Úszó várost építenének ebben az országban: 60 ezer embernek adhat otthont

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A szaúdi építészek különleges megoldásokkal operálnak, a sivatagot kettészelő óriáscső után jön az úszó város.

Szaúd-Arábia sajátos geográfiája és növekvő lélekszáma, no meg az arab ország építőiparának fellendítése is megköveteli, hogy egészen extrém megoldásokban gondolkodjanak a tervezők. A futurisztikus, mintegy 10 millió lakónak otthont adó Neom után most egy úszó várost terveznek, mely ugyan befogadóképességét tekintve elmarad előbbitől, a valaha volt legnagyobb úszó ház lehet a jövőben. 

60 ezer ember élhet majd a szaúdi úszó házban, ha elkészül, a tervek már megvannak. Egy olasz formatervező stúdió, a Lazzarini tervezte meg az arab állam számára a Pangeos nevű, teknősforma terajachtot, ami a tervek szerint 650 méter hosszú, és körülbelül 600 méter széles lesz. 

Az úszó város formája is különleges

A tervek szerint a terajacht luxusfelszereltséggel bír majd, otthont ad villáknak, apartmanoknak, de lesz bevásárlóközpont, tetőkert, strand, klubok, sőt, még egy helikopter leszállópálya is rajta. A kilenc, egyenként 16 ezer lóerős motorral felszerelt hajó teljesen elektromos meghajtású lesz, energiáját napelemek és az óceán hullámai biztosítják.

Idézőjel ikon

Képes lesz haladni, de nem túl gyorsan.

Az öt csomós, körülbelül 9,2 kilométer/órás maximális utazósebességével a Pangeáról, a paleolitikum egykori szuperkontinenséről elnevezett Pangeos fenntartható módon lesz képes közlekedni, így a mérnöki munka, a formatervezés és a fenntarthatóság egyik mérföldköve lehet. 

Ebben a cikkünkben egy különleges szaúdi természeti képződményről olvashatsz érdekességeket. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.