Megkaphatják elmaradt bérüket a közalkalmazottak – véget érhet a kormányzati káosz Amerikában

Olvasási idő kb. 1 perc

Elfogadott egy kulcsfontosságú törvénytervezetet az amerikai szenátus, amely megszüntetné a kormányzati leállást, így a közalkalmazottak is megkapnák elmaradt fizetésüket.

Véget érhet a rekordhosszú, 41 napja tartó kormányzati leállás az Egyesült Államokban, miután az amerikai szenátus elfogadott egy finanszírozási törvényt hétfőn – írja a BBC.

Véget érhet a történelmi kormányzati leállás

A tervezet 60-40 arányú szavazással kapott zöld utat. Szinte az összes republikánus, valamint nyolc demokrata szenátor – pártjuk többi tagjától eltérően – voksolt az elfogadására.

A szenátus elfogadta az amerikai kormányzati leállást megszüntető törvényjavaslatot, a közalkalmazottak is megkaphatják elmaradt fizetésüket
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A törvényjavaslat ezután a republikánus többségű képviselőház elé kerül – akár már szerdán –, Donald Trump pedig jelezte, hogy hajlandó lesz aláírni a tervezetet. 

Idézőjel ikon

A megállapodás január végéig meghosszabbítja az amerikai szövetségi kormány finanszírozását,

valamint hosszabb időre biztosítja számos országos ügynökség és program működését, továbbá rendelkezik a szövetségi alkalmazottak elmaradt béreinek kifizetéséről. 

A nyolc demokrata szavazatért cserébe a republikánusok beleegyeztek, hogy decemberben szavaznak az idén lejáró egészségügyi támogatások meghosszabbításáról, ami a demokraták követeléseinek központi eleme volt. 

A szenátusi döntés több mint egy hónapja tartó patthelyzetet oldhat fel az Egyesült Államokban: október 1-je óta számos kormányzati szolgáltatás szünetel, és körülbelül 1,4 millió szövetségi alkalmazott fizetés nélkül dolgozik vagy fizetés nélküli szabadságon van.

A leállás káoszt okozott az amerikai légi közlekedésben, rengeteg járatot töröltek, további 41 millió rászoruló élelmiszer-segélye került veszélybe.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.