A cunami természeti jelenségét, és pusztító voltát a híradásokból ismerhetjük, láthattuk videókon, hogy milyen, amikor egész városokat letarol a víz. Most képzeljük el egy pillanatra, hogy nem víz zúdul egy városra, hanem melasz. Pontosan ez történt 1919 januárjában, Bostonban.
Első olvasásra talán mulatságosnak tűnhet, szinte rajzfilmbe illő, hogy a cukornád vagy cukorrépa feldolgozása során keletkező sűrű, barnás színű anyag végigfolyik az utcákon, ám ebben az esetben közel tíz millió liter ragacsos anyag hömpölygött Bostonban, és hozzávetőleg két tucat ember életét követelte.
Ez okozta a melaszcunamit
1919. január 15-én, helyi idő szerint 12:40 perckor borzalmas zajra lett figyelmes mindenki Boston North End nevű városrészében: egy óriási acéltartály szakadt darabokra, és tíz millió liter melasz árasztotta el az utcákat.
„...a robbanás erejétől darabokra hulló épületek maradványait ragacsos halmokká gyúrta össze (a melasz). Kocsik, szekerek borultak fel, a lovak tucatszámra pusztultak el. Az utcákat ragacsos törmelék borította el, a közlekedés teljesen leállt”
– írta meg a New York Times több mint száz évvel ezelőtt. Néhány korabeli beszámoló szerint a tartály felrobbanása után közvetlenül a melaszhullámok magassága a 8-10 méteres magasságot is elérte.
Persze felmerül a kérdés, hogy mi miatt történhetett ilyen szörnyűség. A kutatók két okot találtak: az egyik, hogy a felrobbant acéltartály túl rideg volt, és kétszer vastagabbnak kellett volna lennie. A másik ok a hőmérséklet volt.
A tudósok szerint a katasztrófa nem következett volna be egy nyári, vagy csupán melegebb hónapban,
ugyanis a melasz a karibi térségből érkezett Bostonba, melegítették is, hogy szilárdabb legyen, így könnyebb volt szállítani a szárazföldön. Ezzel szemben az acéltartályban lévő melasz hideg volt, és a hőtágulás miatt robbant fel a tartály.
A melaszt hónapokig takarították
A melasz 56/km órás sebességgel folyt végig az amerikai város útjain. Sok áldozat úgy esett csapdába, hogy szó szerint beleragadt a sűrű, cukros anyagba. Ha az idő melegebb, a melasz ugyan nagyobb területet áraszt el, de könyebb lett volna kimenteni az embereket, mert a melasz kevésbé ragadt volna.
Összesen 21 ember vesztette életét, és közel 150-en sérültek meg.
„Az emberek cipője beleragadt a melaszba, elveszítették az egyensúlyukat, elestek és belefulladtak a ragacsba. Amikor az erősebbek segíteni próbáltak a gyengébbeknek, ők is hasonlóképpen jártak”
– írta meg a Boston Globe 1968-ban.
A melasz eltakarítása Boston utcáiról hónapokig tartott, több száz ember vett részt a munkálatokban. A kikötő egészen nyárig barna volt a melasz miatt. A cukorszirupot először sós vízzel próbálták eltávolítani, illetve homokot szórtak szét, hogy az felszívja, ám a melasz, ahogy az emberek közlekedtek, mindenhol megjelent. A vonatok ülése, a villamosok, de még a telefonfülkékben a kagylók is ragadtak.
Akkoriban forgott közszájon az a mondás is, hogy „amit egy bostoni megérint, az utána biztosan ragadni fog”.
Évtizedekkel a katasztrófa után sok bostoni azt állította, hogy melegebb napokon előfordul, hogy a melasz szaga lengi be a várost, mindenkit emlékeztetve a borzalmas eseményekre.
Ha arra is kíváncsi vagy, melyek voltak a történelem legpusztítóbb földrengései, ezt a cikkünket ajánljuk.
