Ezeket a légitársaságokat gyűlölik a legjobban a világon: egy magyar vállalat is köztük van

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy nemrégiben készült nemzetközi felmérés alapján elkészült a világ tíz legrosszabb megítélésű légitársaságának listája. A kutatás több ezer utas valós tapasztalatát és közösségi médiabeli értékeléseit vizsgálta, hogy kiderüljön, mely cégeket utálják a leginkább a világon.

Az eredmény sokakat meglepett, hiszen nemcsak kisebb, hanem komoly múltú társaságok is helyet kaptak a listán, köztük egy magyar vállalat is. A vizsgálatot egy ausztrál elemzőcég készítette, amely több mint négyezer légitársaságokhoz kapcsolódó bejegyzést elemzett a közösségi médiából. Azt vizsgálták, milyen arányban szerepelnek negatív vélemények az adott cég neve mellett.

Ezek a legutáltabb légitársaságok 

A végeredmény szerint a legtöbb elégedetlen utas az indiai Go First légitársaságról írt, amely az összes említés 73,8 százalékában negatív kontextusban jelent meg. Az amerikai Spirit Airlines és a Frontier Airlines sem szerepelt sokkal jobban: előbbit 62,2, utóbbit 61,9 százalékban érte negatív visszajelzés.

A Wizzair légitársaság a 9. helyre került a legrosszabb megítélésű légitársaságok listáján
Fotó: Jaroslaw Kilian / Getty Images Hungary

A Wizzair a TOP10-ben kapott helyett

Európában a portugál TAP Air Portugal kapta a legtöbb kritikát, a bejegyzések közel 70 százaléka elégedetlenséget tükrözött. A lista azonban nem állt meg a kontinens nyugati felénél:

Idézőjel ikon

a magyar fapados légitársaság, a Wizz Air is bekerült a legrosszabb tíz közé.

Az értékelések szerint az utasok leggyakrabban a járatkésések, a rejtett díjak, a poggyászszabályok és a nehezen elérhető ügyfélszolgálat miatt panaszkodnak. Ezek a problémák különösen gyakoriak az alacsony költségvetésű légitársaságoknál, amelyeknél a jegyárak csökkentése a szolgáltatások rovására mehet.

A kutatás szerint az utasok elégedetlenségét nemcsak az okozza, ha késik a járat vagy elveszik a poggyász, hanem az is, ha a cég nem megfelelően reagál a panaszokra. Sokan arról számoltak be, hogy hosszú órákig kell várniuk a telefonos ügyfélszolgálatra, vagy automatikus válaszokat kapnak személyes segítség helyett. Mindez azt eredményezi, hogy az utasok bizalma jelentősen csökken, még akkor is, ha egyébként az árak vonzóak.

A tapasztalatok azt mutatják, az utasok egyre tudatosabban mérlegelik,

Idézőjel ikon

megéri-e a spórolás a kényelmetlenségek és a bizonytalan ügyintézés árán.

A Wizz Airhez hasonló légitársaságoknak tehát komoly kihívást jelent, hogy miként tudják javítani a megítélésüket a nemzetközi piacon, hiszen a negatív élmények pillanatok alatt elterjednek az interneten.

Ha kíváncsi vagy rá, honnan indulnak a legolcsóbb fapados járatok, olvasd el ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.