Magyar grófról nevezték el ezt a szigetet: az Északi-sark mellett fekszik

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ma már Oroszországhoz tartozik Ferenc József-föld, és annak egy magyar grófról elnevezett szigete. Nem véletlenül kapta a látszólag oda nem illő nevet.

A térképet pásztázva a Spitzbergáktól keletre, a Jeges-tengerben ismerős névre bukkanunk. Ferenc József-föld 191 apróbb és nagyobb szigetből álló földcsoport, az egyik sziget pedig egy magyar nemesi családról kapta a nevét. Gyakorlatilag az egész vidék lakatlan, legészakibb pontja az Északi-sarktól 911 kilométerre fekszik, és a Monarchia kutatócsapata fedezte fel. Az expedícióban egy magyar is részt vett.

Az osztrák-magyar északi-sarki expedíció, melynek Ferenc József-föld felfedezését is köszönhetjük, 1872-ben indult észak felé. Eredeti célja az északkeleti átjáró megtalálása volt, a 24 főt számláló csapat a Tegethoff gőzhajón indult útnak. A költségeket osztrák és magyar arisztokraták, többek között az Esterházyak, a Széchenyiek és a Zichy-család egyik tagja, Edmund finanszírozott.

Zichy, Esterházy, Széchenyi: összedobták a nemesi családok az expedíció költségének jelentős részét
Fotó: Dea Picture Library / Getty Images Hungary

Az Északi-sark felé indultak 152 éve a Monarchia kutatói

Az expedíciót Julius von Payer főhadnagy és Karl Weyprecht, osztrák-magyar haditengerészeti sorhajóhadnagy irányította. Nem ők voltak azonban az elsők, akik a hideg északi fagyban még ismeretlen területek után kutattak, már az 1860-as években kiterjedt a gyarmatosítási láz errefelé. A korábbi eredmények kapcsán döntöttek úgy az első bécsi megbeszéléseken, hogy Novaja Zemlja irányába visz majd az útjuk.

Idézőjel ikon

Ekkorra a két tiszt már két próbaúton is túl volt.

Már az első nap jégbe fagyott a gőzös, nem volt egyszerű dolguk az Északi-sark felé menet
Fotó: Chase Dekker Wild-Life Images / Getty Images Hungary

Így fedezték fel északot az osztrák-magyarok

A 24 fős személyi államány java része horvát hajós volt, a hajóorvos azonban magyar, dr. Kepes Gyula, akinek tanácsára nagy mennyiségű tokaji aszút és citromlevet is vittek magukkal, hogy a skorbutot elkerüljék. Vélhetően életmentő volt az ötlet, ugyanis elképesztő nehézségeken kellett keresztülmenniük a résztvevőknek.

Bécsből Brémába, majd Tromsøba mentek, onnan hajóztak ki észak felé a sarkkutatók. Az expedíció tagjait nem várt nehézségek sújtották már a kezdetektől, a Tegethoff ugyanis egy nappal az indulás után jégbe fagyott, jó darabig sodródott a jégtáblákkal észak felé. A legénység nehézségeit az állandó sötétség és bizonytalanság is fokozta, egy idő után mindent kipakoltak a Tegethoffból, amit végül ott kellett hagyniuk. Bár már 1873. augusztusában szárazföldet láttak, az időjárás nem kedvezett nekik, és nem tudtak partra szállni.

Egészen októberig kellett várniuk arra, hogy ismét partot érjen a lábuk.

Payer két matrózzal az expedíció többi tagját hátrahagyva előre ment kutyaszánon, ám a jég beszakadt alattuk. Bár ezt a kalandot még szerencsésen megúszták, és kutyáik sem sérültek meg, később egy embert elvesztettek a fagyos hidegben. Észak felé haladva felfedezték az Ausztria-szorosnak elnevezett területet, a Rudolf főherceg-szigetet és a később a fő támogatójukról elnevezett Zichy-szigetet is. De Bécs és Pest nevét viseli immár 152 esztendeje egy-egy hegyfok is itt, illetve csak részben.

Idézőjel ikon

Mivel Pest akkoriban már pont nem létezett

a főváros egyesülése miatt, hazatértüket követően Budapest-foknak keresztelték át a területet, és egy másik hegyet is elneveztek az akkori főpolgármester, Ráth Károly után. 

Nagy szerencse kellett ahhoz, hogy hazajussanak
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Titkos üzenetet hagytak jégbe fagyva

Ekkor elhelyeztek egy üzenetet is egy kövekből épített gúla alatt, melyben leírják eredményeiket és nehézségeiket. 

Idézőjel ikon

„Az általunk megpillantott egész területet az első felfedező jogán a császárról Ferenc József-földnek neveztük el”

− áll otthagyott levelükben, melyet 120 évvel később, 1991-ben talált meg Arved Fusch sarkkörkutató.

Az expedíció második éve még nehezebbé vált, a hajógépész idő közben tüdőbetegségben elhunyt, az életben maradt 23 ember pedig csónakját magával cipelve igyekezett megoldani a hazajutást. Többnapos gyaloglás után pillantották meg az Oroszországhoz tartozó Novaja Zemlja havas csúcsait, és tudták, hogy ott élelmiszerkészlet várja majd őket. Ám tévedniük kellett, ugyanis az áramlatok elsodorták a biztonsági tartalékot, a heves viharok miatt pedig csak reménykedhettek abban, hogy egy hajó észreveszi őket.

A sarkvidéki hideg, nem ritkán mínusz 50 fokos hőmérsékletét nehéz volt átvészelni, a sarkkutatóknak vadászniuk kellett, hogy élelem híján életben maradjanak. Kepes visszaemlékezése szerint második karácsonyukat egy jégkunyhóban töltötték: 

Idézőjel ikon

„Vidám dalokat énekelve és egymásnak bátorító szavakat kiáltozva, tizenöt lépésnyire a jég által fogva tartott Tegetthofftól, a matrózok éppen az utolsó jéggöröngyöt tették föl, ama jégpalotára, melyet kizárólag e nagy ünnep tiszteletére építettek."

Végül bálnavadászok találtak rájuk. 812 nap után értek ismét európai partot Norvégiában a segítségükkel. Találkoztak a svéd királlyal, majd vonattal indultak el Bécs felé, ahol ünneplő tömeg várt rájuk. 

A Zichy-család egy másik, a történelemben mély nyomot hagyó tagjáról ide kattintva olvashatsz

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!