Ő a világ legokosabb embere: 9 évesen már egyetemre járt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Terence Tao, akit a világ a matematika Mozartjaként ismer, 9 évesen már egyetemi órákra járt, ma pedig a világ egyik legnagyobb matematikusaként tartják számon.

A 230-as IQ-val rendelkező zseni 24 évesen lett a világ legfiatalabb professzora a Kaliforniai Egyetemen.

Nem véletlenül őt tartják a világ legokosabb emberének

Az ausztráliai Adelaide-ben született és felnőtt Terence Tao rendkívüli tehetségét már korán felismerte a világ: a csodagyerek 2 évesen számolni tanította a nagyobbakat, 5 éves korára befejezte az általános iskola teljes matematikai tananyagát, és 7 évesen középiskolai matekórákat vett. 8 évesen középiskolás lett, majd 9 évesen már az ausztrál Flinders Egyetem óráin vett részt.

Idézőjel ikon

A Szezám utcát nézve tanult meg számolni, amikor túl hangosan viselkedett, szülei adtak neki egy matekfüzetet, hogy megnyugodjon.

Tao 16 évesen szerzett kitüntetéssel matematikából alapdiplomát, 17 évesen pedig mesterdiplomát, majd az Egyesült Államokba költözött, ahol a Princetonon doktorált.

24 éves korában minden idők legfiatalabb professzora lett a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemen (UCLA).

Ő a matematika Mozartja

A tudományos világban a matematika Mozartjaként emlegetik, és Fields-érmesként – ami a Nobel-díj matematikai megfelelőjeként emlegetnek – a modern kor egyik legnagyobb elméjeként tartják számon. Bár ma is aktív kutató és tanár, Tao szerint nem tökéletes mindenben:

Idézőjel ikon

saját bevallása szerint rosszul énekel, csúnyán ír, és a kézműves dolgokhoz sincs érzéke.

Ennek ellenére ma őt tartják a világ legokosabb emberének, aki a matematika mellett a felelős mesterségesintelligencia-kultúra kialakításában is élen akar járni.

Ha tesztelnéd matektudásodat egy rövid feladattal, ezt a cikkünket is neked ajánljuk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Németh Anna
Németh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.