Kevés ember tett olyan sokat a Ku-Klux-Klan felszámolásáért, mint Stetson Kennedy. A férfi, miután nem harcolhatott az óceán túloldalán a nácik ellen, a KKK ellen fordult: beépült a szervezetbe, és nevetségessé tette őket.
Stetson Kennedy éveken át élt kettős életet: nappal újságíróként és néprajzkutatóként dolgozott, éjszaka azonban John Perkins néven KKK-tag volt. Fel- vagy megjegyezte a titkos szervezet tagjainak nevét, jelszavakat és rituálékat, találkozási pontokat és kódneveket adott tovább a hatóságoknak. Nemcsak bírósági perekben tett azonban keresztbe a fajgyűlölő társaságnak: egy roppant népszerű rádióműsor segítségével nevetségessé is tette őket.
„Nagyon fiatalon rájöttem, hogy a felnőttek sok más dologról is hazudnak a Mikuláson kívül” – emlékezett vissza Stetson Kennedy évekkel később gyermekkora meghatározó élményére. Azokra a szörnyű pillanatokra, amikor szemtanúja volt, ahogy családja színesbőrű szobalányát, akire Kennedy saját bevallása szerint szinte anyjaként tekintett, megtámadták a klán tagjai, akik egyébként keresztényeknek hirdették magukat.
Bűne mindössze annyi volt, hogy szólni merészelt a fehérbőrű buszvezetőnek, hogy rosszul adott neki vissza.
Pedig származása és családja alapján joggal gondolhatnánk, hogy Kennedynek inkább kellett volna a klán tagjává válnia, mint ellenségévé. Felmenői között olyat is találni, aki egyike volt a függetlenségi nyilatkozat aláíróinak, rokona volt John Batterson Stetson, a híres Stetson cowboykalapokat gyártó cég alapítója, valamint a Stetson Egyetem névadója. Ízig-vérig igazi déli arisztokrata família volt a Stetson-család, egyik nagybátyja, egy bizonyos Brady tagja is volt a rasszista szervezetnek, sőt egészen magas rangig is vitte.
Gyermekkori traumája miatt utálta a KKK-t
Stetson Kennedy újságírónak tanult, ám a Floridai Egyetemet nem fejezte be. Tanulmányai után néprajzkutatónak állt: beutazta Floridát, és népdalokat, szokásokat, hagyományokat és történeteket gyűjtött – ebből született Palmetto Country című, 1942-ben megjelent gyűjtemény. Ekkoriban szerzett tapasztalatainak, munkamódszerének és szociális képességeinek a későbbiekben óriási hasznát vette.
Amikor az Egyesült Államok 1941-ben belépett a második világháborúba, Stetson Kennedy – sok más fiatalhoz és szinte az összes barátjához hasonlóan – jelentkezett a hadseregbe. A toborzóirodából azonban csalódottan kellett távoznia – jelentkezését gerincproblémái miatt visszautasították. Ettől azonban nem csitult patrióta hevülete:
mivel őt nem kereste meg a hadsereg szupertitkos projektjének kutatója, hogy kísérleti szérummal kecsegtesse, saját magának kellett kitalálnia, hogyan tudná hazáját szolgálni.
Nem kellett sokáig gondolkoznia: gyermekkora emlékei között kutatva hamar rádöbbent, hogy fasisztákat nem csak az óceán túloldalán találhat. Elhatározta, hogy beépül a Ku-Klux-Klanba, és belülről teszi tönkre a szervezetet.
Így született meg John Perkins.
Egyre mélyebben beépült a klánba
Karrierjét John Perkins önkéntesként kezdte Florida volt kormányzójánál, a köztudottan klán-szimpatizáns és szegregacionista Eugene Talmadge mellett. Sikerült állást találnia az atlantai The Southern Outlook nevű nyíltan rasszista lapnál, majd ennek révén nemcsak a titkos szervezetbe való belépés lehetősége nyílt meg előtte, de a „megbízható” lap munkatársaként interjúkat is készíthetett a KKK több vezetőjével.
Stetson Kennedy jól tudta, hogy akkor juthat igazán értékes információkhoz, ha feljebb lépdel a klán ranglétráján. Előbb az egyik legerősebb és legveszélyesebb déli klavern (a klán helyi szervezeteit nevezték így), az Egyes Számú Nathan Bedford Forrest Klavern tagja lett, majd felvételt nyert a szervezet katonai szárnyába (Knight of the Klavaliers) is. Mindezt mindenfajta segítség vagy hatósági védelem nélkül tette. Egyedül az Anti-Defamation League nevű civil szervezettől kapott a rendelkezésükre bocsátott információkért cserébe némi pénzbeli támogatást.
Ekkor kezdődhetett az igazi munka, ám jól meg kellett fontolnia, kinek árulja el, hogy beépült a szervezetbe: feljegyzései szerint dr. Samuel Green, a KKK georgiai Nagy Sárkány rangú vezetője egyszer azzal büszkélkedett, hogy
„az atlantai rendőrbizottság minden delegáltja klántag”.
Életveszélyben töltötte mindennapjait
Végül egy barátja segítségével sikerült felvennie a kapcsolatot Dan Duke-kal, Georgia helyettes államügyészével, akiről köztudott volt, hogy a KKK ellensége. Ekkortól hetente jelentést küldött az államügyésznek, és rengeteg klántag elítéléséhez nyújtott segítséget: valós és álnevekről, tervezett akciókról küldött információkat. Rendkívüli óvatossággal kellett eljárnia, lényegében folyamatos életveszélyben töltötte napjait. Ezt jól szemlélteti, hogy
egy 1947. március 5-i klángyűlésen a többi között arról folyt a megbeszélés, hogy milyen kegyetlen büntetést kellene kiszabni Stetson Kennedyre,
aki újságíróként a szervezet ellen dolgozik – John Perkins azonban ekkor is biztonságban tudhatta magát. Kennedy minden lehetséges eszközzel küzdött a klán ellen: a törvényi szabályozást kihasználva elérte, hogy bevonják a KKK alapító oklevelét Georgia államban – a húzás aláásta a Nagy Zöld Sárkány tekintélyét, komoly vitákhoz és megosztottsághoz vezetve – végül ketté is szakadt a Ku-Klux-Klan helyi szervezete.
Amikor elérkezettnek látta az időt, az évek során összegyűjtött és lemásolt dokumentumokkal és feljegyzésekkel megkereste a Képviselőház Amerika-ellenes Tevékenységek Bizottságát. Amikor a HUAC (House Un-American Activities Committee) visszautasította, úgy érzékeltette a klán által jelentett veszély valódiságát, hogy csuklyát húzva, talpig fehérben jelent meg a bizottságnál – végül meghallgatták ugyan, ám a HUAC-ot jobban érdekelték a kommunista-gyanús elemek, mint a polgári jogokat veszélyeztető, rasszista szervezetek.
Kennedy az atlantai FBI-irodában is próbát tett, ám ott sem járt több sikerrel. „Végig az volt az érzésem, hogy válaszadásra képtelen géppel beszélek” – írta később A Ku Klux Klan tagja voltam című könyvében. Utólag persze mindez nem is csoda: az FBI igazgatója akkoriban az a J. Edgar Hoover volt, aki a diákok gimnáziumi szervezkedése mögött is kommunista provokációt gyanított.
A nyilvánosság, mint fegyver
Noha az elutasítások roppantmód frusztrálták Kennedyt, eltökéltsége nem csökkent. Úgy gondolta, hogy más módszerekkel is felveheti a küzdelmet a titkos szervezet ellen. Ahogy könyvében írta:
„a kitalált, mágikus világ, a titkos kifejezések és fogalmak könnyen kigúnyolhatóvá tették a Ku-Klux-Klant”.
Felvette a kapcsolatot Drew Pearsonnal, aki népszerű műsort vezetett az NBC rádióállomásán vasárnap esténként. Akkoriban a rádiózás társasági esemény volt: az emberek összegyűltek és közösen hallgatták meg a kedvelt műsorokat – ezek közé tartozott Drew Pearsoné is. 1946-ban és 1947-ben Stetson Kennedy rendszeresen beszámolt a műsorvezetőnek a KKK-gyűléseken történtekről: nevek és tervek hangzottak el a rádióban, köztük ismert politikusok és üzletemberek nevei – a legtöbben nem is jelentek meg többé klángyűlésen. Ahogy Kennedy feljegyezte:
„a Nagy Zöld Sárkány roppant dühös volt amiatt, hogy Drew Pearson előző este nyilvánosságra hozta a klán terveit, és Stetson Kennedyt tett ezért felelőssé”.
Superman segítsége
A nyilvánosság, mint fegyver a klán ellen annyira jól működött, hogy Kennedynek újabb ötlete támadt. Felkereste 1946-ban a Superman kalandjai című, roppant népszerű, gyermekeknek szóló rádióadás készítőit, és felvetette, hogy a szuperhős a KKK-val is felvehetné a harcot. Szerencsésen időzített: a producereknek épp szüksége volt újabb ellenfélre, így hamar ráálltak a dologra. Így született meg a „The Clan of the Fiery Cross” (A Tüzes kereszt klánja) című, 16 epizódból álló történet. Stetson mindvégig részt vett a készítésben, hogy az alig titkolt párhuzam a KKK-val minél teljesebb legyen.
A Tüzes kereszt klánjának rituáléi és ranglétrája, esküjei és találkáinak koreográfiája, a titkos elnevezések és jelszavak mind Kennedytől származtak.
Milliók hallgatták, ahogy Superman legyőzi a szervezet gyáván fehér csukja mögé rejtőző tagjait, a KKK pedig már sokkal kevésbé tűnt félelmetesnek azután, hogy a játszótereken a gyerekek kifigurázták szimbólumaikat és szlogenjeiket. „Amikor a minap hazaértem este a munkából, a gyerekem épp a barátaival játszott.”
„Néhányuk törülközőt vett föl, mintha köpeny volna, másoknak pedig párnahuzat volt a fején... Megkérdeztem, mit csinálnak, és azt felelték, rendőröset játszanak: »Superman a klán ellen«”
– számolt be egy klántag az egyik gyűlésen. Superman a titkos szervezet ellen is sikerrel vette föl a harcot, nemcsak a kitalált, de a valódi klánt is megroppantotta – meg nem semmisítette, a szervezet ma is létezik. Ahogy Stephen J. Dubner és Steven D. Levitt fogalmazott Lökonómia című könyvében: „kevés dolog játszott önmagában nagyobb szerepet a Ku-Klux-Klan hanyatlásában”, mint ez a rádióműsor.
Stetson klántag-alteregója, John Perry karrierje akkor ért véget, amikor 1947-ben a férfinak tanúskodnia kellett az Egyesült Államok első jelentős neonáci terroristaszervezete, a Columbians of Atlanta két vezetőjének ügyében. A „kolumbiaiak” szoros kapcsolatban álltak a klánnal, és Kennedy ebbe az erőszakszervezetbe is beépült. Miután kettős élete nyilvánossá vált, jobbnak látta, ha egy időre eltűnik Amerikából: egy darabig Franciaországban élt, ám később visszatért szülőhazájába. A KKK-ban átélt eseményekről több könyvet is írt, 94 éves korában, 2011-ben hunyt el.
A Ku-Klux-Klan egész történetét érdemes megismerni: egyszerre érdekes és hátborzongató.
