Egy új könyv a világhírű pop-art képzőművész, Andy Warhol múzsáit, vagy ahogy ő maga nevezte e nőket, a „szupersztárjait” állítja most középpontba. Ők azok, akik nélkül feltehetőleg ma nem ismernénk Warhol nevét, az akár elit családból származó fiatal lányok egyengették ugyanis az ismeretlen művész útját, általuk nyert bebocsáttatást a megfelelő körökbe és nyíltak ki a gazdagok pénztárcái. Warholnak szokása volt, hogy amikor már nem fűződött érdeke hozzájuk, elhajítsa a múzsáit – akik közül többeknek szomorú befejezés jutott.
Laurence Leamer nem finomkodik májusban – egyelőre csupán angol nyelven – megjelent könyvében (Warhol’s Muses: The Artists, Misfits and Superstars Destroyed by the Factory Fame Machine), melynek alcíme is arra utal, hogy elsősorban azok a múzsák, „szupersztárok” szerepelnek benne, akiknek maguknak is fontos volt a hírnév, a csillogás, így maradhatott ki például a legelső Warhol-múzsa, Naomi Levine is, aki ezt egyáltalán nem igényelte. Mint sok Warhol körüli nő, ő is levetkőzött a kamera előtt, például a művész 1964-es pornográf Couch (Kanapé) című rövidfilmjében.
Nők hátán kapaszkodott fel Andy Warhol
A könyv szerzője szerint Warhol egy igazi élősködő volt, aki gátlástalanul használt ki másokat a saját hírnevének növeléséért. A nem túl megnyerő külső adottságokkal bíró, félénk, homoszexuális, szlovák-ruszin származású Warhol gyönyörű, társasági berkekben is ismert, avagy teljesen különc, hétköznapi nőket gyűjtött maga köré és járt velük buliról bulira az éjszakában – töretlenül bízott bennük, hogy a hátukon fölkapaszkodhat és világhírnévre tehet szert.
Nos, számításai beváltak, pont így történt.
Warhol ugyanis szerény körülmények közül jött, szülei a Magyar Királysághoz tartozó, felvidéki Mikó falucskából emigráltak az Egyesült Államokba – apja előbb érkezett, mivel az I. világháborút megelőzően nem akart beállni az osztrák-magyar hadseregbe, anyjának viszont csak a Monarchia összeomlása után volt lehetősége kivándorolni Csehszlovákiából. 1964-re Warhol már sikeres reklámgrafikus volt, de magasművészeti alkotásai – például a híres Campbell’s leveses konzervek vagy a Brillo dobozok – nem találtak vevőre, filmjei pedig alig keltettek feltűnést. Aztán megismerkedett a 23 éves Jane Holzerrel, egy dúsgazdag ingatlanbefektető lányával, és egyszerre minden megváltozott.
„Persze, minden jobb, mint Park Avenue-i háziasszonynak lenni!”
A fentebbi mondatot állítólag a Baby Jane néven elhíresült socialite mondta Warholnak, aki megkérdezte az ingatlanmágnás férjével egy Central Park közeli luxusvillában élő, ott magát halálra unó, lázadó természetű lánytól, hogy lenne-e kedve szerepelni az egyik rövidfilmjében. Jane két filmben is botrányosat alakított, a Kiss (Csók) című alkotásban két férfit is megcsókolt házas nőként, a már említett Couch-ban pedig
ellopta a show-t a meztelen színészektől azzal, hogy teljesen felöltözve ugyan, de érzékien hámozott és evett meg egy banánt.
Ezután Baby Jane minden lépéséről beszámolt a sajtó, ami azt is magával hozta, hogy Warhol is meg-megjelent a pletykarovatokban. Művei kezdtek elkelni, amikor viszont a média érdeklődése Holzer iránt apadni kezdett, Warhol egyszerűen félredobta és új múzsák után nézett – rájött ugyanis, hogy ez egy nagyon jó érvényesülési stratégia. „Ők jelentősen emeltek Warhol társadalmi presztízsén, és biztosították számára azt a csodálatot, amire olyannyira vágyott” – nyilatkozta a szerző a New York Postnak.
A múzsák közt akadtak bohém művészek, mint Christa Päffgen (ismertebb nevén Nico) vagy Mary Woronov, de ott volt a transzvesztita ikon Candy Darling is vagy Susan Mary Hoffmann (azaz Viva), és Isabelle Collin Dufresne, aki Ultra Violet néven lett ismert aztán, korábban pedig Warhol nagy példaképének, Salvador Dalínak a szeretője volt. E nők sok esetben nemcsak Warhol törtetésének az áldozataivá váltak, hanem a kábítószer rabjaivá is. Hogy a divatos manhattani klubokat végig tudják járni az éjszaka folyamán, a társaság tagjai rendszeresen használtak az ébren maradáshoz amfetamint. Az egyik legszomorúbb történet kétségkívül a titkárnőből Ingrid Superstar néven múzsává váló Ingrid von Schevené, aki – hogy meg tudjon élni, mivel Warhol nem adott pénzt a filmekért, hiába alázták meg magukat a nők a kamera előtt –, prostituáltként is dolgozott, és heroinfüggő lett. 1986 egyik reggelén, 42 évesen elindult újságot venni és örökre eltűnt. Talán nem csoda ezek fényében, hogy a radikális feminista Valerie Solanas 1968-ban megpróbálta meggyilkolni Warholt. Baby Jane Holzer mellett Brigid Berlin (művésznevén Brigid Polk) és Edie Sedgwick volt az a két „Warhol-szupersztár”, akik előkelő, de egyaránt abuzív családból származtak, és a legismertebb Warhol-múzsákká váltak az elit társaságban. Az alábbiakban az ő történetükről lesz szó.
A nemiség bűvöletében
Talán nem is kell jobb magyarázat a saját szavainál ahhoz, hogy milyen családból származott Brigid Berlin : „Felvettem a telefont, és Richard Nixon szólt bele. A szüleim vendégül látták Lyndon Johnsont, J. Edgar Hoovert, és rengeteg hollywoodi hírességet is. Van egy doboz levelem, amit a windsori herceg és hercegné írtak a szüleimnek.”
A már gyerekként is túlsúlyos és káromkodó Brigid apja ugyanis a számos világhírű magazint – köztük a Harper’s BAZAAR-t vagy a Cosmopolitant – is kiadó Hearst Corporation elnök-vezérigazgatója volt, anyja pedig olyannyira aggódott, hogy lánya különbözött külcsín terén az elvárttól, hogy már 11 éves korától amfetaminnal tömte, hogy lefogyjon.
„Anyám azt akarta, hogy karcsú, köztiszteletben álló társasági hölgy legyek. Ehelyett egy túlsúlyos bajkeverő lett belőlem.”
A családja már a választottjával sem volt elégedett, mikor bejelentette nekik, hogy megesküszik egy kirakatrendezővel, nászajándékba 100 dollárt kapott, hogy vegyen magának a Bergdorf Goodman luxusáruházban fehérneműt és mellé egy anyai jókívánság is dukált: „Sok szerencsét ezzel a b * zival!” Berlin részt vett Warhol egyik leghírhedtebb tréfájában is: 1969-ben a művész bejelentette, hogy minden festményét Berlin készítette, aki megerősítette ezt a Time magazinnak. Az átverés hatására Warhol műveinek értéke zuhanórepülésbe kezdett, így végül mindketten visszavonták állításaikat.
1975-ben Berlin állandó munkát kapott Andy Warhol Interview című, ma is megjelenő magazinjánál. Interjúkat gépelt, recepciós volt, valamint titokban kötögetett az asztal alatt. Patricia Hearst, Berlin közeli barátja, aki 1988-ban kezdett el a magazinnál dolgozni, így emlékezett vissza: „Az első munkanapomon két kis mopszot láttam, akik szabadon rohangáltak. Egy nőé voltak, aki minden nap 9-től 5-ig ott ült a recepció mögött, de sosem vette fel a telefont. Ehelyett megszállottan kötögetett, zacskós cukorkákat evett, és szeretetteljesen gondoskodott a kutyákról.” Bár Brigid Berlin nem tartotta magát művésznek, egyesek szerint munkássága hatással volt Warhol művészetére, miközben Warhol hírneve elnyomta őt. Berlin legismertebb alkotásainak az úgynevezett „Mell-lenyomatok” számítanak. A technika lényege, hogy Berlin különböző színű festékbe mártotta a melleit, majd vászonra vagy papírra nyomta őket, így hozva létre az egyedi nyomatokat. Berlin időnként nyilvánosan is készített ilyeneket, új színt hozva a performanszművészetbe is. A művésznő arról híresült még el, hogy egy árverésen 175 ezer dollárért vált meg férfi nemiszerveket ábrázoló karikatúra- és vázlatgyűjteményének három kötetétől (ezt The Cock Book, azaz „A Péniszk önyv” néven emlegették, ami egyúttal reflektál a cookbook, azaz szakácskönyv szóra is – a szerk.), amelyek többek közt híres művészek, mint Andy Warhol vagy Robert Rauschenberg péniszének hiteles illusztrációit is tartalmazzák.
A világ első szupersztárja
Edie Sedgwick talán a leghíresebb a Warhol-múzsák sorában, és egyúttal az első szupersztár is, akire elkezdték ezt, a Warhol által megalkotott kifejezést használni. Gazdag családban született, de a terhelt otthoni légkör eredményeképp már korán kialakult nála az evészavar, tinédzserként már rendszeres falási rohamai voltak, és hánytatta is magát.
Egy későbbi interjúban azt állította, hogy apja már 7 éves korától molesztálta szexuálisan, és hogy a férfi gyerekkorában nyugtatókat adott neki, mivel a lány egyszer rányitott, amikor az apa éppen az egyik szeretőjével volt, amit a család előtt letagadott. Később pszichiátriára került, ahol kapcsolata lett egy orvostanhallgatóval, amit aztán abortusz követett. Az sem tett jót a lelkiállapotának, hogy egyik bátyja időközben öngyilkos lett, a másik pedig közúti balesetben vesztette életét. Warhollal való megismerkedése azonban megváltoztatta egy időre a sorsát.
1965-ben mutatták be a Poor Little Rich Girl (Szegény kis gazdag lány) című filmet, amelyben Sedgwick mindennapi rutinját tárták a nézők elé: ahogy sminkel, cigarettázik, miközben egy gazdag lány szívszorító sebezhetősége elevenedik meg a kamera előtt.
A több részesre tervezett film megbabonázta New Yorkot, Sedgwicket pedig jellegzetes stílusa – fekete ruha és harisnya, miniszoknyák, nagy, karakteres fülbevalók és erős szemsmink – a hatvanas évek divatikonjává tette.
A miniszoknyát például úgy népszerűsítette, hogy kislányoknak készült szoknyákat vásárolt és hordott. Természetes barna haját rövidre vágatta és ezüst színű hajspray-vel fújta be, hogy passzoljon Warhol megjelenéséhez, aki maga is ősz parókát viselt. A páros kapcsolata azonban 1965 végére megromlott, és Edie 1966 elején elhagyta a Warhol-kört, és Bob Dylan társaságához csatlakozott, akibe bele is szeretett. 1966 májusában Warhol a Los Angeles Times-nak így nyilatkozott erről: „Edie volt a legjobb, a legnagyobb. Soha nem értette meg, mit csinálok vele. Nem tudom, mi lesz most vele.” Dylan később tagadta a romantikus kapcsolatot, de Edie állítólag elvetette a közös gyereküket a motorbalesete után, mikor is ismét pszichiátriára került, ahol állítólag rákényszerítették az abortuszra, mivel a kórház úgy vélte, a magzat sérült a drogok és az anorexia miatt. Miután a Dylan-körből is kikerült, és 1966 októberében túlélte lakásának tűzesetét, Sedgwick újra látogatni kezdte munkakeresési célzattal Warhol körét, a Factoryt.
1967 márciusában kezdődött a Ciao! Manhattan című, félig önéletrajzi ihletésű underground filmjének forgatása, amely azonban több okból is elkaszálódott.
Egyrészt a forgatás alatt Sedgwick véletlenül felgyújtotta hotelszobáját, és rövid időre kórházba is került égési sérülésekkel.
Másrészt egészségi állapota – főként drogproblémái miatt – gyorsan romlott, így a film forgatását ismét felfüggesztették. Sedgwick élete vége előtt 4 hónappal férjhez ment, de elkezdett kételkedni a kapcsolatukban, amit egy parti után, alkoholtól és drogtól illuminált állapotban megosztott a férjével is. A férfi odahaza beadta az orvos által felírt altatót az örökösnőnek, aki ezen az éjszakán, mindössze 28 évesen elhunyt. Az igazságügyi orvosszakértő túladagolást állapított meg, de idegenkezűséget nem, az altató és a korábban elfogyasztott szerek együttesen szívmegállást okoztak a hírességnél.
Múzsákról másképp: olvasd el ezt a cikkünket is!
