Egy amerikai nő, aki Los Angelesből költözött Lisszabonba, azt mesélte, hogy Portugáliában sokkal boldogabb és nyugodtabb életet él, miközben feleannyi munkája van, mint korábban. Története éles vitát váltott ki a közösségi médiában.
Kaitlin Wichmann heti 20 órát dolgozik szabadúszó digitális marketingesként, és havonta átlagosan 7000 dollárt keres, amiből kényelmesen megél Portugáliában. Szerinte Európában nem a munka köré szerveződik az élet, hanem épp fordítva. A kommentelők azonban gyorsan árnyalták a képet.
Heves vitát váltott ki az amerikai nő munkáról szóló posztja
Wichmann állítása szerint júniusban 3457 dollárt költött, ebből 1296-ot lakhatásra, 500-at ételre, a többit pedig utazásra és szórakozásra. Elmondása szerint így sokkal több ideje marad önmagára.
A történet alatt kialakult keretében többen kiszámolták, hogy az általa említett bevétel adózás után is kiemelkedően magas, órabérre lebontva mintegy 55 eurót jelent – összehasonlításképp a portugál átlagfizetés mindössze 870 euró havonta. Mások nyersen fogalmaztak:
![]()
„Portugáliában nem túl magasak a fizetések, kivéve ha valaki prost…”
– utalva arra, hogy a helyiek számára ez az életszínvonal elérhetetlen.
Ugyanakkor akadtak, akik megvédték Wichmannt: szerintük a lényeg nem a pénz, hanem az életminőség, hiszen Európában olyan szociális juttatások és egészségügyi ellátás jár, ami Amerikában szinte elképzelhetetlen.
Ha kíváncsi vagy Európa 5 legnépszerűbb középkori településére, olvasd el ezt a cikket is.
























