Elképesztő videó készült a Napról: eddig nem látott része bukkant fel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Naprendszerünk központi csillagáról ugyan már sokat tudunk, de továbbra is számos rejtély övezi ezt az egész Földünknek energiát adó, forró gázgömböt. Nemrég azonban olyan videót tettek közzé róla, amely soha nem látott módon mutatja meg az égitestet.

A NASA és az Európai Űrügynökség közös küldetése, a Solar Orbiter most tárja a szemünk elé először, hogy hogyan is néz ki a Nap déli pólusa. Ezek az eddig még sosem látott képek, amellett, hogy gyönyörűek, számos új, tudományos kérdést és lehetőséget is felvetnek.

A történelemben először láthatjuk a Nap déli oldalát a projekt által közzétett felvételen:

Nem kis dologról van szó

Ha valaki arra gondol, hogy ugyan már eddig is láttunk felvételeket a Napról, kicsit helyesbítenünk kell. Minden eddigi, valaha látott kép a csillagról kizárólag annak egyenlítője körül készült, ami az egész égitest hatalmas területéhez képest csak egy szeletnek számít (a Nap térfogata egy milliószor nagyobb a Földjénél, a felszíne pedig 12 Földnek felel meg).

Ennek oka, hogy a Föld és a többi bolygó, illetve a felküldött mérőeszközök is egy meghatározott, lapos, ellipszispályán keringenek a Nap körül, így csak bizonyos részeit láthatják újra és újra.

Különleges eszközök és megoldások tették lehetővé

Ebben hozott változást a Solar Orbiter, melyet nem a szokványos pályára helyeztek a Nap körül való keringésre. Ennek köszönhetően egy teljesen új szögből képes megmutatni a hatalmas égitestet és lenyűgöző, eddig soha nem látott felvételeket készíteni arról. A mérést az egyenlítő alatt 15 fokos szögű eltéréssel kezdték, majd a képek elkészítése után az eszköz elérte a 17 fokos, maximális látószöget, mely lehetővé teszi, hogy most először, pólustól pólusig tartó pályára állhasson a Nap körül keringve.

A különleges felvételeket 2025. március 16. és 17. között készítették a Solar Orbiter űrszonda műszerei – a Polarimetrikus és Helioszeizmikus Képalkotó (PHI), az Extrém Ultraibolya Képalkotó (EUI), valamint a Korona Spektrális Képalkotó (SPICE) segítségével.

Az izgalmas felfedezések itt azonban nem állnak meg, hamarosan, várhatóan 2025 októberében érkezik meg a pólustól pólusig tartó pályán mért „adatcsomag”, mely a Nap több pólusát egyszerre vizsgálja majd.

Ha szívesen olvasnál még Naprendszerünk bolygóiról, ajánljuk ezt az érdekes cikkünket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.