Itt követheted Kapu Tibor landolását

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Pillanatokon belül landolhat Kapu Tibor és az Axiom-4 legénysége.

Amint arról tegnap a Díványon beszámoltunk, Kapu Tibor és társainak űrhajója, a Dragon NASA űrkapszula magyar idő szerint nem sokkal 13 óra után elhagyta a Nemzetközi Űrállomás (ISS). 

 Várhatóan 2025. július 15-én 11.30-kor érhet földet Kalifornia partjainál, a Csendes-óceánban.

A mintegy 22 órás visszaút során a Dragon pályasüllyesztő manőversorozatot hajt végre, ezzel tudják az űrhajósok a Föld körül húzódó útvonalat a kívánt leszállási helyzetbe igazítani, írja az Index. A kapszula több mint 20 ezer kilométeres óránkénti sebességgel halad eleinte a föld felé, majd mintegy 120 kilométeres magasságban eléri a légkör legfölső rétegét.

A landolás valójában becsapódás az óceánba

Ekkorra már jóval nagyobb terhelést, 4-5 G-s nehézségi gyorsulást kell a legénységnek elviselnie, ugyanis nemcsak a sebesség változik, de a külső hőmérséklet is nő, amitől az űrkapszula utasait egy hőpajzs védi. 

Idézőjel ikon

A kapszula körülbelül 27 km/órás sebességre fékezve érkezik majd a vízbe.

A visszaérkezéskor mentőegységek várják majd Kapu Tiborékat, felmérik életjeleiket, egészségi állapotukat, illetve még aznap elkezdik a fizikai rehabilitációjukat, ami akár 6 hétig is eltarthat. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.