Az űrhajózás történelmének több olyan balesete is volt már, amelyben asztronauták életüket vesztették. Nem mind az űrben haltak meg, de ahogyan az akár éveken át tartó küldetéske felé mozdul az űrkutatás, nő az esélye annak, hogy ne csak egy baleset miatt válhasson áldozattá egy asztronauta.
Az űrkutatás legtöbb áldozatot követelő tragédiái a Challenger és a Columbia űrsikló balesetei voltak: hét-hét asztronauta vesztette életét 1986-ban és 2003-ban. A Challenger kilövés után 73 másodperccel robbant fel, a Columbia pedig a Földre való visszatérés közben semmisült meg, keserű meglepetést okozva azoknak, akik az űrutazás ezen szakaszát már relatíve veszélytelennek tartották.
A Szojuz-1 esetében is a visszatéréssel volt gond: 1967-ben egy űrhajós életét követelte az ejtőernyő meghibásodása. Az Apollo-1 pedig el sem tudta hagyni a kilövőállomást: egy teszt közbeni meghibásodás miatt tűz ütött ki, ami három asztronauta életébe került.
Az egyetlen olyan baleset, amely tényleg az űrben következett be, 1971-ben történt. A szovjetek által létrehozott űrállomáson töltött három hét után indultak vissza a Földre, amikor a Szojuz-11-ben légnyomáscsökkenés történt. A három fős legénység tagjai nem viseltek szkafandert, ezért haltak meg – a baleset hatására kötelezővé vált a szkafander hordása az űrhajóban.
Ez történhet a halott űrhajóssal
De térjünk is rá arra, mi történne egy űrhajós holttestével azt követően, hogy váratlanul elhuny az űrben! Amennyiben olyan típusú misszióról van szó, mely a Nemzetközi Űrállomás pozíciójánál nem távolabbi ponton következik be, a teste egy kapszulába zárva órákon belül visszajuthatna a Földre.
Amennyiben a Holdon történne mindez, a procedúra hasonló lenne, de néhány óra helyett néhány napba telne.
A NASA-nak ezekben az esetekben amiatt nem kellene aggódnia, hogy a test bomlásnak indul, fontos céllá válna ugyanakkor, hogy a csökkent létszámú legénységet épségben juttassa vissza a Földre. Ez létszámbeli kérdés is, ugyanakkor azt sem tudhatjuk, milyen lelki hatása lenne annak, ha valakit az űrben vesztenének el társai, ha pedig balesetben történne mindez, akár az is elképzelhető, hogy sérültek is vannak az áldozat mellett.
A Marssal már más a helyzet
Amennyiben a Marsig tartó, hosszú-hosszú utazás során következik be ilyesmi, már jóval bonyolultabb a helyzet. Egészen biztosan nem fordulna vissza az űrhajó: az elhunyt űrhajóssal együtt tenné meg a teljes utat, az eredeti tervek szerint, amennyiben az ő szakértelmének hiánya ezt nem lehetetleníti el.
A testet speciális zsákban vagy kamrában tárolhatnák, kontrollált körülmények között. Az egészen biztos, hogy a Marson nem hagynák azt: a temetés és a hamvasztás sem jelentenek valós lehetőséget. A test bomlása – még ha feltehetően más módon is zajlana, mint a Földön – a Mars adottságait nagy mértékben megváltoztathatná,
a hamvasztáshoz szükséges energiát pedig teljesen más célokra tartogatnák inkább.
Van veszély is a dologban
Az ilyen missziók esetében bizony az az eshetőség is felmerül, hogy az asztronauta maradványai az űrbe kerüljenek. Ebben az esetben azt is mérlegelni kell, hogy a test – ahogyan az űrszemét is – műholddal, űrhajóval vagy akár az űrállomással magával is összeütközhet. A nagyon hideg hőmérséklet és az alacsony nyomás hatására a testek szinte mumifikálódnak az űrben, a sugárzás pedig elkezdi bontani a testet – amely a Föld gravitációjának hatására egyre közelebb kerülne ahhoz, majd a légkörbe belépve elégne.
Nincs tudomásunk arról, hogy akár egyetlen holttesttel is megtörtént volna már ez: a kérdés kényes és érzékeny mivolta miatt azonban fontos körbejárni azt.
Ha érdekel, mi történne, ha egy űrhajós távollétében halna ki a Földön az emberiség, ezt a cikkünket is olvasd el!
