távolról szemlélve a kigilyakhok olyanok, mintha azokat ember alkotta volna – nem véletlenül kapták tehát a „gránitváros” becenevet, ahogyan valódi nevüket sem, amely jakut nyelven azt jelenti,
„hegy, amelyen ember áll”.
A helyi néphagyomány szerint az oszlopok ősi emberek maradványai, akik egy rendkívüli hideghullám során fagytak meg, és dermedtek kővé. Nem csoda, hogy a képződményeknek ezért komoly vallási és spirituális jelentőséget is tulajdonítottak.
Az örökfagy szobrai
A térségben más csodás képződmények is láthatók: az iszapos kőzetből vagy talajból álló, kúp alakú dombok, az örökfagy világához kötődő bajdzharakhok. Ezek a geológiai furcsaságok akkor jönnek létre, amikor a permafrosztban lévő jégékek felolvadnak, a felszín megsüllyed, és kör alakú mélyedéseket hagynak maguk után.
Nemrég ismerte meg a világ
Bár a hegységet már 1870-ben feltérképezte Gerhard von Maydell felfedező, térképész és etnológus az Orosz Tudományos Akadémia megbízásából, a kigilyakhokat sokáig alig ismerte a világ.
A fordulat a 2010-es években következett be.
A híres orosz fotográfus, Sergey Karpukhin 2016-ban látogatott el a hegységbe, miután egy légi felvétel felkeltette az érdeklődését. A képet korábban a rénszarvasszámlálást végző Aleksandr Krivoshapkin biológus készítette egy repülőgépről, az Alazeya folyó környékén. Karpukhin képei későbbi bejárták a világot, és az addig szinte ismeretlen gránitváros hirtelen a természetfotósok és kalandorok álomcélpontjává vált.
Nem könnyű az út a kővárosba
Az Ulakhan-Sis ma is rendkívül nehezen megközelíthető, többek között azért, mert a legközelebbi településektől – Belaja Gorától 230, Csokurdahhtól pedig 200 kilométerre – is igen messze található, ráadásul az Indigirka folyón csak motorcsónakkal vagy turistahajóval lehet eljutni. A folyóparttól még mintegy 15 kilométeres gyalogtúra vezet az első sziklaképződményekig, a fő csoport tagjai pedig további 30 kilométerre magasodnak, amely két-három napos, komoly fizikai felkészültséget igénylő túrát jelent.
Ismered a világ legnagyobb vízesését? Ebben a cikkünkben írtunk róla.
