Óriási objektum suhan át a Naprendszerünkön: a Mount Everestnél is hatalmasabb

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy újabb titokzatos „vendég” toppant be a naprendszerünkbe: a 3I/ATLAS nevű objektum olyan gyorsan száguld át rajta, hogy a tudósok alig győzik követni. De mi ez a furcsa égitest? Ősi üstökös, vagy netán valami sokkal rejtélyesebb, esetleg idegen technológia?

A 3I/ATLAS-t július elején fedezték fel Chiléből, és hamar kiderült, hogy nem „hétköznapi” látogatóról van szó. Az objektum ugyanis olyan pályán mozog, amely biztosan nem a Naprendszerhez köti: csillagközi térből érkezett. Ráadásul elképesztő sebességgel, több mint 200 ezer kilométer/órával szeli át az űrt. Méretét 20 kilométerre becsülik, de akár kisebb is lehet, mindenesetre jóval nagyobb, mint a korábbi híres intersztelláris látogatók, az ’Oumuamua vagy a Borisov-üstökös.

Merész elméletek

A legtöbb csillagász szerint a 3I/ATLAS egy különleges, több milliárd éves üstökös, amely még a Naprendszernél is idősebb lehet. A felszínéről származó gáz és por akár látványos csóvát is húzhat majd a következő hónapokban. Mások azonban sokkal merészebb elmélettel álltak elő: a Harvard csillagásza, Avi Loeb úgy véli, nem lehet kizárni, hogy

Idézőjel ikon

egy idegen civilizáció „mesterséges eszköze” közeledik hozzánk.

A Naprendszeren átszáguldó égitestet kíváncsian figyelik a kutatók
Fotó: Javier Zayas Photography / Getty Images Hungary

Loeb és társai szerint az objektum pályája túl „véletlenszerűtlen”: úgy halad el a bolygók mellett, mintha szándékosan kerülne mindenkit. Ez pedig felveti, hogy akár egy megfigyelő szondáról is szó lehet. Egyes kutatók a „sötét erdő” elméletet emlegetik, amely szerint az idegen civilizációk inkább rejtőzködnek, mintsem felfednék magukat.

Bár sok tudós túlzónak és tudománytalan spekulációnak tartja ezt, kétségtelen, hogy izgalmas gondolat kíséri a felfedezést.

Akár ősi üstökösről, akár valami ismeretlen technológiáról van szó, a 3I/ATLAS áthaladása az év egyik legkülönlegesebb csillagászati eseménye. Jó eséllyel látványos égi jelenséget nyújt majd, miközben újra felteszi a nagy kérdést: vajon egyedül vagyunk az univerzumban? 

Ha kíváncsi vagy rá, mikor csípheted el a nyári meteorhullást, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?